Schramkó Péter
Magnificat
„Írjon novemberben egy novellát!”
Ezzel a szlogennel indítottunk el idén egy felhívást a pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtárban. A szürke, járvánnyal terhelt novemberben az alkotás örömére akartuk felhívni az emberek figyelmét. Lehetséges gondolatindítónak Szálinger Balázs Fatüzelésű című versét választottuk, de sem a témát, sem a terjedelmet nem kötöttük meg. Számos novellát kaptunk, a legfiatalabb szerző tizenegy éves, a legidősebb túl a hetvenen. A beérkező írásokat Szálinger Balázs véleményezte. Ezúton is köszönjük neki, hogy részt vett ebben a lelkes projektben. A megjelenéshez tizenhárman járultak hozzá. Köszönjük a Drót szerkesztőségének a publikációs lehetőséget.
Schandl Eszter
József odahajol a sparherdhez, és betol még egy lécdarabot. A füstcső dohogni kezd. Gyanta illata csap szét. Az izzó platnin a tegnapi teával feketedik a kanna.
A karácsonyi mise olyan. Orgonaillatú. – néz maga elé.
A kanna oldalán lecsurgó hideg pára perceg a vason a hirtelen forróságtól. Megemeli a kannát és felönti a bort vele, amit a déli bögrében hagyott. Volt még cukor is, hát azt még tegnap beletette. Úgy a bor jobban üt, még ha higas is. Ahogy az ajkához emeli, szemüvege mint az ablak homálya, olyan. Beleharap a kenyérbe, amit ebédhez adtak. Kortyol a vizes borból újra. Marad a látás hideg homálya.
Nem tudom. A Mari is ezt mondta – bámul tovább maga elé a belső párába.
A csöndben hallani, ahogy a novemberi eső kíméletlenül zörgeti a még töretlen kukoricát. A platni rései vörös vonalakat rajzolnak a mennyezetre.
– Szinte még gyereklány volt akkor. Mondhatni. Csak nézett avval a kút szemeivel. Más nem is igen látszott belőle, minta az a két kút, úgy hordta a kendőt, mélyen. Nem úgy a Vera, az fel se vette. Az a kezében gyűrögette még vénlány korában is, amikor már a fiam vitték. Úgy tartotta elébe, törülné oda a véres arcát.
Az iszonyú csöndben még mindig zörögve ázik a kukorica. Igy nem lehet letörni. Késő.
– Anyám agyonüt. Téged meg a férfiak. Vagy mindkettőnket egyszerre. Tiszta hülyék vagyunk. Hogy is, hogyan is?
– Én vagyok a tiszta hülye. Egy lánygyerek, meg egy vénember. És a harmadik. A fiú. Gömbölyű, mondhatom.
– Erzsi néni? Mit akarsz vele? Elvitte az eszét a szégyen.
– Hát pont azért. Mert ő ismeri a megvetést. Neki mása sincs. Csak az a szenilis vénembere. A másik. Csak hát az már tehetetlen. Ott náluk meghúzhatjuk magunk addig. De meddig?
– Keresni fognak. El kell tűnnötök. Te vagy az öregebb, hová tetted az eszed? Beszolgáltatás van. Mindenki viszi a központba, amije van. Ha nem viszik maguk, eljönnek érte. Tele vannak az utak batyuzókkal. Csak ez itt elől hordja. Fel se tűntök, ahogy mentek. El. Innét.
Így utólag nem is volt olyan huzatos az Erzsi néni. Mentünk az életért. Háromért is. Legyen nekünk eszerint. Hát lett. Az italbolt möge. Meg a pajta ott. Mire kikeveredtem az ivóból, hát megvolt. Idegenek, idegenben. Előbb az én kettőm. Az egyik megfogyatkozott, elváltozott egészen. A másik meg lett. A fiam. Belőle. Aztán az a három az akolból. Azoknak is a pajta kellett volna, nem indultak már haza. Mikor ránk nyitottak, egészen elolvadt az a retkes képük. Ha tudták volna, hogy bujkálunk, nem csapnak ekkora cécót. De csaptak. Erre még az úri kupecek is átjöttek az ivóból. Tukmálták ingyen a drága dolgaikat, hogy jó lesz az nekünk. Gúnyolódtak csak ezek is a nyomorúságon.
A tea elforr. Barna lepedék az alu fakó falán. Leveszi a tetőt és átmer a fazékból bögrényi vizet. A cukor elfogyott. Hoz majd ünnep után. Filter a fiókból, víz, bor hozzá. Nem kell már üssön. Tör a kenyérből.
Amikor visszatértünk, nem ismertünk már senkit. Aki felismert volna, azt addigra elvitték. Az öregek meghaltak. Egyet láttunk a templom mellett, de azt meg nem ismertük. A gyerek megijedt tőle, alighanem féleszű volt az is. Vagy éppen nem. Mindent előre látott. Azt is, amikor a fiú majd otthagy minket. És azt is, amikor végleg elviszik. Az anyja ott volt, mikor vitték. Látta végig. Követte a fiút..
De honnan tudta? Honnan tudhatta?
Az este lassan telik. A kéményben hideg, nyirkos korom. A töltésről kutyaugatás. Az éjszaka fényesen zuhan le a hideg folyóra.
