English
Arthur Rimbaud 21 évesen hagyta abba az írást. Petőfi Sándor 26 éves volt, amikor meghalt. Békássy Ferenc 22 évesen esett el a keleti fronton 1915 június 25-én. Ha csak az utolsó verseit írja, mint amilyen a „Költő akartam lenni…”, a „Jöjj, szólt a herceg” vagy az öt esztendőn át javítgatott „Bacchus”, már akkor is lenne helye a magyar költészet történetében, de sokkal több verset írt. Ha csak a magyar költészetről szóló tanulmányát írja angolul, melyben elsőként fordítja Adyt, Babitsot, Kosztolányit angolra és értékeli kortársként őket elképesztően pontosan, már akkor páholyt érdemelne a kultúrtörténetben, de sokkal több esszét és tanulmányt írt. Ha csak néhány levelet írt volna Noel Oliviernek, akkor is szinte kiapadhatatlan történeti forrása volna a magyar-angol kapcsolatoknak, de harminckét levelet írt, sőt nem csak neki, hanem levelezett John Maynard Keynes-el, és a kor angol elitjének színe-javával. De ha csak annyit tett volna, hogy hazajön Cambridge-ből és önkéntes huszárként meghal az első komolyabb csaták egyikében a hazáért, akkor is emlékeznünk kellene rá, mint háborús hős.
Ennél azonban sokkal többről van szó.
Békássy 22 évet élt és ebbe belefért, annyi, amennyi nagyon sok embernek 100-ba sem fér bele,
mert az embereket nem érdekli a világ, hanem el vannak foglalva magukkal. A megélhetés mondják, a hétköznapok nyafognak, más tehet róla, nem én, hogy nem tanulunk idegen nyelvet, hogy nem olvasunk, hogy nem fejlesztjük magunkat folyamatosan. Mindig valaki más, sosem a mi restségünk, sosem a mi kishitűségünk. Pedig gazdagabb, aki olvas. Bőségben él, aki tanul. Békássy folyamatosan olvasott és tanult. És közben – nagyon nagy szerencsénkre – írt.
Czeizel Endre szerint a Békássy-jelenség a ki nem bontakozó, korán elhaló tehetség. A méltán tisztelt professzornak szerintem, míg abban teljesen igaza van, hogy
„a „Békássy Ferenc-jelenséget” tekintsük mementónak a fiatal életek és a potenciális géniuszok védelme érdekében, hiszen a tehetségmentés egybeesik az életmentéssel is.”
– addig ebben az egyben téved. Téved, amikor úgy véli, hogy „a sors-faktor megakadályozta, Békássy Ferenc különben kivételes szellemi adottságának érvényesülését.” Téved, amikor a költőket, írókat csak „pszichológiából” és „genetikából”, avagy az ősök felől és csak a jelenből próbálja megérteni. Elképesztően fontos a géniuszokkal foglalkozó műve, mégis vitatkoznék vele, ebben az ügyben. A Békássy-paradoxon éppen az, hogy a „sors-faktor” és a fájóan rövid „idő-faktor” ellenére, valaki nagy költővé és jelentős személyiséggé válhat.
A költők nem az ősök útját járják, hanem az istenek útját.
A költő – mondja T. S. Eliot – „…a spectator and not a character” – nem karakter, hanem néző. Avagy: látó. Hamvas Béla ehhez jó érzékkel hozzáteszi, hogy „a költő ma a köztudatban úgy szerepel, mint komolyanvevésre nem érdemes kótyagos valaki, akivel szembeállítják a komoly és józan gyakorlati embert és nem veszik észre, hogy ami a gyakorlati emberben megnyilatkozik, az egy magasabb értelemben vett kótyagosság, ami a költészetben nyilatkozik meg, az a magasabb józanság.”
Békássy Ferenc józanabb volt a környezeténél, bölcsebb a kortársaknál, okosabb barátainál, és igen, meghalt 22 évesen.
2005-től 2010-ig öt év alatt teljesen elmélyültem életének történetében és műveiben, mely kutatás végeredményeként megírtam életrajzát, egybegyűjtött írásait kiadtuk, majd pedig 2013-ban szerelmes leveleit is. Számtalan cikket, tanulmányt írtam ez idő alatt róla, együttműködtem olyan kiváló irodalomtörténészekkel az ügyben, mint Szörényi László, Gömöri György, vagy éppen Sipos Lajos. Nem tagadhatom, hogy Békássy hatása megjelent nem csak filoszi munkáimban, hanem verseimben is.
Bár 1915-ben meghalt (és az édesanyja, Bezerédj Emma kispéldányszámú kiadásán kívül /1916-1917/), 2010-ig mindössze csak egy vékonyka válogatás jelent meg munkáiból magyarul 1990-ben, ami Éder Zoltán nevét dicséri, de még a Virginia Woolf által 1925-ben megjelent Adriatica is vastagabb. És ma, 2015-ben bár már beszélhetünk Békássy-reneszánszról, látnunk kell, hogy mi van mindezek mögött. Valóban értékelik-e Békássyt és műveit? Nem tehetünk mást, mint erre folyton rákérdezünk. Valóban olvassák-e műveit? Nem tehettünk mást, mint hogy kiadtuk őket, és elérhetővé tettük.
Az elmúlt 10 év alatt nem csak Békássy írásai kerültek napvilágra, hanem a hozzá kapcsolódó műalkotások is.
A magyar szecesszió kiemelkedő festőművésze, a gödöllői Nagy Sándor, kilenc ólomüvegablakot tervezett arra a kápolnára, amelynek a zsennyei kertben kellene majd egyszer felépülnie, Békássy sírja fölé, mintegy a költészet templomaként.
