DRÓT: Milyen volt Kanadában és USA-ban? Hogy kerültél ki, miért jöttél haza?
GALYAS ÉVA KLÁRA: Fantasztikus! Kanadába a nagybátyám meghívására érkeztem, akkor ő már kint élt 15-16 éve.
Szerencsésnek tartom magam, mert azonnal a szakmámban helyezkedtem el a kanadai Magyar TV-nél, mint műsorvezető-szerkesztő. Aztán jelentkeztem a Torontói Fashion collage-ba stylistnak. Amerikába mar stylistként kerültem. Imádom az amerikaiak lazán-faszán felfogott életvitelét. Illetve azt, hogy nem azt kérdezik, honnan jöttél, hanem azt, hogy mit tudsz. Laktam Floridában, New Yorkban, Los Angelesben egy kicsit Atlantában is. A család miatt jöttem haza. Kiderült, hogy a nagymamám tüdőrákos. Választani kellett:
vagy a zöldkártya, vagy a mamával töltött utolsó napok. Egyértelmű volt a döntés.
DRÓT: Most hol élsz? Mivel foglalkozol?
GALYAS ÉVA KLÁRA: Budán lakom albérletben. Foglalkozok mindennel, amiből meg tudok élni. Közben írok rendületlenül, megakaszthatatlanul. Korábban szerkesztőként dolgoztam a Rádió C-ben, amíg működött, aztán gyakornokoskodtam az MTV Roma Magazinjánál. Most leginkább alkalmi munkákból tartom el magam és a kislányom.
DRÓT: Olvastad-e a Jónás Tomi interjút? Mit gondolsz róla?
GALYAS ÉVA KLÁRA: Igen, olvastam. Egyetértek vele, és bár a sorsunk nem azonos – egészen más a családi hátterünk, csak a származásunk közös, ahogy mondani szokták, az a nagy C betű a homlokunkon – önmagában a származás nem jogosít fel senkit az egyformaságra. Persze én is érzem ezt a fajta reménytelenséget a saját életemben, de az egész társadalomban is. Amiről Tamás beszél jogos, igaza van.
Szitokszó lett a cigány, ez annak a jele, hogy még jobban kizártak minket a társadalomból.
Én azt figyeltem meg, hogy amikor egy sikeres cigánnyal találkozik az ember, főleg, ha még beszél is vele, őt már nem cigánynak, hanem romának tartják. Véletlenül sem használjak azt a kifejezést, hogy cigány. Ezt ma mar leginkább a bűnözéssel társítja a többség. Mivel én magyarul beszelek, a magyar változatát használom a rom szónak, ami ugye embert jelent. Nincsen ebben semmi ördöngösség, olyan nagy jelentősége sincs szerintem a kérdésnek. Ez is csak egy szó. Ugyanakkor minden közösségnek megvan a joga ahhoz, hogy úgy nevezze saját magát, ahogy jónak látja.
DRÓT: Hogyan látod a cigányság helyzetét és jövőjét Magyarországon?
GALYAS ÉVA KLÁRA: A cigányság helyezte 500 év alatt szinte semmit sem változott. A romák mindig is a társdalom peremén éltek, mindig ők voltak a legcsóróbbak,
a kirekesztés pedig évszázadok óta mintha egyfajta szokásjog lenne.
Tyúklépésben történik csak valamifajta fejlődés, de sokszor egyet lépünk előre, kettőt hátra. Minden centiért meg kellene küzdeni, semmit sem adnak ingyen, az esélyt, az alapjogokat sem, de ehhez erő kellene, ami nincs. Hogy egy példát mondjak, a 60-as évek előtt a cigány gyerekek be sem tehették a lábukat sok általános iskolába. Aztán, ha már bent voltak, létrehoztak nekik külön osztályokat, persze alacsonyabb színvonallal. Az iskolai szegregáció ma is divat, de már legalább perelni lehet miatta. A rendszerváltás környékén nagy szó volt, ha egy roma gyerek elvégezte az általánost, leérettségizett. Most már a roma fiatalok másfél százaléka diplomát szerez. Ez persze borzalmasan messze van a többség arányától, de magunkhoz képest komoly fejlődésnek látszik. Ettől függetlenül nem vagyok optimista, a romák többsége valószínűleg 100 év múlva is a legszegényebbek közé tartozik majd. Az a kérdés, hogy milyen lesz a legnyomorultabbak életszínvonala. Hogy éhezéssel jár, vagy éhen azért nem halnak majd. Közben persze lakni is kell valahol. Viszont nem mindegy, hogy faluszéli viskóban tengődnek ázva-fázva, vagy a faluban, fürdőszobás lakásban. Az elmúlt évek azt mutatják, hogy
hiába dolgozik valaki – nemcsak közmunkásként – nem lehet lakbért, villanyt fizetni, ételt, tüzelőt, ruhát venni a keservesen megkeresett fizetésből.
Egyszerűen matematikailag nem jön ki, ha egy kicsit utánaszámolunk. Valószínű, ez sem változik majd sokat a jövőben. Sokan elfelejtik, hogy milliók nyomorognak, romából meg csak maximum 800 ezer él nálunk, vagyis a szegénység több nem romát sújt, de valahogy mégis a koszos cigány gyerekek képe jelenik meg, mikor erről beszélünk, és pont ezért lehet az út szélén hagyni a nincsteleneket, mert nehogy már a cigányokon segítsünk, holott ez nem etnikai kérdés. De tovább megyek:
nemhogy a közmunkás romák, de az úgynevezett középosztály sem boldogul.
Hát milyen ország az, ahol egy pedagógus házaspár, vagy egy nővér nem tudja mondjuk kifizetni egy albérletét, vagy hogy van az, hogy egy bölcsis dada 100 ezer forintot sem keres havonta, miközben csak a rezsije többe kerül? Gyalázat!
DRÓT: Kicsit nyers és suta kérdés, de megkérdezzük, mert minket is meg szoktak kérdezni, hogy miért írsz verseket? 🙂
GALYAS ÉVA KLÁRA: Fogalmam sincs. Valószínűleg azért mert így tudom magam a legjobban kifejezni, és hatalmas benne a közlésvágy. Úgy érzem, van mondandóm, és mondom is a magamét. Ez egy leküzdhetetlen késztetés, mint a dohányosnak a cigi. Valahol én is függő vagyok, és szerelmes. Mármint az irodalomba. A legegyszerűbb szavak is értékesek. Varázsa van és titka. Remek játék. Élvezem.
DRÓT: Szerinted bekerülhet-e bármikor is az irodalmi kánonba cigány származású, de magyarul író költőnő?
GALYAS ÉVA KLÁRA: A cigányul író költőnek még nehezebb lenne. 🙂 A viccet félretéve, ez nehéz kérdés, de természetesnek kellene lennie, hogy bekerül. Inkább írócigányok vagyunk, mint cigányírók. Viszont
nevetségesnek, felháborítónak és végtelenül szomorúnak tartanám azt, hogy a származáson múljon, ki mire érdemes.
Ha jó egy vers, tökmindegy ki írta, lehet cigány, magyar, török, kurd, vagy akár japán ember a szerző. A hatás a lényeg, én meg hatni szeretnék.
DRÓT: „Le kell-e vetned” a cigányságot, ahhoz, hogy ez megtörténjen?
GALYAS ÉVA KLÁRA: A cigányságot nem lehet levetni, az nem egy blúz. Aki ezt mondja, hazudik. Nem is kellene amúgy, egészséges társadalomban ez fel sem merülhetne, de ugye a miénk szerintem beteg ország. Ellenzem a teljes asszimilációt. Ráadásul lehetetlen is. Mi maradna akkor? Miért ne lehetne egyszerre magyar és cigány is egy író? Vagy bárki más.
DRÓT: Te személyesen ezt kettősségként éled meg, vagy igazából nem zavar?
GALYAS ÉVA KLÁRA: A skatulyázás marhaság. Leegyszerűsít, és kalodába zárja a gondolkodást. Rengeteg kettősség él bennem ezen kívül is. Egyszerre vagyok régimódi és trendi, imádok nokedlit szaggatni, máskor meg díváskodni, pizsamába szaladok le a boltba, közben divatot tervezek. Egyszerre vágyom a szabadságra és a hagyományos feleség szerepre, csavargok a nagyvilágban, de mindig itthon vagyok otthon. Ha tetszik másoknak, ha nem, Magyarország az én hazám is.
Los Angelesben is magyarul álmodtam. Magyar költő vagyok, aki történetesen cigány. A cigányságom pedig adottság, nem érdem, nem szégyen, így akarta a jóisten, és nem cserélném el másra.
De persze fel kell tennie a kérdést mindenkinek, hogy
vajon Magyarország nem lett-e azáltal a sötétség birodalma, hogy a gonoszság, a butaság és az irigység tartja össze a nemzetnek mondott valamit?
Meg kell kérdeznünk, hogy vajon nem egy halálcsillagon élünk-e már? Hogy miért is választottunk magunknak egy újabb Darth Wadert hozzá, egy csomó rohamosztagossal együtt? Miért van velük az erő? És miért nem félnek használni azt?
(Készítették: s.c.+b.z.+p.g.+w.s.t.)