A politika – akár akarjuk, akár nem – lassan mindenhová befurakszik, ott van a hálószobánkban és a nappalinkban, és valójában Magyarországon ma már alig akad olyan hely, ahová el lehetne rejtőzni előle. Mi – a DRÓT alkotói – kezdettől fogva úgy gondoltuk, hogy nem is érdemes ezt tennünk, hanem mindig kinyilvánítottuk a véleményünket, amikor akár saját egyéni létünket, akár a szűkebb és tágabb közösségünk jelenét, múltját és jövőjét súlyosan befolyásoló döntések születtek odafenn, mert úgy gondoltuk, hogy higgadtan vagy kevésbé higgadtan előadott mondandónkkal még mindig többet érünk el, mintha cinkosan lapítottunk volna. Tudósítottunk tüntetésekről, írtunk Paksról, a Szabadság térről, a növekvő orosz befolyásról, és arról is, hogy a kultúrának, irodalomnak a művészetnek meglátásunk szerint hol lenne a helye a változó társadalmi és politikai keretek között.
Azzal is tisztában vagyunk, hogy a felszín alatt megbúvó alapproblémát olyan etikai és politikai filozófiai alapkérdések képezik, amin már a görögök és rómaiak óta rágódik az európai politikai bölcselet, vagyis nagyjából az egyén és közösség, érdek, haszon, tisztesség és becsület egymáshoz való viszonya a tét mindig, az ideális cél pedig ezeknek a harmonikus együttműködése lenne minden államban. De vajon a mai magyar politikusok tisztában vannak-e mindezzel, avagy tényleg csupán egyéni érdekeiket kergetik? Mennyire tudnak önazonosak maradni a parlamentben? A politika valóban csak korrupt lehet? Elsőként azt a pártot kerestük meg, amelyik nevével is azt sugallja, hogy tudja a választ a problémára. Kérdéseinkre Szél Bernadett, az LMP társelnöke válaszolt.
WST: Miért csinálja ezt, hogyan tud önazonos maradni a politika általános, európai és világméretű hitelvesztése és korrumpálódása közepette?
SZB: Azt szeretném, ha nagyon sok olyan ember csinálná a politikát, mint amilyen én vagyok. Nem gondolom azt, hogy a politikának az a jövője, hogy hataloméhes emberek ragadják magukhoz a hatalmat, és pusztán önmagáért csinálják.. Ez egészen egyszerű dolog: van elképzelése az embernek, és ha megbízzák, hogy megvalósítsa , akkor meg kell tudnia valósítani, ha kormányon van. Ellenzékben pedig a kormányt kell arra motiválni, hogy olyan dolgokat vegyen be a programjába, amiket mi jónak tartunk. Nekem ez életszerű küldetés, és az egész abból fakad, hogy
én akkor kezdtem el politizálni, amikor az első gyermekem megérkezett.
Nem tudom függetlenül kezelni a kettőt, mert az volt az a pillanat az életemben, amikor kicsit átértelmeztem azt, aki én vagyok, milyen küldetésem van itt ezen a bolygón, és sokkal tudatosabbá váltam mindenben. Akkor kezdett egyébként szerveződni az LMP is, 2008-ban, de olyan híreket lehetett róluk olvasni, hogy épp egy projektorral rohangásznak a városban, mert ki akarták vetíteni a parlamentre, hogy Lehet Más a Politika, de ezt nem hagyták nekik. Ez az akció amúgy nagyon tetszett nekem, de akkor, abban a helyzetben úgy éreztem, hogy ez a rohangászás most nem lenne nekem a legjobb, hiszen az első gyermekemet vártam. Nem készültem politikusi pályafutásra, viszont minden egyes alkalommal, amikor felesküszöm a Parlamentben arra, hogy képviselő leszek, akkor ez nekem küldetés arra az időszakra, egy szerződés, amit azokkal az emberekkel kötök, akik beküldtek.
WST: Egyetért-e ebben a kérdésben foglalt rejtett kijelentéssel, mely szerint mind Magyarországon, mint pedig globálisan a politika korrumpálódott?
SZB: Borzalom, ami megtörténik azokkal az emberekkel, akik a politikába kerülnek, vagy legalábbis nagyon sok emberrel. Én magam is látom, és erről szoktunk is beszélgetni, hogy mire eljutnak odáig, hogy azt csinálják, amiért elkezdték, egyszerűen elfelejtik. Onnantól kezdve hiába nekik a hatalom, már nem arra szolgál, mint amikor még komolyan gondolták. Azt gondolom, hogy csomó jó szándékú ember belevág a politikába, de eltérül, lemegy az útról. Vannak nyilván gazemberek is, akik magukra gondolnak alapvetően, és nem hivatásként fogják fel. Meg nyilván vannak olyanok is, akik egyik csoportba se tartoznak, hanem mint egy munkát, úgy végzik.
Én úgy gondolom, hogy ez egy hivatás, és nagyon fontos, hogy az ember emlékezzen rá, hogy miért kezdte el.
Lehet, hogy a politika nagyon durva eszközöket használ, ami nemcsak magyar jelenség – sőt, vannak országok, ahol még keményebben ütik-verik egymást a politikusok, mint itthon – ennek ellenére azt gondolom, hogy teret kell, hogy kapjanak azok az emberek, akik erről az egészről máshogy gondolkodnak.
Ezért nagyon fontos, hogy megjelenjenek az olyan emberek a politikában, akik nem erre készültek, de úgy látják, hogy itt az idő, hogy most a kezükbe vegyék a saját sorsukat, és az országuk sorsának az alakítását.
WST: Megéri-e politikusnak lenni? Jó a fizetés, jó az ellátás, jó a team, a környezet, a kollégák kedvesek?
SZB: Ez szolgálat. Én nem változtam, amióta politikus vagyok, vannak olyan dolgok, amik ezzel kapcsolatban egyszerűen nem érintenek meg, vagy nem foglalkoztatnak. Igazából az sem érdekel, amikor durvák velem, ezt is megszoktam. Én is keményen küzdök, van véleményem és kiállok érte. Tudomásul vettem, hogy ez azzal jár, hogy ezzel kapcsolatban kapok is megjegyzéseket. Nem biztos, hogy kollégáimra gondolok elsősorban, hanem, hogy esetleg az utcán járva egy-egy járókelő szükségesnek érzi, hogy elmondja a véleményét a munkásságomról. Türelemmel meghallgatom. Szóval kap az ember hideget-meleget, ez ilyen, viszont a cél a lényeg. Én itt olyan pártot építek, amely hogyha ki tudna teljesedni, akkor ez az ország sokkal élhetőbb hely lenne. Ezért képes vagyok elviselni olyan dolgokat, melyek nyilván nem esnek jól.
WST: Személyesen hogyan látja a jövőjét mondjuk tíz éves távlatban, mi lesz tíz év múlva Szél Bernadettel?
SZB: Ezektől a kérdésektől az állásinterjúkon is mindig zavarba jöttem.
WST: Mi lesz tíz év múlva Magyarországon?
SZB: Ez már olyan kérdés, amin többet szoktam gondolkozni. A kérdés elég nyitott ugyanis. Ha a rendszerváltásból nem is hoztuk ki, ami benne volt, mégis azt érzem, hogy lesz lehetőség ezt korrigálni. És nagyon szeretném, hogy levegőhöz jutnának azok a szerveződések, amelyek már egy új generációhoz tartoznak, új eszméket, új gondolatiságot képviselnek. Sokkal színesebb parlamentet képzelek el. Az ideális állapot tehát, amit én elképzelek, az lenne, hogy a társadalom sokféle, és ennek a sokféle embernek lenne képviselete, akiknek valamilyen módon meg kellene egyeznie egymással a parlamentben.
A valóság persze elég kiábrándító, egy csomó hiba halmozódik itt most már fel huszonöt éve, és ennek a következményeit érezzük, és a felelősök még mindig aktívan politizálnak. Ez számomra érthetetlen: miért nem keresnek maguknak valami más munkát, és teljesednek ki abban, miért nem engedik át a közös ügyek intézéseit azoknak, akik nem a lopásban és nem a hazudozásban járnak élen, hanem valami pozitívat akarnak csinálni. Kérdés tehát, hogy az új gondolatiságot képviselő erők mennyire tudják megszólítani és megérinteni az embereket; az a nagyon sok ember, aki nem talál politikai otthonra, mennyire fogja ezekben a csoportokban vagy emberekben meglátni azt, aki őérte ki tud állni? Aggódom azért is, hogy ne a durva, radikális, szélsőséges erők martalékává váljon a társadalom, ne ők fogják meg őket, hanem olyan erők, akik a demokratikusak, és
egy türelmes, építő, új elképzelésekkel rendelkező, 21. századi, európai kultúrát
tudnak meghonosítani ebben az országban. Kétesélyes a dolog, simán benne van az, hogy rosszabb lesz, mint volt, de nyilván én azért küzdök, és még jó páran azért küzdünk, hogy ez ne így történjen meg.
WST: Erkölcsös maradhat-e egy politikus azután, hogy hatalmat kap?
SZB: Mindenképpen. A kettő nem kell, hogy függjön egymástól. Az erkölcs, a gerinc, a tartás belül van, sőt, az kell, hogy ilyen kapjon hatalmat, mert pontosan arra fogja használni, amire való, hogy azoknak az érdekében tevékenykedjen, akikkel leszerződött.
WST: Nem korrumpálja-e a demokráciában és a tömegmédia által uralt világban a törvényhozókat az, hogy meg akarnak felelni a nagy többségnek, miközben bizonyos esetekben az igazság nem mindig tetszhet mindenkinek? Máshogyan fogalmazva:
létezik-e erkölcsös politika egyáltalán,
vagy az állandó kompromisszumkényszer előbb-utóbb minden elvet, személyes tartást, tisztességet és becsületet felülír?
SZB: Azért érdekes a kérdés, mert az LMP-ben ez alap. Ne vigyük le soha a demagógia szintjére, és nem szolgálunk ki olyan gondolatokat, amelyek szavazatszámot esetleg hoznának, de az elveinket feladnánk vele. Az a párt, amiben vagyok, többször bizonyította, hogy az elvek mindennél előbbre valóbbak, kiállunk mellettük, ezt is kommunikáltuk. Teljesen jogos kérdés, hogy mennyire piacképes – viszont máshogy meg nem érdemes csinálni. Itt arról van szó, hogy végtelenül egyszerű elgondolás alapján zöldmezős beruházásként létrejött egy politikai formáció, ami azt mondta, hogy nem bal-jobb tengelyben gondolkodunk, hanem van jövőképünk Magyarországról, s vannak olyan dolgok, amelyhez konzervatív értékek kellenek – ilyen például az, hogy a mezőgazdaságban a kisközösségeket védve a helyi gazdálkodást támogatjuk; aztán van, amiben liberálisak vagyunk, jogvédőként például; és van amiben balosak. Ha a munka világáról van szó, akkor abszolút a munkavállalók oldalán állunk például. Úgyhogy ebből tevődik össze a mi zöld agendánk, ami egy teljesen logikus válasz szerintem a 21. század kihívásaira, és aminek alapfeltétele az, hogy összefüggéseken kell gondolkodni. Persze le lehet egyszerűsíteni a mondanivalót kétbites üzenetekre, és ezzel lehet mondjuk választásokon ügyesen domborítani, ám egyrészt ez végtelenül tisztességtelen, másrészt pedig ebből nem lehet olyan politikai erőt építeni, ami az országot szolgálja. Máshogy meg nem érdemes, mi ezt azért kezdtük el, nekünk ez a célunk, ezért vagyunk, ezért nem hagytuk, hogy szétszedjék a pártunkat, ezért állunk ki minden nap, hogy elmondjuk, hogy ha ezt így meg így csinálnánk, akkor tudnánk itt egy 21. századi országot létrehozni.
WST: Mit olvas most?
SZB: Igazából nagyon kevés időm van, nem szeretnék jobbnak látszani, mint amilyen vagyok, és ez nagyon szomorú is egyébként. De tényleg az életem úgy néz ki, hogy valamit vagy valakit szolgálok, és ebben alapvetően a családom van benne meg a munkám. Úgyhogy általában a hetilapokig jutok, a napilapokon túlmutatóan, viszont minden léleknek szüksége van feltöltődésre, és nálam ezt a budapesti kulturális programok jelentik. Zene, színház. A gyermekeimmel sokat járok mindenhova, Kukorelly Endre sokáig velünk volt, majdnem napi kapcsolatban voltunk, és szinte megfertőzött azzal, hogy a színházba járás a lélek teljes felfrissülését jelenti. Én ezt komolyan vettem, és amikor az agyam ki akar kapcsolni a legegyszerűbb elmenni színházba vagy hangversenyre, mert akkor megvan a jegyem, biztos, hogy eljutok. Kikapcsolom a telefont, nem otthon vagyok, nem kezdek el házimunkát végezni, nem is szólnak hozzám, tényleg át tudom élni az élményt, amit ott kapok. Ezért nem kifejezetten könyvekben, sokkal inkább a hangversenyekben, koncertekben vagy színházi előadásokban keresem a felfrissülést. Viszont, ha könyvről van szó, azért van könyv, ami mindig ott van a nappaliban az asztalon, a Füves könyv Márai Sándortól, és ha csak egy öt percem van, bárhol kinyitom, mindig kapok olyan gondolatot, ami kicsit áthangol. Amúgy is nagy Márai-rajongó vagyok, a könyvet pedig egyébként időszakonként váltom. Egy idő után lecserélem azt, és valami mást teszek oda. Ez azért jó, mert egy ilyen életstílusban minden pillanatot ki kell használni. Ha az embernek csak öt perce van, mondjuk teára, ha mellé teszünk egy könyvet, akkor az rengeteg energiát tud adni még a következő órák küzdelmeire.
WST: Ön szerint a kultúrának, művészetnek, irodalomnak milyen viszonyban kell lennie a hatalommal?
SZB: Független, ezt az egy szót tudom mondani. Teljesen független.
Annyi dolga van a hatalomnak, hogy megteremtse a feltételeket, hogy a kultúra működni tudjon.
Az biztos, hogy művészetek nélkül erre a bolygóra rá se lehetne ismerni, ez alap. A hatalom dolga csupán annyi, gondoskodjon arról, hogy azok az emberek, akik erre hivatottak, és érzik magukban a késztetést, ki tudjanak teljesedni.
WST: Ha van víziója Magyarország jövőjéről, hogyan képzeli el?
SZB: Mi évek óta ugyanazt mondjuk, ami ebben az országban nagyon hiányzik, és az első intézkedések kellenének, hogy legyenek, az a munkahelyteremtés. Erre van is egy programunk, ezt kiszámoltuk, letettük az asztalra. A másik pedig a magasabb bérek: elfogadhatatlan, hogy a dolgozó emberek, akik tényleg egész nap ott vannak a munkahelyükön, nem tudnak egyről a kettőre jutni. A dolgozói szegénység jelensége teljesen tudatos gazdaságpolitika eredménye, nem véletlen, nem adottság, amivel együtt kell élnünk – ezt politikusok intézték így, és ugyanígy meg is lehet változtatni. A másik a korrupció, annak csökkentése minden lehetséges módon, nekünk ez lenne a másik azonnali intézkedésünk, rögtön más költségvetéssel dolgozna ez az ország, ha sikerülne a pénzszivattyúkat leállítani.
WST: Gondolja, hogy sikerülne?
SZB: Ha kormányra kerülnénk, akkor ehhez minden lehetőségünk biztosítva lenne, és mivel az elköteleződésünk egyértelmű, meg is tudnánk csinálni. Ezért lenne jó az, hogy lássák a magyar emberek, melyik az a politikai formáció, amely tényleg nem függ senkitől. Mert onnantól kezdve senki nem nyújtja be a számlát. Persze egy ilyen szerves építkezésnek, aminek, ha eljutunk a végéig – jó, ilyen nincs, de mondjuk egy következő stádiumáig – és kormányképes alternatívaként tudnánk jelen lenni Magyarországon, pontosan az lenne az értelme, hogy tényleg azokat képviselnénk, akik ránk szavaztak, és nem mindenféle háttérembereket, akik egy idő után benyújtják a számlát. Innentől kezdve kire szavaznak a magyar emberek? Arra, aki ott a plakáton mosolyog, vagy arra, aki lehetővé tette, hogy a plakátra fölkerüljön?
WST: Van erre egy vicc, jó lenne, ha a Parlamentbe is úgy kéne bemenni a képviselőknek, ahogy a focipályákra a játékosoknak, hogy rájuk van varrva a különböző nagy cégek logója, ami őket épp támogatja. Önöknek nincs ilyen támogatójuk?
SZB: Nincsenek oligarcháink, sem céges kapcsolataink, csak szavazóink; engem már mindenféle titkos ügynökségi kapcsolattal megvádolt például a Lázár János, sokat spekulálnak ezen, de nincsen.
WST: Mit gondol, fel fog-e épülni Paks II?
SZB: Pont tegnap kérdezték ezt tőlem, én nem vagyok ezzel kapcsolatban annyira optimista, mint itt többen. Amikor elkezdték Paks II-t beírogatni a törvényekbe, mondtam, hogy itt baj lesz, neki fog állni a Fidesz és mint egy úthenger, megy majd előre. Pár hétre rá ott volt már az információ, hogy elkezdték, beindult az a gyalu, ami végül január 14-én csúcsosodott ki a paktumban. Nyilván nagyon sok minden attól függ, hogy ki kerül itt hatalmi pozícióba. A Parlament ebből a szempontból egy nagyon szomorú hely, mert
alapvetően mindenki atombarát.
És ez azért borzalmas, mert a 21. században nem ilyen hetvenes évekbeli életérzés kellene, hogy uralkodjon a magyar Parlamentben; most volt a 22-50-es törvénynek a vitája, azt egy az egyben a hetvenes években meg lehetett volna csinálni. Kicsit más divattal ültek volna ott a képviselők, de egy az egyben a hetvenes években lemehetett volna. Nem igaz, hogy a világ azóta nem változott! Nagyon sokat változott, egy csomó új technológiát ismertünk meg, amelyek villámgyorsan fejlődnek. Ezek az emberek gyakorlatilag semmit nem érzékeltek ebből, fantáziájuk sincsen, és annyi inspiráció, vagy kíváncsiság, nyitottság a világra sincs bennük, hogy megismerjék, vagy a politikai erők közelébe engedjék ezeket. Az, hogy egyszerre fejlesztjük Paksot meg mellette mindenféle alternatív energiát, az fából vaskarika, ilyen nincs. Ez a kettő kizárja egymást , két különböző történet. Magyarország most olyan útra lépett sajnos, ami arról szól, hogy elsorvasztjuk az alternatív energiaforrásokat, megadóztatják, nem adnak ki engedélyeket a szélerőművek telepítésére, elgáncsolják ezeket a törekvéseket, és mellette meg itt egy ilyen projekt, amibe senki nem lát bele, és
mindenki rosszul érzi magát tőle, visszatetszést kelt.
Az a szomorú, hogy rengeteg pénzt ki lehet lopni egy ilyen projektből, és ha sikerül megakadályozni, hogy felépüljön, és teszem azt olyan politikai formáció kerül tűzközelbe, amely kritikus ezzel kapcsolatban, vagy ráébred, hogy a 21. században van, ez akkor is itt marad torzóban, és rengeteg adóforint ragad benne. És rengeteg pénzt ki lehet szedni belőle. Úgyhogy bármi is lesz,
sok minden függ a magyar emberek tudatosságától,
mennyire adnak teret olyan erőknek, akiknek kicsit tovább terjed a gondolkodásuk annál, mint hogy nukleáris nagyhatalom legyünk. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, az attól is függ, hogy társaim és én milyen hatékonyan dolgozunk, hogy tisztán lássunk mi zajlik a színfalak mögött
WST: Milyen más alternatíva lehetne Paks II-re?
SZB: Vannak tanulmányok, amik arról szólnak, hogy konkrétan negyven év alatt ki tudnánk vonulni szép fokozatosan a mostani blokkokból. Le tudnánk zárni ezt a nukleáris korszakot, nem azonnal hanem fokozatosan. Amíg e kapacitások leállnak, eltűnnek a rendszerből, addigra fel tudnánk építeni egy olyan energiarendszert, ami teljesen más elven dolgozik, már ez is 21. századi, nem nagy központi erőmű, ami gombnyomásra továbbít mindent, hanem a háztartások részt vehetnének a programban, felelősséget tudnának vállalni, mint ahogy a német példán látjuk az energiatermelés egy részén. Ez nekik megérné, az állam segítené, és mellette leszigetelnénk az országot. Botrány, hogy orosz gázzal fűtjük az utcát, botrány, hogy mennyire rossz minőségű a házak szigetelése, és mivel minden mindennel összefügg, ez a kettő (illetve három) együtt kell, hogy megtörténjen. Szép lassan leállítani a blokkokat, mellette alternatív energiát fejleszteni, és közben szigetelni, ami egyébként munkahelyteremtő hatású, ráadásul pont az alacsonyabban képzett rétegnek tud munkahelyet teremteni.
WST: Nekem van néha olyan érzésem, hogy olyan problémákkal nézünk szembe Magyarországon, globálisan, a társadalom minden rétegében, ahol 21. századi gondolkodás kellene a válaszhoz. Viszont azt látom, hogy a 20. század gondolkodásába ütközünk folyamatosan – bármiben nézem, kultúrában, a médiában, abban, hogy ahogyan használunk vagy nem használunk dolgokat, hogy végül elmegy-e ez az egész a bulvár és a tömeg felé az értékteremtés helyett. Lehetséges-e, hogy létrejön egy olyan hatalmi csoportosulás, vagy magukhoz térnek a mostani politikusok, hogy releváns válaszokat adnának akár a menekültekre, akár a környezetszennyezésre, akár az energiafelhasználásra, akár a munkavállalásra, akár a fiatalok elvándorlására – van-e bármilyen lehetőség erre?
SZB: A mostani politikusokban nem nagyon bízom. A legtöbbször azt látom, hogy vagy beletörődnek, hogy valaki van felettük, aki hatalmat akar, és nekik is biztosítja a maga kis részét az egészből. Nem is alkotni vannak egy csomóan, és ha ezt a tudtukra adjuk, megsértődnek! A múltkor, amikor felszólaltam a Parlamentben, elmondtam nekik, hogy
leszoktak a gondolkodásról.
Akkor láttam, hogy nagyon meg vannak sértődve, ki is fejezték ezt metakommunikációval és hangosan is , hogy mi a véleményük erről a meglátásomról, de sajnos az a helyzet, hogy valahogy ők ebben a rendszerben benne vannak, és nem is akarnak és nem is tudnak új minőséget hozni.
WST: Azt mondja, a parlamentben ülő megválasztott politikusok nem gondolkodnak?
SZB: Ez rengetegszer látszik! Többször tetten is értem őket, hogy nem tudják, hogy miről szavaznak! De nem kis kaliberű dolgoknál! Amikor a földtörvény vitája volt, teszteltem pár fideszest, hogy tudják-e, miről, és nem is szégyellték magukat!
WST: Kapnak egy smst?
SZB: Próbáltunk már rájönni, hogy a Fideszben ez hogy zajlik, ki ott az irányító központ, mert az teljesen elfogadható, hogy ott van előttünk egy papír, ötven szavazásnál mondjuk. De én például tudom, hogy milyen törvény, mi van mögötte, miért azt nyomom, és egyáltalán, ez az egész miért lett igen vagy nem, vagy tartózkodom, és ha a média megkérdezi, el tudom mondani. Ott egyáltalán azt teszteltem, hogy ismeri-e egy fontos törvénynek a tartalmát – és ezen bukott meg egy csomó kormánypárti politikus, és ez szerintem nagyon ciki, mert a földtörvényről volt szó, ami Magyarország sorsa szempontjából kardinális kérdés. Ezért mondom, hogy friss levegő, más pártok, más erők kellenek oda.
Én amióta politizálok, legjobban a netadós tüntetésnél éreztem magam,
mentem a többiekkel, és éreztem, hogy itt most a helyemen vagyok, ez az én közegem. Utána próbáltam megfejteni, és rájöttem, hogy nagyon sok első szavazó, nagyon sok fiatal volt ott, még ha ez nem is generációs kérdés. Tehát azon a tüntetésen volt egy olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy ott van egy olyan erőtér, amiből kiemelkedhet egy olyan elvárás, aminek vagy meg tudnak felelni bizonyos politikusok, vagy nem lesz helyük a Parlamentben. Nyilván a választójogi törvény nem annak kedvez, hogy bárki fel tudjon emelkedni, de nyilván nem is fog ez így maradni az idők végezetéig. A társadalomnak ki kell tudni kényszeríteni azt a politikusi gárdát, ami az érdekeit tudja képviselni, és én abszolút a társadalom oldalán vagyok ebben a tekintetben.
Nem is tekintem magam ilyen értelemben politikusnak,
nem is szoktam magam annak hívni, legfeljebb azt mondom, képviselő vagyok, mert az sokkal közelebb áll hozzám: én képviselek valamit. Ez nemcsak annak szól, hogy
a politika mint szakma lejáratta magát Magyarországon,
hanem annak is, hogy az embernek mindig emlékeztetnie kell magát, hogy nem önmagáért van ott, hanem azért, mert embereket képvisel. És ezt naponta újra és újra végig kell gondolni: amit csinálok, azért csinálom, mert ennek meg ennek jó lesz, kiállok érte. Úgyhogy azt gondolom, hogy
a társadalomból fog a hívószó megérkezni,
és bizonyos csoportok, akik esetleg onnan kiemelkednek, be is fogják tölteni ezt az igényt. Jelenleg négy párt, öt párt, a Fidesz-KDNP ugye kettő, a Jobbik, az MSZP és a LMP van parlamenti frakcióban. Magunkat nem sorolom a rendszerpártokba, nem is hasonlítunk a Fideszre meg a KDNP-re vagy az MSZP-re és az ő hálózatukra, a Jobbikra meg aztán végképp nem.
Igazából csak reménykedni tudunk abban, hogy meg tudjuk állítani a Jobbikot
– mert azt viszont világosan látom, hogy a Jobbiknak a haladását egy erős LMP meg tudja gátolni.
WST: Mennyire reális az, hogy a Jobbik mögött orosz energiák vannak?
SZB: Orosz energiák, jó kifejezés. Az energiák területén követem a viselkedésüket, ott a legkönnyebb ezt tetten érni. Egyértelműen oroszbarát pártról van szó, és ezt nyilván nem az oroszok két szép szeméért teszik. Magyarország függetlensége az ő identitásukban annyira benne kellene legyen, hogy ők a nemzeti érdeket hangsúlyozzák, és függetlenek; de az egész történet a torkánál véres, mert egészen határozottan látszik, hogy ők egyértelmű és határozott oroszbarát politikát folytatnak. Hogy beszél egy ennyire Oroszországra rákapcsolódott párt magyar nemzeti függetlenségről? Hitelteleníti az egész programjukat, hogy ők ennyire vastagon be vannak kapcsolódva az oroszokhoz. Nézzük meg a felszólalásaikban is: annyiszor állnak ki az orosz érdek mellett ahányszor erre alkalmuk van. És ott az a kémügy, amit az Európai Parlamentben tárgyalnak. Kétségem sincs afelől, hogy az összefonódás abszolút jelen van, no meg oknyomozó újságírók eredményei is azt mutatják, hogy a Jobbiknak az a felvetése, hogy ők a nemzeti érdekek mellett állnak ki, felveti azt a kérdést, hogy igen, de – melyik nemzetét?
Aki ennyire oroszbarát, mennyire tudja a magyar érdeket folyamatosan szem előtt tartani?
WST: Mit gondol a Fideszről?
SZB: Tegnap eléggé viharvertnek láttam őket a Parlamentben a veszprémi buktájuk után. (a beszélgetést február 24-én rögzítettük, a szerk.) Meg voltak róla győződve, hogy bármit csinálnak, lesz az országban jó kétmillió ember, aki mindig rájuk szavaz. Most azt láttuk, hogy nem, a Fidesznek a saját szavazói mondták, hogy eddig, és ne tovább. Nem adták le a voksot valaki másra, hanem inkább otthon maradtak. Nem tudom, hogy erre hogyan fognak reagálni, abban sem vagyok biztos, hogy mennyire fognak önhazugságba menekülni, mennyire fogják a saját szemük elől eltakarni az igazságot. Annak, hogy hogyan reagálnak, mindenképp lesz hatása a belpolitikai eseményekre. Ők a tipikusan célt tévesztett formáció, akik a hatalom-technikáért mindent feladtak. Elég megnézni a 2010-re készített programot, ott még lett volna, ami jó vitaalap lett volna. A nemzeti szociálpolitikai koncepció például. Most az az államtitkár, aki ezt megírta, éppen az ellenkezőjét csinálja. Vagy ott van Ángyán professzor úr – nem véletlenül mondott le. Leszerződött, ahogy ő mondta, nem a portással, hanem Orbán Viktorral arra, hogy ő megcsinálja a vidékfejlesztést: végül annyira kiforgatták az egész koncepciót, hogy ő maga döntött úgy, otthagyja, de az utolsó pillanatig küzdött a vidék érdekeiért. Szóval így jár egy politikai formáció, hogyha teljesen elfelejti, miért kezdte el csinálni, és teljesen a hatalom mámorában úszik. Most már tényleg egy bandaháborúvá silányult az egész tevékenykedésük, ötletkormányzás van, bedobálnak különböző elemeket, amin aztán szörnyülködök – mert tényleg a napelem-adótól elkezdve útdíjas elkerülő utakon át minden van itt. Úgyhogy nekem ez a véleményem róluk –
idáig jutottak.
