DRÓT: Mikor kerültél Angliába és hogyan?
Gömöri György: Miután
részt vettem a forradalomban, először az október 23-i tüntetés szervezésében, majd az Egyetemi ifjúság c. lap szerkesztésében, ma már nyilvánvaló, hogy 1956-ban el kellett hagynom az országot.
Szerencsém volt, mert az odasiető oxfordi tanárok már Bécsben beválogattak a tovább tanulásra érdemesek magyar csapatába, így már 1956 november végén Oxfordban találtam magam és hamarosan elkezdhettem összehasonlító disszertációmat írni a második világháború utáni lengyel és magyar költészetről. Ez aztán könyvalakban is megjelent: 1966-ban adta ki az oxfordi Clarendon Press.
DRÓT: Hogyan lettél tanár Cambridge-ben? És miért pont lengyel irodalmat tanítottál, miért nem magyart?
Gömöri György: Oxford után két évig éltem Amerikában, egy évig tanítottam a kaliforniai egyetemen Berkeleyben, majd egy újabb évig kutattam a Harvard egyetemen.
Nem akartam elszakadni Európától,
tehát 1965-ben visszatértem Angliába, ahol jobb híján Birminghamben kaptam állást, az orosz és keleteurópai ügyek kutató-intézetében. Négy évvel később megüresedett egy cambridgei polonista állás, megpályáztam és megkaptam, utána 32 évig tanítottam lengyelt és magyart Cambridgeben. (Külön magyar tanszék nem lévén, az egyetem megengedte, hogy a magyart is tanítsam). Mivel alapvetően a lengyelre szakosodtam, második könyvemet is egy 19 századi lengyel költőről, Cyprian Norwidról írtam, aki nagyon fontos, de nehezen olvasható-értelmezhető költő – lengyel barátaim elismerően nyugtázták ezt a teljesítményt. Ami pedig a nyelvtanítást illeti, egy idő után lett lengyel születésű asszisztensem Cambridgeben, koncentrálhattam a régi és az újabb lengyel irodalomra, több könyvem jelent meg ebben a tárgykörben.(Legutóbbi, The Polish Swan Triumphant , 2013-ban).
Weiner Sennyey Tibor: Közben számos publikációd született a magyar-angol irodalmi kapcsolatokról, ezek miatt kezdtünk el levelezni, még a 2000-es évek legelején, talán emlékszel. Akkoriban Budai Parmenius Istvánról leveleztünk, aztán jött csak Békássy Ferenc. Hogy látod, mi lehet olyan érdekes az ilyen fickókban, mint Parmenius vagy éppen Békássy?
Gömöri György: Érdekes, hogy együtt említed Budai Parmenius Istvánt Békássy Ferenccel – három évszázad választja el őket egymástól! Ami közös bennük:
mindketten költők voltak, akiknek életében egyetlen sora sem jelent meg magyarul.
Parmenius két hosszabb latin verset írt, amit az Erzsébet-kori angol szakirodalom ma is számon tart, Békássynak meg már életében megjelent öt verse angolul, igaz, legjobb angol verse az „1914”, csak évekkel halála után látott napvilágot. Mindketten európai, keresztény-humanista értékeket képviseltek és mindketten fiatalon haltak meg: Parmenius hajótörésben, Békássy pedig az orosz fronton 1915-ben.
DRÓT: Most jelent meg egy a magyar-angol irodalmi kapcsolatok szempontjából is egy igen fontos könyv, melyet te és feleséged – Gömöri Mari – szerkesztettek. Mit tartalmaz ez a könyv?
The Alien in the Chapel
Gömöry György és Gömöri Mari szerkesztésében
Gömöri György: Közösen szerkesztett könyvünk, amiben fontos szerep jutott kiváló angolságú feleségemnek, Marinak, Békássy angol nyelvű verseinek túlnyomó többségét és fennmaradt angol levelezését gyűjtötte össze. Címe The Alien in the Chapel (Idegen a Kápolnában), arra az emléktáblára utal, amit 1921-ben állítottak Békássy Ferenc emlékére a cambridgei King’s College „kápolnának” nevezett katedrálisában. Az emléktábla körüli vitákról könyvünkben Peter Jones, a kollégium mai könyvtárosa számol be magvas tanulmányában (Epilogue). Kemény kötésű könyvünket a Skyscraper Books adta ki,
több bemutatója lesz Angliában és egyet Budapestre is tervezünk, a Petőfi Irodalmi Múzeumban október huszadikára.
DRÓT: Miért volt fontos, hogy megjelenjen angolul ez az új Békássy-kötet? Az első angol nyelvű Békássy-kötet 1925-ben jelent meg Leonard és Virginia Woolf kiadásában, de abban „csak” versek voltak olvashatóak. – szerk.)
Gömöri György: A legtöbb első világháborús angol versantológia mellőzi Békássyt, nem tud róla, bár egyes verseiben sokkal egyetemesebb, nemzetek-fölötti módon kezeli a háborút, mint szerelmi vetélytársa és barátja, az angol Rupert Brooke. Különös, de Békássynak Noel Olivierhez írt levelei először magyarul jelentek meg, három évvel ezelőtt, Balogi Virág fordításában. A jelenlegi kötettel
azt szerettük volna bizonyítani,hogy Békássy nem csak magyar költő, aki „angolul is ír verseket”, hanem angol-magyar költő, aki egyidejűleg versel mindkét nyelven, néha angol verseiből emelve be képeket a magyar versekbe.
Ez a „kétlelkűség” elég ritka a magyar költészetben, még Batsányi János is csak érett korában kezdett verseket írni németül.
DRÓT: Miben segíthet ez a kötet? WST: Itt nem csak az angol és a magyar kapcsolatokra gondolunk, nem csak a forrásokra, hanem a két nép kölcsönös megértésére is.)
Gömöri György: Könyvünkből talán jobban lehet érteni azt a nemzetek-fölötti, civilizált Európát, amit szétrobbantott az első világháború.
Kevesen tudják, milyen iszonyú pusztítást végzett ez a háború
éppen a Békássyval kortárs angolok soraiban – csak példaképpen: Békássy kollégiumának diákjai közül majdnem egynegyedük elesett a háborúban! Nem véletlen, hogy a háború utáni League of Nations, a mai Egyesült Nemzetek elődje, éppen egy cambridgei tanár, G. L. Dickinson kezdeményezésére jött létre. És hogy
Békássy legjobb cambridgei barátja éppen a háború-ellenes John Maynard Keynes, a világhírű közgazdász lett.
DRÓT: Milyennek látod Békássy Ferencet a közölt levelek és írások tükrében?
Gömöri György: Egy különlegesen művelt, tehetséges, érzékeny, jóindulatú fiatalembert látok Békássyban, aki rendkívül gyorsan tudott magának barátokat szerezni. Ugyanakkor ez a fiatalember neurózissal küzd,
túl nagy az ellentét a cambridgei elit társaság és a hazai provincializmus között.
Sokkal több angol barátja van, mint magyar és ha nem hal meg a háborúban, ki tudja, nem tért volna-e vissza Angliába? Öccse, János, aki szintén a Bedales magániskolában tanult, mint Ferenc, nem tért vissza 1914-ben, hanem később elvett egy Wedgwood-lányt feleségül és Kelet-Angliában élt haláláig.
DRÓT: Hol helyeznéd Békássy Ferencet el a magyar és az angol irodalom történetében?
Gömöri György: A szlovákiai magyar író, Grendel Lajos máris elhelyezte Békássy Ferencet irodalomtörténetében, valahol a századelő tehetséges, de elfelejtett költői között. Békássy magyar mesterének Babitsot tekintette, de sokat tanult angol és francia költőktől is, s jóllehet Babits 1915-ös nekrológjában még csak mint „nagy ígéretről” írt róla, úgy hiszem,
néhány angol és magyar versével felzárkózott az első világháború legjobb európai költői közé.
Nem kívánom eltúlozni a jelentőségét, de Ady Endrén kívül kevesen látták annyira előre a háború szörnyű tömegpusztítását Békássy Ferencnél.
DRÓT: Miért lehet fontos és érdekes szerző Békássy Ferenc a mai olvasók számára?
Gömöri György: Erre a kérdésre egyértelmű választ nem tudok adni, de azt hiszem,
ma a két- illetve többnyelvűség problémája nem egy fiatal költőt foglalkoztat.
Vannak példák a kettő egyidejű hasznosítására, a Nobel-díjas orosz Joszif Brodszkij például remekül verselt oroszul, de ugyanakkor kiváló angol prózát írt. El tudok képzelni egy külföldön élő magyart, aki ha nem is Békássy, de Brodszkij példáját fogja követni. Bár ez a Brexit utáni Angliában kissé problematikus.
DRÓT: Mi lehet a következő lépés Békássy-kapcsán? Mivel foglalkozol ezután a könyv után?
Gömöri György: A kutatásnak soha sincs vége, nincsenek lezárt témák. Legalább is az én szempontomból. Tovább kutatom tehát Békássy Ferenc nemzetközi kapcsolatait, bár úgy érzem, az új angol könyvvel a legfontosabb dolgokat sikerült róla elmondanunk. Viszont hadd mondjam meg, nemsokára újabb könyvem lát napvilágot: a pécsi Pro Pannonia adja ki „Magyar-lengyel változatok” c. könyvemet, ami lényegében a modern magyar és lengyel irodalomról, illetve a magyar-lengyel kapcsolatokról szól. Ennek is október végén lesz a bemutatója a budapesti Lengyel Kulturális Központban.
Fotó Gömöri Mariról és Györgyről: Kaiser Ottó.
