Az Index állítása szerint „a tavalyi év végéhez közeledve 960 millió forintot osztott szét a kormány irodalmi folyóiratok közt. Bár az összeggel eredetileg a nehéz helyzetben lévő vidéki folyóiratok boldogulását segítették volna, a támogatás csaknem felét végül nem vidéki, ám fideszes kötődésű haverlapok kapták.” (Index) Továbbá a Magyar Narancs derítette ki – melyet a Magyar Nemzet szemlézett online -, hogy „A dokumentumokból az is látszik, hogy
semmiféle pályázat nem volt. Egyes érintettektől úgy tudjuk, a kiválasztott folyóiratok főszerkesztőit egyszerűen felhívták telefonon.
Állítólag a minisztériumban kikérték egy szakmabeli tanácsát a lista összeállításakor, de azt nem fogadták meg minden elemében”. Bővebben az indexen
100-100 millió forintot kapott a Hitel, a Kortárs, a Magyar Napló és a Magyar Krónika, míg korábban például a marosvásárhelyi Látónak 2 milliót, a Kalligramnak pedig 6 milliót ítélt az NKA. A négyes egyik eleme sem vidéki, ahogy a Magyar Szemle sem, amely hetven milliót kapott. A teljes kép kedvéért: a Mancs cikke szerint 50-50 milliót kapott a békéscsabai Bárka, a kecskeméti Forrás, a győri Műhely, a Napút, a Rubicon és a Szépirodalmi Figyelő, 30-30 milliót a tatabányai Új Forrás, a pécsi Jelenkor, a szegedi Tiszatáj, a debreceni Alföld, a szolnoki Eső, illetve 20-20 milliót a szombathelyi Életünk és a budapesti Lyukasóra. A veszprémi Ex Symposionnak és a miskolci Műútnak például semmi nem jutott. Azóta megjelentek a Szépirodalmi Kollégium folyóirat támogatásai, ahol a folyóiratok további támogatásokat kaptak.
Három évvel ezelőtt Megjelent 2014. 04. 24. az online DRÓT indulásakor feltettük a nagy kérdéseket, hogy
vajon a művészeknek alanyi jogon jár a támogatás? De mennyi? És legfőképpen: melyiknek mennyi? Ki ítéljen erről?
illetve lapindító írásunkban Megjelent az új DRÓT indulásakor 2014. 04. 14. sok más kérdés mellett felvetettük, hogy a nagy magyar folyóirat-kultúrában
szinte senki sem él a piacról, nincs vagy alig van olyan, amelyiket a civil szféra emelné fel vagy a hirdetők tartanák el. Végképp ritka az olyan orgánum az irodalmi lapok között, amely nem állami támogatásból működik.
Számos más írásunk és interjúnk mellett, amelyekben a magyar kultúra állami és magán mecenatúrájának problémáival foglalkoztunk, egy évvel ezelőtt, arról számolhattunk be, hogy hat írószervezet egyszerre tiltakozott az NKA folyóirat-támogatási döntései ellen, és közben az érintett folyóiratok főszerkesztői sokkal sarkosabb véleményt fogalmaznak meg a sajtóban. Végül elmentünk a vitára, ahol videót forgattunk.
Eltelt egy év és most úgy tűnik, hogy egy átalakult támogatási rendszerrel kell számolni, ahogy a KMTG-kapcsán felmerült vitában is ez már kiderült. Milyen ez a rendszer? Mit gondolnak róla azok, akik érintettek? Mit gondol az, akit támogatnak és mit, akit nem?
Költői kérdésként tesszük csupán fel, hogy vajon mindez milyen fényt vet általában a magyar művészeti és irodalmi folyóiratok tevékenységére és annak megítélésére, társadalmi megbecsülésére? Létezik-e még egyáltalán magyar folyóirat-kultúra, vagy sem?
Megkerestük az érintett folyóiratok közül több szerkesztőt is, de a legtöbb esetben köszönettel vették a megkeresést, de jelen esetben az ügy rendkívüli összetettségére tekintettel nem kívánják kommentálni a helyzetet és volt aki egészen egyszerűen kijelentette, hogy nem érdekli a pereskedés.
Végül az érintett folyóiratok főszerkesztői közül a 100 millió forinttal támogatott Kortárs főszerkesztője, Thimár Attila nyilatkozott lapzártáig lapunknak, továbbá a nem támogatott Műút szerkesztője: Kabai Lóránt.
DRÓT: Igazak-e a Magyar Narancs és az Index állításai?
Kabai Lóránt, MŰÚT: Ahogy láttam, az Index a Narancs cikkét szemlézte. Az eredeti cikk valóságtartalmát nem kérdőjelezném meg, nem is tisztem ez. Ami bennünket, a Műút szerkesztőit illet, a Pálos Máté cikkében leírtak teljesen megfelelnek a valóságnak, ide értve azt a „különös anomáliát” is, hogy első megkeresésünkkor (2017. január 19.) még arról írt az NMI a hivatalos válaszlevelében, hogy „A vidéki folyóiratok támogatását érintő eljárásrend kialakítása, ütemezése jelenleg még folyamatban van”. Majd ismételt érdeklődésünkre 2017. március 28-án már azt írták: „Tájékoztatom, hogy a támogatásra kapott keretösszeg már az első megkeresésének időpontjában felhasználásra került”. Azt hiszem, felesleges most abba belemennem, hogy a két állításuk közül legalább az egyik hazugság volt, miként
felesleges lenne most azt részleteznem, milyen szinten érzem ezt én személy szerint (de azt hiszem, a teljes szerkesztőség nevében is mondhatnám) mélységesen megalázónak.
THIMÁR ATTILA, a KORTÁRS főszerkesztője: A Magyar Narancs papírváltozata sajnos nem volt még kezemben, arról nem tudok nyilatkozni, csak az Index internetes cikkéről. Az információ alapvetően igaz, bár
több körülményre nem utal a cikk, amely szerintem fontos, ezért a közlést inkább részigazságnak mondanám.
Egy apró pontatlanság, hogy nem a kormány osztotta szét a pénzt, hanem a kultúráért is felelős miniszter hozott egy döntést az ő tárcájára tartozó témakörben. Szerintem egy fontos momentum, hogy hogy tavaly ősszel volt egy kisebb konferencia az NKA akkori alelnökének kezdeményezésére éppen a folyóiratok támogatásának témájában. Ezen papír alapú lapok főszerkesztői, illetve online lapok vezetői vettek részt, s a cél az volt, hogy hasznosítható ötleteket fogalmazzanak meg a magyar irodalmi folyóiratok kiadásával kapcsolatosan. Ott is elhangzott, hogy a szerkesztőségek számára nagy problémát jelent, hogy az egyik legnagyobb és legfontosabb támogatás, az NKA folyóirat támogatása nem teszi lehetővé a működési költségek finanszírozását, ezen belül munkabér fizetését sem.
Az alapvető működés sok lapnál nagyon nehézkes.
Gondolom, hogy az ott elhangzott felvetés lehetett a motiválója annak, hogy miniszter úr egy olyan támogatást hozott létre, amely lehetővé teszi ilyen típusú költségek elszámolását, az említett támogatás ugyanis ilyenformán is felhasználható. A cikkben az sem szerepelt, hogy ez a támogatási összeg minden lapnál három éves időtartamra szól.
Az a kérdés, hogy
a döntés kritikusai a vidéki folyóiratok támogatását kérik számon, messzire vezet, számos szempontot felvet.
Már önmagában az egy érdekes és fontos kérdés, hogy a „vidéki folyóirat” fogalmát hogyan értelmezzük. A Magyarországon megjelenő folyóiratok mind eljutnak az olvasókhoz az ország bármelyik pontján, szerzőgárdájukban is több régió alkotói megtalálhatók. Ugyanez igaz azokra a lapokra is, amelyeknek a szerkesztősége a fővárosban található, ők sem csak fővárosi szerzőkkel dolgoznak. (Az arányokat tekintve a Kortársnál a szerzők közel fele „nem helybéli” szerző.) Mitől fővárosi vagy vidéki tehát egy lap? Attól, hogy maga a szerkesztőség hol működik. Ám éppen e tekintetben a nem fővárosi lapok azért vannak előnyösebb helyzetben, mert a városi, illetve megyei önkormányzat támogatja, támogathatja őket. Gyakran anyagi formában is, de van, hogy szerkesztőségi helyiséggel, rezsiköltséggel. Innen nézve, a működési költségek számukra sokszor könnyebben megoldhatók. Budapest Főváros többször határozottan kijelentette, hogy nem támogatja a fővárosi irodalmi lapokat, szerkesztőségeket, a kerületek pláne nem.
De ezt megfordítva is szemlélhetjük, ha bárki kezébe veszi a Bárkát, az Új forrást, Alföldet, Jelenkort, akkor az oldalakat lapozva azt mondja-e hogy ez a lap vidéki? A tartalomban ez nem érzékelhető, általában csak onnan derül ki, hogy támogatta a helyi vagy megyei önkormányzat, s nagyon jó, kivételes esetben néhány helyi vállalkozó.
DRÓT: Ha igazak a lapok állításai, szerintetek miért fogadták el a folyóiratok ezeket a támogatásokat, ami így könnyen úgy tűnhet a külső szemlélőnek, hogy személyes szimpátiák, ismeretlen érdekek, átláthatatlan kapcsolati hálók mentén dőltek el?
THIMÁR ATTILA, a KORTÁRS főszerkesztője: Nekem nincs pontos információm arról, hogy minden szerkesztőség elfogadta-e a támogatás összegét. Igaz,
nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik szerkesztőség olyan anyagi helyzetben lenne, hogy vissza tudjon utasítani támogatást.
A kapcsolati hálók kérdését nem tudom értelmezni e kérdésben, hiszen például a miniszteri keretről szóló döntések esetében sem veti azt fel a sajtó, hogy miért éppen ez vagy az az intézmény lett a támogatott.
Kabai Lóránt, MŰÚT: Ez egy összetett probléma, azt hiszem. Évek óta tart az éheztetés az NKA részéről, látványosan csökkentett támogatási összegekkel, melyek révén a legtöbb lap csak komoly költségvetés-karcsúsítások révén tudott megmaradni, ha egyáltalán (emlékezzünk: tavaly több komoly múltú lap konkrétan nulla forint támogatást kapott az NKA-tól, csak a nagy felzúdulást követően írtak ki ősszel e lapok számára kiegészítő pályázatot). Egy ilyen helyzetben minden szerkesztőség örül minden fillérnek, nyilván. Ha ez abból az elkülönített keretből érkezik, melyet a vidéki lapoknak szántak, különösképpen: úgy érezheti, fontos vidéki lapnak számít. (Most nem azokról a „vidéki” lapokról beszélek, melyek a legtöbbet szakították ebből a keretből, tehát nem a Magyar Napló, a Kortárs és a Hitel szerkesztőiről, akik már korábban is sikeresen jutottak „kompenzációs összegekhez” azután, hogy az NKA-pályázatokon kiemelkedő sikerrel szerepeltek. A Magyar Krónikáról és a Magyar Szemléről sem beszélek most inkább. Ha más baj nem is lenne, az mindenképp érthetetlen, miért minősülnek az itt említett lapok „vidékinek”.) Szóval egy ilyen helyzetben
jön egy telefon, pénz áll a házhoz, nem kevés! Ki az a hülye, aki erre nemet mond? Eddig az empatikus olvasatom. Mert innentől súlyos kérdéseknek kellett volna következnie.
Egyfelől ha én kapok ilyen telefont a minisztériumból, vagy az NMI-től, visszakérdeztem volna: Ez most komoly? Pályázat nélkül döntenek ilyen súlyos összegekről? Séróból arcra? Vagy esetleg minden vidéki folyóirat kap komoly támogatást arányosan? És folytatás is lett volna: megkeresni a kollégákat, a többi vidéken megjelenő lap szerkesztőit, őket is megkeresték-e, hogyan is van ez a rendszer most itt. És nem zárom ki, hogy hamar egyetértésre jutottunk volna abban, hogy ez így nem jó rendszer és jeleztük volna az illetékesek felé, hogy igazságosabb, szakmaibb és méltányosabb lenne egy szakmai kuratórium összeállítása egy ilyen helyzetre. De hogy visszatérjek a válaszom elejére: az adott helyzetben nyilván inkább az munkált minden érintett fejében, hogy ez a pénz most biztosnak látszik, nem kéne pattogni és elveszíteni. Ezt is megértéssel kellene fogadnom, ám ez nem annyira megy most — bocsi, kedves kollégák. Ezzel együtt
nem gondolom, hogy e kollégák és lapjaik feltétlenül „személyes szimpátiák, ismeretlen érdekek, átláthatatlan kapcsolati hálók mentén” működnének,
sőt azt sem, hogy az Index-cikk címében sugalltaknak megfelelnének, azaz nem gondolom az összes támogatottról, hogy Fidesz-közeli vagy akár -szimpatizáns lenne. Most mindenesetre le lettek kissé kenyerezve, ebből nem lesz könnyű kijönni.
DRÓT: Kompetensnek tartjátok-e a Lezsák Sándor-féle Lakitelek Népfőiskolához tartozó NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.-t a pénzosztásra?
Kabai Lóránt, MŰÚT: Igen. Nem. Talán — ha felkérnek egy szakmai kuratóriumot, melyben arányosan képviselteti magát a legfontosabb irodalmi szervezetek mindegyike, akkor. De ha csak egyetlen szakmabeli ír egy listát, mint az állítólag történt, és még az ő javaslatát sem veszik teljes mértékben figyelembe, akkor nem.
THIMÁR ATTILA, a KORTÁRS főszerkesztője: Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. a támogatás adminisztratív megvalósítója. Esetükben tehát csak az a kérdés releváns, hogy rendelkeznek-e elegendő pénzügyi és jogi képzettségű munkatárssal ahhoz, hogy meg tudják oldani az adminisztratív kérdéseket, szerződéskötést, folyamatos elszámoltatást, szakmai és pénzügyi ellenőrzést. Szerintem erre bármely magyar cég képes lehet, s ha éppen nem rendelkezik megfelelő munkaerővel, akkor vesz fel még munkatársakat. Ugyanezt gondolom az NMI-ről is.
DRÓT: Milyen folyóirat-támogatást tartanátok helyesnek? Ez így most megfelelő vagy volna valamilyen más elképzelésetek?
Kabai Lóránt, MŰÚT: Az a rendszer, ahogyan most ez esetben átláthatatlanul, teljesen érthetetlen módon és aránytalanul döntöttek iszonyatos összegekről, semmilyen módon nem megfelelő. Viszont
el tudok képzelni egy jól működő-működtethető támogatási rendszert,
ahogyan fentebb írtam, melyben arányos képviseleti rendszerű, kizárólag szakmai delegáltakból álló kuratórium dönt. Elképzelni.
THIMÁR ATTILA, a KORTÁRS főszerkesztője: A tavaly őszi konferencia roppant tanulságos volt nagyon sok szempontból. Kiderült, hogy a folyóirattámogatás hihetetlenül bonyolult kérdés, mert egyrészt az állam által fontosnak tartott kulturális értékek ugyanúgy megjelennek benne, mint a piaci tényezők. Az is elhangzott többször is, hogy nagyon sok modell létezik a működésre és a finanszírozásra. Maguk a lapok is sokfélék, és éppen ezért más és más szempontból fontos, hogy ott vannak a magyar folyóiratpalettán, más a tevékenységük, a kulturális, irodalmi szerepük.
Egy megfelelő támogatási rendszernek nagyon rugalmasnak, sokrétűnek, összetettnek kell lennie. Az biztos, hogy ez nem valósítható meg egy-két éven belül.
A hagyományos magyar folyóiratkultúra évtizedek óta halad szinte ugyanabban a kerékvágásban.
Ebből kitéríteni nem lehet pár hónap vagy év alatt, mert akkor végképp felborul. Szerintem egy hosszabb átalakulás hoz majd eredményt.
Az biztos, hogy
a lapok számára a kiszámíthatóság a legfontosabb tényező,
tehát minden olyan törekvés előremutató, amely több éves támogatási-elszámolási keretben gondolkodik.
DRÓT: Mit gondolsz a MŰÚT közleményéről? Idézzük:
„Az irodalmi életben is megszűnt a kollegialitás, a józan szakmai mérlegelés és az érdekképviselet lehetősége. Legalább négy hónapja lehetett tudni, hogy van egy bizonyos, vidéki folyóiratoknak szánt keret. Senki nem ment utána. Miért? — ezen gondolkodtunk. Hát ezért.
Mert a kiszemelteknek leszóltak telefonon. Senki megkeresettnek nem volt ellenére, hogy nincs pályázati kiírás, szakmai és egyéb kritérium, megszokott ügymenet. Ezek tények. A mai naptól másként kell gondolkodnunk erről a szcénáról, éthoszáról, ünnepeiről stb. Ez egy korszakhatár a Műút szerkesztői számára.
Magunkra maradtunk.”
THIMÁR ATTILA, a KORTÁRS főszerkesztője: A „megszokott ügymenet” fogalmat nagyon régóta nem lehet értelmezni a hazai viszonyok között, az elmúlt tizenöt évben nem sikerült nyugvópontra juttatni azt a vitát, amely egyrészt a szakma szereplői között, másrészt a szakma és a döntéshozók között zajlik a támogatás kívánatos mértékét és módszertanát illetően. Éppen tíz évvel ezelőtt, 2007-ben a Szépirodalmi Figyelő folyóirat szerkesztője voltam. Az akkori NKA Szépirodalmi kollégium abban az évben egyetlen forint támogatást sem szavazott meg a lapnak. Nem emlékszem, hogy közfelháborodás lett volna, vagy bárki szót emelt volna, pedig a Szépirodalmi Figyelő éppen az összes lap érdekében próbált könnyen járható hidat építeni a magyar irodalom és a közönség között. Mit tehettünk? Tudomásul vettük, hogy ez a helyzet, összeszorítottuk a fogunkat, és megoldottuk a helyzetet. A folyóirat megmaradt, ma is működik, részben átalakult profillal.
Hozzá kell ehhez tenni azt is, hogy – amint fentebb említettem – a folyóiratok működésére ugyan sokféle modell van, de mindegyik olyan, hogy abban az üzleti működés szerepet játszik, s ebből következik, hogy miden lap vezetőjének elsősorban saját lapjáért kell felelősséget vállalnia anyagi tekintetben is. Én úgy vélem, hogy egy lap vezetője, igazgatója akkor jár el helyesen, ha biztosítja – pénzügyi értelemben is – a lap működését, támogatási, szponzorálási lehetőségeket kutat fel.
Természetesen én is úgy gondolom, hogy a most segítséghez jutott lapok mellett van még jó pár olyan folyóirat, amely érdemes lenne a támogatásra, ezért
érezzük a helyzet felelősségét.
A Kortárs most három évig jobban kiszámítható keretek között végezheti munkáját, ami nagy kincs, és egy sor olyan tervünkbe vághatunk bele, amit régóta dédelgetünk. Szeretnénk ebből a lehetőségből a legtöbbet kihozni a szakma és az olvasók számára is.
DRÓT: Mit gondoltok, nektek miért nem telefonáltak le?
Kabai Lóránt, MŰÚT: Erre nem szeretnék válaszolni, mert rühellek sejtéseken, pletykákon rágódni és agyalni, bár érdekes a szóbeszéd, mely szerint az ok az lehetett, hogy kicsit kitartóbban érdeklődtem a KMTG ügyei felől. Hm. Ha ez igaz, az még sötétebb időket idéz, azaz remélem, ez merő fantazmagória.
DRÓT: Milyen reakciók jöttek más folyóiratoktól a közleményetekre? Mit vártok, miben reménykedtek, hogy mi fog történni?
Kabai Lóránt, MŰÚT: Magánszemélyektől kaptunk leveleket, együttérző reakciókat, más lapoktól testületileg semmi ilyesmit. Ennek több oka lehet, viszont még mindig meglévő jóhiszeműségem miatt most ezek egyikébe sem szeretnék belemenni.
