1919 áprilisában – az 1918. december 1-jén alakult Vörösmarty Akadémia alelnöke, március 25-e óta a budapesti Magyar Királyi Egyetem professzora, a Nyugat szerkesztője, több politikai-társadalmi rendezvény részt vevője – Babits Mihály1 az alábbi levelet kapta:
Kedves Babits
Egy tervről írok Magának ma amely tervhez a Vörösmarty Akadémiának is kell hogy valahogy köze legyen.
Mindenekelőtt megjegyzem hogy a terv régi keletű; bár a mai alakulások teszik talán égetőn aktuálissá, én már több év óta foglalkozom vele.
[…] igen, mert ha az ember egy helyet szeret, ezt a hozzá fűződő emlékek és asszociációk miatt teszi, de ha ezek révén nem igazán megszerette akkor már önmagáért szereti, s akkor már nem azt fogom kívánni hogy, ne zavartassék az én viszonyom hozzá, az én emlékeim, hanem azt hogy mások is szeressék, hogy új asszociációk fűződjenek hozzá, új tradíciói keletkezzenek s azok is szépek legyenek s a hely jellemének megfelelők. Így vagyok Sennyével.
Ha egy ily helyet örökségképpen gyermekeinkre hagyunk, akkor a hely iránti szeretetet biztosítottuk, egy generációra, mert minden ember szereti gyermekkora otthonát. Az asszociációk karakterét csak ha az örökös jelleme garancia erre. De az örökösödés az új világban úgyis megszűnik.
Most tehát a terv.
A kis-sennyei kastély a Rába-berek és a Sorok rétek közt fekvő parkban áll, mellette sok és nagy gazdasági épület. Ezen épületek nagy része most is használatlan mert a szántóföldek melyek észak felé több község határa közé nyúlnak el, <…> már évek óta parcellákban vannak bérbe adva ezen község lakóinak, s a földek kisajátítása esetén is csak azokhoz oszthatók be. Ez a nagy gazdasági udvar, kastély, park, rétek és berkekkel együtt egy különálló <…> egészet képeznek, ez egy zöld szigetet a szántóföld-síkságban, szép, kissé vadon, elhanyagolt oázist.
Itt tehát
szeretnék létesíteni először egy üdülő-pihenő telepet szellemi munkások számára, evvel kapcsolatban egy könyvtárt melynek elég értékes alapjai megvannak.
Ezeket szeretném valahogy, legalább részben a Vörösmarty-akadémia aegise alá helyezni. Végül egy Nature-Parkot, melynek természetkutatók örülhetnének.
Ezen terv mögött van egy más idea is: összeköttetéseink az angol intellektuális világgal, különösen annak fiatalságával Jani révén megint szorosabbak lesznek; ha egyszer lesz a külfölddel rendes érintkezés Jani kint fog élni, de úgy tervezik hogy az év egy részét mindig itt töltik s mindig hoznak magukkal angol szellemi munkásokat is pihenni, stb. Ez egy egész természetes, könnyű érintkezést hozhatna létre a két kultúra közt.
E mögött van még egy idea – ami Feri missiója volt, s ő tudott volna megvalósítani – de erről csak akkor lehet beszélni ha már mind a többi megvalósult.
(Azonkívül lehetne itt kölcsönkönyvtár a nép számára, és helyiségek ahol a környező községek számára lehetnének előadások, felolvasások stb. Ezt a környék tanítóival stb. együtt próbálnám létrehozni. Sennye 5 községből gyalog könnyen elérhető, köztük Rum nagyközség, hol sok az ún. intelligencia ezek számára itt valami oly kulturház-féle volna.)
A jövőhét csütörtökén Pestre jövök pár napra hogy a tervhez szükséges néhány praktikus dolgot megbeszéljek illetékes helyeken. Kérem szakítson magának időt s látogasson meg ismét, talán Schöpflinnel, hogy <…> minderről beszélhessünk. Ha megérkeztem, telefonálni fogok. Pénteken és szombaton mindenesetre ott leszek, ha kell vasárnap is.
S ne mondják hogy most nincs ideje az ilyen idyllikus terveknek mert inkább épen most van szükség rájuk.
Sok szíves üdvözlettel
Békássy Bezeréd 2)
A levelet aláíró Békássy Bezerédj Emma a lőrenti nemzetségből származó Bezerédjek leszármazottja volt. Az első feljegyzés a családról 1431-ből való, ekkor kapott a dinasztia alapító címeres nemeslevelet Luxemburgi Zsigmondtól, magyar, német és cseh királytól, a későbbi német-római császártól. A család, amelyik 1456-ban birtokadományként megkapta a Zala megyei Bezerédet és Lőrentét, négy és fél századon át vármegyei hivatalnokként, politikai és adminisztrációs tisztségek viselőjeként, katonaként vett részt a közéletben. Bezerédj Emma nagyapja, Bezerédj György (1779-1863) például több országgyűlésben Vas megye követe volt, majd a dunántúli királyi tábla elnöke lett. (3)
Jól is gazdálkodhatott, hiszen 1828-ban Sennyey Károlytól (egyes források szerint 54 000 mások szerint 125 000 Ft-ért) megvette „a Rába berek és a Sorok rétek közt” fekvő sennyei (mai helyesírás szerint zsennyei) kastélyt a hozzá tartozó 850 holddal együtt.
Bezerédj György ezzel a vásárlással – a Sennyey család Kolozsvárt őrzött iratanyaga szerint – egy öt évszázadon át épített-újjáépített-átalakított-bővített, a vásárlás idején már kétszintes kastélyhoz jutott. Az új tulajdonos tovább építtette az épületet. (4) Új tetőt húzott rá, új ajtókat, ablakokat rakatott, átépíttette a lépcsőházat, a korábbi barokk park helyére „tájképi kert”-et létesített. (5) Bezerédj György halála után fia, Bezerédj Elek (1823-1894) lett a kastély és a birtok ura. Nagy tehetségű és nagy ambíciójú nemes volt. Bécsben folytatott jogi tanulmányokat, ugyanitt építészetet is tanult, barátságba került Széchenyi Istvánnal, akárcsak Széchenyi és Wesselényi, ő is tanulmányutat tett Angliában. Diplomáciai pályára készült. Az 1848-49-es szabadságharcban nemzetőr lett, részt vett több dunántúli csatában, a bukás után visszavonult birtokára, ahol mintagazdaságot létesített. Apja halálát követően tovább bővítette a kastélyt, a ma is látható gótizáló romantikus formára, külön szárnyat építve az állandóan gyarapodó könyvtárnak, benne olvasófülkével, melyben 1867-et követően a többször idelátogatott Deák Ferenc is szívesen elidőzött. Egész életében érdekelte a botanika. Hátrahagyott írásaiból arra lehet következtetni, hogy olvasmányairól folyamatosan feljegyzéseket készített. (6)
Bezerédj György unokája, Bezerédj Elek leánya volt az 1919 áprilisában Babitsnak elküldött levél írója, Bezerédj Emma (1865-1944). Nem a századvégen gyakori módon, tehát a család ellenében emancipálódott. Anyja korai halála után apja irányította a nevelését.
Nem csak a francia és a német nevelőnőktől tanult. Szabad bejárása volt a könyvtárba, ahol – és ez ebben a korszakban egyáltalán nem volt általános – tilalmak nélkül, bármit elolvashatott. Könyvekből minden külső segítség nélkül megtanult angolul, annyira, hogy 1907-ben egy angol kötet fordítására is vállalkozott. Az 1880-as évek legelején kötött házasságot az 1863-ban született Békássy Istvánnal.
A Békássyak a Pápa nemzetségből eredeztették magukat. Az első, a családra vonatkozó oklevél-feljegyzés a XIII. század elejéről való. A históriában az ős itt felemlegetett fia, az 1244-ben alországbíróvá emelt Benedek játszott szerepet. Meg az éppen 350 évvel később a török elleni harcban hősi halált halt Békássy Pál, Pápa várának alkapitánya. A Békássyak is, akárcsak a Bezerédjek, inkább vármegyei tisztségeket töltöttek be. Békássy Imre például, aki latin nyelvű naplót vezetett, 1844-ben Vas megyét képviselte az országgyűlésben. Az ő fia volt Békássy István.
A Bezerédj-Békássy házasságból hét gyerek született.7 A család és a gyerekek életét – tudható Békássy István unokahúgának, lovag Dutzinski Alfrédné Békássy Helén lányának, Dutzinska (vagy ahogyan ő maga írta: Duczynska) Ilonkának a feljegyzéséből (8) – Bezerédj Emma irányította.
A költészet, a filozófia és a matézis szeretetére oktatta saját gyerekeit, valamint a vagyon nélkül maradt, náluk rendszeresen nyaraló-vendéget, lovag Dutzinski lányát is.
A szabadság szelleme lengte be ugyanakkor a kastélyt, ahol reggelenként a közös beszélgetve-tanuláson a ház úrnője George Everest Boole Logikájából tanította a gondolkodás alaptörvényeit a kicsinyeknek. (9) De ezt a szabadságot és liberalizmust áraszthatta az apa is. Róla az egyházközség ügyeit rendszeresen feljegyzõ rumi plébános a Jegyzõkönyv III. a rumi plébánia nevezetesebb eseményeinek folytatólagos leírása 1895 junius 2-ikától 1908 december 31-ig című Historia domusában 1895. szeptember 4-én a kötelezettségen felüli áldozatvállalást írta meg a templom építésében, 1897. június 20-án a „liberális” Békássy uraság szavait rögzítette arról, miként van joguk 1848-tól az autonomiához „protestáns hitfeleink”-nek, miért örvendetes, hogy ez a jog biztosíttatik a katolikusoknak is, akiknek ezután már csak az ügyeket és a jogi előírásokat értő embereket kell választaniuk ahhoz, hogy ezzel a lehetőséggel élni is lehessen. Az 1901. június 25-éről való plébániai bejegyzés különösen érdekes. Ezen a napon a plébános, bizonyára a törvény előírása szerint, a körzeti iskola tanítójával magánvizsgán ellenőrizte a zsennyei kastélyban otthon tanuló Békássy-gyerekek tudását. A bejegyzés az 1911-1917 között majd főispánságra jutó urasággal volt beszélgetést rögzíti. Az alábbiak szerint:
„Junius 25. Békássy István uraság elemi iskolás, magántanuló gyermekei vizsgájára Kis Zsennyébe voltam. Az uraság egy husz koronás arannyal honorálta fáradozásomat, a mit midőn elfogadni vonakodtam, fogadja el emlékül – mondá meghatottan – ugyis ez volt Kis Zsennyében az utolsó vizsgánk! Majd utam feléig elkísért ez alkalommal és elmondotta, hogy Kőszegre fog költözni családjával gyermekei neveltetése végett és nincs kilátás arra, hogy hosszabb tartózkodásra Zsennyébe jönnének; sőt azt is kijelentette, hogy a zsennyei uradalmat eladja; mert sok gyermeke van és nem hagyhatja egynek; sokba kerül a neveltetésük, a mit mindegyiknek teljes mértékben óhajt megadni, hogy a nemzetnek érdemes és hasznos tagja legyen és a vagyonból a mi reá marad a maga munkája után tudjon megélni, sőt óhajt gyermekei közöl – hét gyermeke, négy fia és három leánya van – iparost is képeztetni; mert látta külföldön: milyen jólétnek és megbecsülésnek örvendenek némely gyárosok és nagyiparosok és nagy hibát lát nálunk magyaroknál abban, hogy a nemesi osztály csak urat nevelt eddig gyermekéből, kik a néhány száz holdnyi birtokukban elbizakodva semmi egyéb keresetre nem törekedtek és tönkre kellett menniök a nagyuraskodás miatt, mint pl. sógora Bezerédj Adorján, ki atyjától több mint négyszázezer forint vagyont örökölt, és egyedül a bezerédi uradalom fél jövedelméből él, a mit nem adhat el; mert le van kötve az atya végrendeletével.” (10)
Békássy István és Bezerédj Emma ennek megfelelően gyerekeiket egymás után iratták be az 1902-ben Hampshire-ben, Dél-Angliában, H. Bedley kvéker pedagógus által alapított iskolába. A családból először került ide Antónia, őt követte János (a levélben emlegetett Jani, aki Angliában megnősült és ott is maradt), majd sorban a többiek.
A legnagyobb reményekre az 1905-ben idejutott Békássy Ferenc jogosított.
1911-től már Cambridge-ben, a King’s College-ben történelmi tanulmányokat folytatott, tagja lett az „Apostolok” társaságának, az egyetem legkiválóbb diákjait tömörítő klubnak, melynek akkor – ahogyan Cs. Szabó László írta – „fő csillaga s mozgató szelleme” John Maynard, a későbbi Lord Keyns, a Világbank majdani alapító elnöke volt, tagjai sorába tartozott Virginia és Leonard Wolf, M. Forster, Ford Madox Ford, Bertrand Russel és (éppen Békássy Ferenc szavazatával) Wittgenstein is.
Békássy ebben a körben is jelentős személyiség volt.
1912-ben a King’s College-ban pályadíjat nyert Browning, az íróművész című esszéjével, 1913-ban elkészítette és felolvasta tanulmányát a magyar költészet utolsó hét évéről (Ady-, Babits- és Kosztolányi-versrészletek angol fordításával), tervezte egy magyar költői antológia kiadását, írt ezenközben verseket angolul és magyarul. 1914 januárjában elküldte költeményeit Babits Mihálynak. A verseket kísérő levélben nemcsak szabadkozott („Magamban nem kételkedem – írta -, de verseimben sokszor”), de Babits verseit is értékelte, megismételve az 1913-ban felolvasott tanulmány megállapításait, a „múlt” által „felhalmozott” dolgokon felnövekvő „új”-at dicsérte. (11)
1914. augusztus 11-én, egy nappal az angol hadüzenet előtt,
Békássy Ferenc a John Maynard-tól kapott kölcsönpénzzel hazautazott.
Úgy gondolta, akárcsak Zrínyi Miklós egyik kései leszármazottja (12) ugyanezekben a napokban, hogy kötelessége hazatérni, bekapcsolódni a küzdelembe, melyet hazája vív. Önkéntesként jelentkezett a huszárokhoz. Pápára vezényelték, ahol 1915 júniusáig kiképzésen vett részt. Ebben az időszakban nagynénje, Békássy Elemérné Óbarokon lévő kúriájában találkozhatott volna személyesen is Babitscsal, akit erre az alkalomra a Szabó Ervinnel és Madzsar Józsefékkel szoros kapcsolatban lévő háziasszony invitált.
A személyes megismerkedésre ekkor a költő elfoglaltsága okán nem került sor. Később pedig a találkozás már nem történhetett meg.
Békássy Ferencet ugyanis 1915 június közepén a galíciai frontra vezényelték, ahol a kiérkezést követő harmadik napon Dobronócnál, Csernovic mellett elesett.
A halálhír megrendítette Babitsot.
Nem csak azért, mert öccse, Babits István ekkori hadi leveleiből és régi tanítványa, Moholy Nagy László rajzos levelezőlapjaiból követte és mélyen átélte a háborút, tehát pontosan tudta, milyen véletlenen múlhatott Békássy Ferenc élete. De megrendítette azért is a tragédia, mert – amint írta a halálhír vételét követően azonnal, még júniusban, B. F. huszárönkéntes elesett az északi fronton című írásában – bizonyítva látta újból és újból,
hogy a háborúban „a legkiválóbb elem pusztul el”,
a háborút követően pedig most is „jön a fajnak nagy elkorcsosulása.” (13) A halálban tehát a jövő vesztését érezte meg.
Békássy Istvánné, aki Elmerült sziget, Fantáziák és gondolatok, Írókról és irodalomról címmel adta ki fia hátrahagyott munkáit 1915-ben, 1916-ban és 1918-ban, a Babits hagyatékban őrzött iratanyag szerint először 1916. május 26-án fordult levélben a költőhöz. A hatodik írásában, 1917. március 5-én, négy nappal a Fortissimót közlő Nyugat és az azonnali elkobzást bejelentő határozat megjelenését követően, együttérzéséről biztosította Babitsot. (14)
A tizenharmadik levelében,
1919 áprilisában ajánlotta fel a zsennyei kastélyukat „üdülő-pihenő telep”-nek „szellemi munkások számára”.
(*)
A Bezerédj, a Békássy és a zsennyei kuriát-kastélyt évszázadokon át birtokló Sennyey családok XIX-XX. századi története pontosan jelzi azt az értékpreferencia-váltást, melynek során – a főnemesek és az erdélyi mágnások mellett – az ún. anyaországi, főnemesi rang nélküli ősi nemesi családok közül többen bekapcsolódtak a társadalmi modernizációs folyamatba. (15)
Ebben a történés-sorban, a nemzeti és társadalmi elmaradottság tudatában, jelentős mértékben az angol mintából kiindulva próbálta meg ez a réteg átplántálni az intézményeket és a külországban megismert mentalitást.
A XVIII. században ennek a rétegnek a tagjai legfeljebb lokális mecénások voltak. Segítették egy könyv kinyomtatását, kegyúri joggal vagy anélkül támogatták a templomteremtést, amint azt a zsennyei kastély építésével párhuzamosan megtette Sennyey Sándor a gutatöttösi középkori templom helyreállításával, meg az özvegyen maradt menye, aki 1771-1772-ben Dorfmeisterrel festette meg a gutatöttösi szentélyben Szent Cecília megdicsőítésének freskóját. A XVIII-XIX. század fordulóján, a II. Ratio educationis után ezek
a nem túlságosan nagy vagyonnal rendelkező családok – a veszprémi Bezerédjek éves jövedelme 1812-ben például mindössze 1000 forint volt – iskolákat alapítottak vagy támogattak:
ezt tette Bezerédj Elek, aki az általa épített iskola falán elhelyezett kőtáblára ennyit vésetett: „Bezerédnek Bezerédj Elek 1863″.
A XIX. században ebben a körben már nem ritka az intézmény-teremtés. Bezerédj György leánya, Bezerédj Amália (1804-1837), akinek édesanyja Kisfaludy Sándor sógornője volt, szülőfalujában óvodát nyitott, kislányuknak mondott meséit, elbeszéléseit halála után a Flóri könyve sok szép képpel, földrajzokkal és muzsika melléklettel férje ki is adta. Ugyanakkor a Békássyak és a Bezerédjek között többen voltak, akik miniszteriális tisztségeket vállaltak, szakmájukban megbecsült emberek lettek, akadt köztük olyan is, aki a Magyar Tudományos Akadémia soraiba emelkedett.
Az ő esetükben az ilyen szerepvállalás és szerepértelmezés nem kényszer-cselekvésnek számított.
A történelmi családok ezen tagjai a hazához és a múlthoz kötődést ekkor egybekapcsolták a szükségesnek gondolt és az anyagi helyzetükben elképzelhető vállalásokkal. Jól jellemzi a hangulatot Széchenyi István naplóbejegyzése 1828. szept. 28-án: „Derűs szívvel Fótra – később Károlyival lovon Gödöllőre ismét vissza – Fóton maradtunk. Hosszú, hazafias beszélgetés…” (16)
Radikálisan megváltozott a helyzet 1849 után. A szabadságharcban részt vett főnemesek – Batthány Lajos, Károlyi István és mások – a kivégzőosztag elé kerültek, emigráltak, börtönbe jutottak, a börtön után hosszú ideig mindenképpen kívülrekedtek a politikán és a társadalmi cselekvésen. (17) A főúri rang nélküli, kisebb tisztségekig jutott nemesek, például Bezerédj Elek, visszakényszerültek a birtokra.
A Bezerédjek és Békássyak századfordulós generációjának beszűkültek a gazdasági lehetőségei. Vagy azt az életet élték, melyet Mikszáth foglalt szavakba a Balóthy dominium és a Gavallérok történeteiben. Vagy
a nyugat-európai értelemben értelmiségivé váltak, s megkísérelték átvenni a modernizáló középosztály szerepkörét.
Erre a folyamatra a Bezerédj-Békássy család talán a legjobb példa.
Abban a tudatban éltek – mutatja Bezerédj Emma 1919 áprilisi levele -, hogy „az örökösödés […] megszűnik”, s mindenkinek „a maga munkája után” kell majd megélni,
amint azt Békássy István a rumi plébánosnak megfogalmazta. Ennek megfelelően a család 1919-ben tolsztoji döntésre jutott akkor, amikor
a kastélyt az igazságos társadalomra készülve, közösségi használatra felajánlotta Babitsnak és a Vörösmarty Akadémiának.
1919 után erre a váltásra nem került sor ugyan, a társadalmi környezet a levélben foglalt cselekvést lehetetlenítette, Békássyné
Bezerédj Emma azonban végleg státust váltott: „értelmiségi” lett.
Eleinte csak verseket közölt tőle a Nyugat. Osvát halála után, a Móricz-Babits szerkesztőpáros idején, akkor, amikor Móricz néplappá kívánta alakítani a folyóiratot (Gulácsy Irénnek szánva e populáris fordulatban döntő szerepet), Bezerédj Emma a (remélt) babitsi változtatásban vállalt feladatot. Az olvasók tájékoztatását-tájékozódását bővítendő a társszerkesztő a volt főispán-feleséget bevonta a folyóirat munkájába. Cikkeket kért tőle fia valamikori barátairól: Virginia Woolfról, Keynes-ről, az angol nyelvterület irodalmáról, T. S. Eliotról, Pristley-ről, a legújabb áramlatokról. Az élénk szellemű, a nagyvilágban biztosan tájékozódó, nagy kultúrájú asszony így végleg abba a körbe került, amelyikben a vagyon és évszázados családi tradíciók nélküli Babits élt.
Még a köznapi gesztusai és reakciói is az új státushoz idomultak. Ha verset küldött a Nyugatnak – tudható a félszáznál több ránkmaradt levélből – sürgető, visszavonó iratokban ugyanúgy elégedetlen volt önmagával, szóválasztásával, kételkedett egy-egy sor helyességében, mint egy „igazi” költő. Ha tanulmányt vagy recenziót készített, hezitáló levelekben azt mérlegelte, miként töltse ki a nyolc hasábot, feszegette a jó vagy kevésbé jó megszerkesztettséget, a filozófiai megalapozás elégséges vagy nem elégséges voltát, akárcsak egy „valódi” filosz.
A régi értékrendből talán csak egy dolgot őrzött meg. Nem a valódi nevét írta a versek és a cikkek alá. Álnevet használt.
Mégpedig három lehetőség közül kérte Babits döntését: az egyik „Sibylla”, a másik „Novák Judit”, a harmadik „Rosti Magda” volt. Babits javaslatára ez utóbbi mellett döntött.
Jegyzetek
- Vö. SIPOS Lajos, Babits Mihály és a forradalmak kora, Bp., 1976, 37-78.
- Idézi: Babits Mihály levelezése 1919. márc. 21 – 1920. dec. 31., összeáll. PIENTÁK Attila, Bp., 1999, Kézirat, szakdolgozat, ELTE BTK, 51-53. A levél aláírása jelzi a családnév-jelölésben volt bizonytalanságot is. Bezerédj Elek – a Bezeréden olvasható 1863-as tábla-felirat tanulsága szerint – a név végén õrizte az õsi „j”-t, a családról szóló tanulmányok szerzõi is általában ezt tekintik hitelesnek. A táblára Németh József hívta fel a figyelmemet.
- A családra vonatkozó adatokat az alábbi művekből vettem: Egy angol-magyar műveltségközvetítő. Válogatás Békássy Ferenc mûveibõl, kiad. ÉDER Zoltán, Bp., 1989; GÁL István, Rosti Magdolna, a Nyugat rejtélyes angol szakértője, It, 1976, 942-951; GULYÁS Pál, Magyar írók élete és munkái, II, Bp., 1940, 250-255; SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, Bp., 1906.
- A zsennyei birtokra és kastélyra vonatkozó adatok forrása: KOPPÁNY Tibor, Kastélytörténet, LISSÁK György, A sennyei-család a Kolozsvári Levéltárban őrzött levéltára. = A zsennyei emlék, szerk. LISSÁK György, 1994. Kézirat, 21-30. A kötetre Lissák György hívta fel a figyelmet.
- Uo., 26.
- „Nagyon érdekes feljegyzések könyvekről. Különösek.” – írja 1914-ben az unoka, Békássy Ferenc. Idézi: ÉDER Zoltán I. m., 56. Vissza
- Éder Z. a legidősebb gyermektől, Antóniától, a későbbi Görgey Józsefnétől hat Békássy-testvérről hallott. Duczynska Ilona is, a Rum község plébániájának Historia domusában a Zsennye lelki gondozását végző plébános is hét gyerekről tesz említést.
- DUCZYNSKA Ilona, Korán reggel, Új Írás, 1973/3, 7-25; Uõ., Duczynska Ilona önéletrajza, Kritika, 1978/8., 20-21.
- DUCZYNSKA Ilona, Korán reggel, 14.
- A rumi plébánia iratait Horváth István plébános úr engedélyével közlöm.
- BÉKÁSSY Ferenc – BABITS Mihálynak, OSZK Fond III. 258.
- Giorgio Niccolo Solrin, a Zrínyiek olasz ágának utolsó férfitagja , aki az elsõ világháborúban esett el. Vö.: KOVÁCS Sándor Iván, A „Syrena” és a szobor, Pécs.
- BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok, kiad. BELIA György, Bp., II, 1978, 424. Vissza
- BÉKÁSSY Istvánné – BABITS Mihálynak: Zsenye, 1917. márc. 5. […] A Nyugat-szám lefoglalása késztet arra, hogy ezt a levelet megírjam, pedig nem tudom, mi van itt a culissák mögött, és így azt sem tudhatom, feljogosít-e ez az eset arra, hogy most kifejezzem Magának mindazt az igazi, átgondolt és változtathatatlan tiszteletet, melyet költészete iránt érzek […] Idézi: A vádlott Babits Mihály, szerk. TÉGLÁS János, Bp., 1996., 254.
- Vö. ERDEI Ferenc, A magyar társadalom a két világháború között = Magyarország társadalomtörténete, szerk. GYÁNI Gábor, Bp., 1995, 59-60; GYÁNI Gábor – KÖVÉR György, Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Bp., 1998, 148-153; HUDI József, Veszprém vármegye nemessége 1812-ben = Mágnások, birtokosok, címerlevelesek, Rendi társadalom – polgári társadalom, szerk. ÓDOR Imre, PÁLMÁNYBéla, TAKÁCS Péter, Debrecen, 1997. SZABÓ Miklós, Polgárosodás és politikai fejlődés a Monarchiában, Világosság, 1979, 4, 224-228.
- SZÉCHENYI István, Napló, vál. OLTVÁNYI Ambrus, Bp., 1978, 570-571.
- Vö. BUDA Attila, Gróf Károlyi István élete, Újpest, 1997.
