„A katona csatázott, a kancellár cselt szőtt – írja Ottlik Géza Történelem című tárcájában −; de amiről a történelemkönyv hallgat, mit csináltak az emberek?” Nos, ezúttal éppen ültek otthon, illetve ülniük kellett volna otthon, kinyúlt mackónadrágban, könyvvel a kezükben, vagy csak úgy, egy kicsit a semmibe révedve, a szerencsésebbek esetleg egymás kezét szorongatva. Mi ez ahhoz képest, amit például a feleségem nagymamájának kellett átélnie?
Azért sem vagyok, s nem is lehetek ennyire naiv − hogy ott folytassam, ahol abbahagytam −, mert látom, miként reagálnak Európa-szerte az emberek a járvány miatti korlátozásokra. A túlnyomó többség egyedként viselkedik − mert hatalmas tévedés lenne a posztmodern nyugati embert individuumnak nevezni, ahogyan magára gondolni szeret.
Weiner Sennyey Tibi barátom keresett meg azzal, vezessek naplót a veszélyhelyzet idején. Soha életemben nem vezettem naplót. Ahogy világjárványból is ez az első, amiben részem van. Bizakodjunk, hogy egyben az utolsó is.
Hasznunkra válik olvasni Tömörkényt. Az írót, aki a lokálisban fedezte föl az egyetemest és az egyetemesben a lokálist, a cseppben a tengert, a tengerben a cseppet. Amire csak a legnagyobbak képesek. – Bene Zoltán Tömörkény Istvánról tartott előadást a 46. Tokaji Írótáborban, aminek az első világháború irodalma volt a témája. Az előadás most olvasható és megtekinthető is a DRÓTon.
„Rita egyedül volt otthon. A szülei dolgoztak, az öccse edzésre ment. Főzött nekem egy kávét. Amíg sertepertélt a konyhában, egy széken ültem és a már-már bugyi méretű rövidnadrágjából kikandikáló húst bámultam, a segge alsó fertályát. Akár egy vén kéjenc. – Cukrot? – mosolygott rám Rita…” – Bene Zoltán készülő regényéből olvashattok egy igazán izgalmas részletet a DRÓTon.
Októberben jelenik meg az egyik legkiválóbb fiatal délalföldi prózaíró – Bene Zoltán – új novelláskötete. A DRÓTon most részletet olvashattok a kötetből, és a könyvbemutató ajánlóját és megtaláljátok nálunk.
Szegeden történt vagy Budapesten? Álom volt vagy valóság? G. és V. esete nem könnyű, nem könnyű, inkább nehéz, inkább nehéznek mondanám. Majdnem tényleg hétköznapi katasztrófák sorozatunkból olvashatják Bene Zoltán írását.
Van egy kép a számítógépemen és valahol valóságosan is, van egy kép, négy alak rajta, három „klasszikus” fémkuka mögött, a Tömörkény Gimnázium udvarán, öltönyben. 1991 májusa, fekete-fehér világ.