Dluhopolszky László
Túlvilági üzenet
„Írjon novemberben egy novellát!”
Ezzel a szlogennel indítottunk el idén egy felhívást a pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtárban. A szürke, járvánnyal terhelt novemberben az alkotás örömére akartuk felhívni az emberek figyelmét. Lehetséges gondolatindítónak Szálinger Balázs Fatüzelésű című versét választottuk, de sem a témát, sem a terjedelmet nem kötöttük meg. Számos novellát kaptunk, a legfiatalabb szerző tizenegy éves, a legidősebb túl a hetvenen. A beérkező írásokat Szálinger Balázs véleményezte. Ezúton is köszönjük neki, hogy részt vett ebben a lelkes projektben. A megjelenéshez tizenhárman járultak hozzá. Köszönjük a Drót szerkesztőségének a publikációs lehetőséget.
Schandl Eszter
1986 nyarán rekkenő meleg volt Surányban. Akkor még nem ismertük a kánikulai esőket, fákat kettétörő szélviharokat. Ebben a fülledt hőségben készült Berlinbe a Szilágyi nyomdász család egyetlen fia: Péter. Házuk a Hóvirág utcán magasodott, az érintetlen fenyőerdőben. Maga a fiú is nyomdász volt, folytatva egy dinasztia hagyományait.
Várta őt Gutenberg földjén a kettéosztott német főváros Kelet-Berlin. Hátizsákja utazásra készen állt. Édesanyja házi kenyeret, téliszalámit és néhány szendvicset csomagolt a kétórás repülőútra. Magához vette piros útlevelét és repülőjegyét. Lazán hátára kapta hátizsákját, és elbúcsúzott lelkesen integető szüleitől.
Már jött is érte a ferihegyi taxi. Két órán belül elfogytak a gondosan becsomagolt szendvicsek, és a gép landolt a Schönefeldi reptéren. Csapatnyi magyar lépett itt a német földre, köztük a surányi Szilágyi Péter is.
Hamar elszállt a szűkre szabott egy hét. Végig látogatták Berlin nevezetességeit. A fővárosi nyomdák mellett jutott idő a legendás Pergamon Múzeumra is. A Maritim Hotelből könnyen elérték a falat és a kettévágott keleti metropolisz minden látványosságát. A Brandenburgi kapu előtt várta őket a lelkes német szervezők autóbusza. Naná, hogy egy magyar Ikarus volt. Péter képeslapokkal megrakottan szállt fel a járműre. Egyet már feladott, a többit hazavitte. Irány a repülőtér. Két óra múlva már a Ferihegyi reptéren landoltak. Hazaérve megölelhette szerető szüleit.
Elmúlt a gondtalan eseménydús nyár. Jött a titokzatos kellemetlen ősz. Péter kórházba került. Egyre betegebb lett. Aggódó családja mindent megtett érte. Mindhiába, a gyógyíthatatlan betegsége lassan legyűrte fiatal szervezetét. A Szilágyi család fájó szívvel temette el egyetlen fiát. Különösen édesanyját viselte meg a gyász. A sűrű hóesés ellenére elmondhatjuk: nekik fekete karácsonyuk volt. Szinte értelmetlenné vált az életük.
Itt véget is érhetne történetem, de januárban, mint egy „reménysugár”, színes képeslap érkezett Berlinből. Szilágyi mama az első mondatnál felismerte Péter gömbölyded betűit. Remegő kézzel kezdett az olvasáshoz: „Drága Szüleim! Egy új világba érkeztem.” Nem olvashatta tovább, mert a fájdalomtól ott helyben megszédült, és a konyha hideg kövére zuhant…
Mi is történhetett? Hogyan került Péter üdvözlete egy hónappal a halála után édesanyja kezébe? Vajon a túlvilágról küldhette? Egészen rejtélyes eset.
De a rejtvény kulcsa, hogy Berlinben ugyanolyan vörös volt a Tűzoltóság postaládája, mint Pesten a Magyar Postáé. A derék magyar turisták mindig ide dobták be levelüket, képeslapjukat. Ide érkeztek a tűzoltóság részére berlini a lakosság bejelentései, panaszai, szolgálati értesítései. Péter is ide dobta be a szüleinek szánt képeslapját. Egy német hivatalnok év végéig gyűjtötte a magyar lapokat, leveleket, majd egyszerre postára adta őket a címzetteknek. Biztosan azt hitte, hogy ezzel jót tesz.
Szegény gyászoló Szilágyi mamának erről nem volt tudomása. Számára a késve érkezett képeslap, egyetlen fia túlvilági üzenetét jelentette.
