Úgy gondolom, hogy
ötvenhatos ügyekben van némi illetékességem:
akkor voltam egyetemi hallgató, beválasztottak az egyetemista diákszervezet (MEFESZ) országos elnökségébe, utóbb félévet töltöttem internálótáborban, nem amiatt, amit csináltam, hanem amiatt, amit nem akartam csinálni. Tudniillik elutasítottam azt, hogy a rendőrség bizalmi embere legyek. 1956 és mindenki és mindaz, ami ezzel összefügg – tehát Nagy Imre, Bibó István, Donáth Ferenc és mások személyétől a névtelen Corvin-közi felkelőkig – számomra a magyar történelem megszentelt emlékeit és emlékezetes hőseit jelentik.
Itt említem meg, hogy eddig nyolc könyvem jelent meg 1956-ról, most várom a kilencediket.
Hogy tájékoztatást adjak, ide írom a címeket is. Számadás az ünnepről (Írások az ötvenhatos forradalom félévszázados évfordulójára), 2007, Ötvenhat (Ötvenhat írás ötvenhatról és utóéletéről), 2006, Ötvenhat csillaga (Emlékezések és tanulmányok) 2006, 1956, egyetemisták a forradalomban, 2006, Szembenézni a történelemmel, 2006, Irodalom a forradalomban, 2008, Irodalom és politika, 1956 (Literatura különszáma), 1989, 1956 – Magyar írók novellái, 2006.
Számomra és, gondolom, a magyar nép számára 1956 emléke a nemzet történelmének magaslati pontját jelenti
– akár Szent István megkoronázása, Rákóczi Ferenc szabadságharca vagy 1848-1849. Szomorúnak tartom, hogy történelmünk éppen olyan eseményei után írnak kérdőjelet, amelyekre büszkék lehetnénk, amelyek miatt Európa bennünket becsül.
1956 forradalmának és szabadságharcának megkérdőjelezése ezért, nemzeti és történelmi tekintetben egyaránt, önveszélyes dolog.
Mintha valaki a honfoglalást, Szent István országalapítását, a török ellenes harcokat, II. Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos történelmi küzdelmeit, személyiségét és szerepét kérdőjelezné meg. Úgy gondolom, itt lenne az ideje annak, hogy egy felelős történelmi vita tisztázza az ötvenhatos forradalom kapcsán újabban felmerült kérdéseket.
Üdvözlettel.
Pomogáts Béla
