Csáth Géza Előpatakon…

„Június hó másodikán a feleségemmel Előpatakra utaztunk…” – írja Csáth Géza 1914-ben. Hatszáz kilós csomaggal a Keleti Pályaudvaron szálltak fel a vonatra némi veszekedés után, mert ekkora poggyásszal nem lehetett csak úgy utazgatni a jól szervezett Monarchiában; előtte vitatkozni majd korrumpálni kellett a kalauzt, de hála Istennek ez azért sikerült, hiszen mégsem mehetett az író és újdonsült felesége átvenni a fürdőorvosi állást a Kárpátokban hegedű, magánkönyvtár, saját étkészlet és egyéb létfontosságú dolgok nélkül.

Sisi és a kolozsvári Japánkert

Nagymamám imádott gyalogolni. Én is. De egy úrinő nem csatangolhat céltalanul a városban, ezért különféle okokat kellett találni arra, hogy miért is tölti szinte egész napját Kolozsvár utcáin a Szentpéteri templomtól kezdve egészen a Donát útig, lazán érintve a Király utcát, és a Mócok útját.

– Sisi… – mondta elszántan nagyanyám – …ebéd helyett sétálni ment.

Nagy dolog – gondoltam áhítattal. Ugyanis mindig arra vágytam, hogy olyan légiesen karcsú és törékenyen barna hajú legyek, mint amilyen a kolozsvári nagymamám és Sisi voltak. Ők ketten voltak a példaképeim minden tekintetben.