2022 július 11-én terjesztette be a magyar kormány a „kata-törvény” módosító javaslatát és egy napon belül el is fogadta, amely szerint a katásoknak ezentúl csak magánszemélyektől származhatna bevétele. A módosítást szeptember 1-ével már életbe is lép. A DRÓT három kérdést tett fel a magyar irodalom, alkotóművészet néhány kortárs szereplőjének ezzel kapcsolatban.
Demeter Szilárd – a PIM igazgatója, Doktor Virág – az irodalom és művészetek iránt elkötelezett) tanár és író, és Zoltán Áron – színész válaszai lapunkon, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke és Bene Zoltán, a Szeged folyóirat főszerkesztője után.
DRÓT: Mit gondolsz, befolyásolja az alkotóművészek életét, beleértve a tiédet is az új adórendszer?
Doktor Virág, az irodalom és művészetek iránt elkötelezett) tanár és író: Mindenképp befolyásolja. Sokuknak ugyanis nem származik akkora bevétele, hogy megérje átváltani másfajta adónemre. Tévedés azt gondolni, hogy a kisvállalkozók többsége nagy havi bevétellel rendelkezik. Sokuk számára ez egy alternatív munkaforma. Nem mindenki a közszférában szeretne/tud boldogulni és a KATÁs rendszer eddig egy viszonylag tisztességes megélhetési forrást eredményezhetett ezen egyének számára. Ide tartoznak a kreatív tevékenységeket folytató szabad szellemi foglalkozásúak (filmesek, újságírók, grafikusok, zenészek, színészek, írók, műfordítók és még sorolhatnám), akik innentől cégeknek nem állíthatnak ki számlát és így jelentős bevételtől elesnek. Állíthatom, hogy a nagy többségük tisztességes adófizető és nem tettek hatalmas haszonra szert tevékenységeik során.
Ami engem illet, bár az irodalmi tevékenységek mindig is közel álltak hozzám, bevételem soha nem származott belőlük. Sok embert viszont, akik ezt hivatásszerűen csinálják, jelentősen érint ez a probléma, és előttük igen nehéz időszak áll most. De online magán nyelvtanárként rám is hatással van a dolog, hiszen nyelviskoláknak, cégeknek nem állíthatok ki számlát, ha KATÁsként tevékenykedek tovább. Más adóformára viszont anyagilag nem éri meg átváltanom. Az ékszerkészítést is idén vettem fel a vállalkozásom tevékenységi körébe, de innentől csak magánszemélyeknek árusíthatok.
Ez egy sokrétű probléma, ami az alkotóművészek mellett igen sokféle munkakörben dolgozó embert érint.
A személyes ismerettségi körömben és családomban is sokakat.
Zoltán Áron, színész: A színművészek körében – saját magamon is tapasztalom – talán az egyik legnagyobb probléma, hogy
nagyon nehezen viseljük a bürokratikus jellegű nehézségeket. Nem erre van kiképezve az idegrendszerünk.
Vannak olyan szerepkörök persze, amihez jól áll, ha az ember félállásban könyvelő is, és képes vezetni egy Bt-t vagy Kft-t, vagy mit tudom én mit, de a nagy egészhez képest ez elenyésző. A jelenlegi változásokkal az egyik legnagyobb problémám ez. Egy olyan egyszerű, átlátható rendszert veszítünk el, amely minden művésznek megadta az esélyt arra, hogy létezhető mennyiségű ügyintézési idővel, tisztán, adócsalás és érthetetlen folyamatok nélkül dolgozhasson bárhol, ahol szükség van rá. A második probléma persze a pénz. Mert nyilvánvaló, hogy végső soron az egész arra megy ki, hogy többet fizessünk, csak ez körmönfont, ügyeskedő módon van bevezetve. De persze ahogy a KATA előtt is, most is mindenki „meg fogja oldani” – csak kérdés, hogy ezek a fél-feketén bonyolított ügyletek mennyire hiányoztak? És ne felejtsük el, hogy ez megint a független színházi szférát érinti a leginkább, ahol aztán tényleg mindenki számlásként dolgozik be.
DRÓT: Szerinted mi fog történni az alkotóművészekkel szeptember elsejétől?
Doktor Virág, az irodalom és művészetek iránt elkötelezett) tanár és író: Hacsak nem módosítanak az új KATA törvényen,
sokan kénytelenek lesznek feladni a hivatásukat, ami sok művészeti tevékenységet folytató ember számára tragédia lesz. De az ország számára is, hiszen a kultúra, ahelyett hogy virágozna, még jobban a periféria szélére szorul, pedig kiüresedő, felszínes világukban nagyon is szükség lenne a kultúrára.
Volt aki mellékállásban végzett eddig művészeti tevékenységet ( vagy bármilyen más tevékenységet), mert pl nem jött ki a tanári vagy ápolói fizetéséből. Amit ugye nem nehéz elképzelni. Ezek az emberek nem lehetnek többé KATÁsok. Emellett sok alkotóművész, akik eddig kizárólagosan az alkotásból éltek meg, nagy eséllyel csak hobbiból űzhetik majd tevékenységeiket.
Van aki erre úgy reagál, hogy dolgozzanak csak ők is a közszférában, közoktatásban, állami cégeknél stb, mint oly sokan, de vannak olyan alkotók, akik egész egyszerűen alkotásra születtek. Nem lenne belőlük jó alkalmazott, mert ők az alkotással tudnak hozzátenni világunkhoz. És ez szerintem teljesen rendben van. Miért ne lehetne a világunk sokszínű? Miért is kellene mindenkit egy egyendobozba beszorítani?
Zoltán Áron, színész: Fogalmam sincs, de valószínűleg ugrásszerű visszaesésre számíthatunk, mind gazdasági, mind életvezetési téren. A szerződésben lévő kőszínházi társulati tagoknak is folyamatosan tolniuk kell a plusz melókat, hogy fenntartsák magukat és a szakmai presztízsüket. És hát
hogy dolgozol, ha nem vagy számlaképes?
Nekem is, és tapasztalatom szerint sok más kollégámnak is adott némi önbizalmat, felelősségtudatot, hogy egyéni vállalkozást indíthatott egy egyszerű, érthető, megfizethető, létezhető konstrukcióban. Az egyszer már elért eredményt megsemmisítve, kétséges fél-megoldások közé dobnak most minket, csak azért, mert végső soron muszáj több pénzt beszedni tőlünk, de ezt nem merik kerek perec bevállalni. Sokszor amúgy is nehéz megmagyarázni, hogy miért éri meg ma színésznek lenni – még nehezebb lesz.
DRÓT: Mi lenne a megoldás szerinted a jelenlegi helyzetben?
Doktor Virág, az irodalom és művészetek iránt elkötelezett) tanár és író: Hacsak nem módosítanak az új Kata-törvényen, csak egységes összefogással tehetnénk valamit. Úgy gondolom, hogy
egy jól megszervezett tüntetésre lenne szükség, ahol előre állnának azok, akik merik a hangjukat hallatni – a vulgaritást, alkoholizálást lehetőleg mellőzve -, de mégis erőteljes, következetes módon.
Ezek a központi alakok buzdíthatnák a tüntetőket folyamatos és nem szétesett skandálásra, éneklésre, megnyilatkozásra. Végig követtem (Egerből) a szerdai tüntetést több online csatornán és nagyon drukkoltam. Úgy gondolom, hogy bár egy volt a cél, a sikerhez kellene pár olyan vezető figura, akik egységessé és komolyan vehetővé szerveznék az egészet. A KATA probléma mellett pedig minden más minket keservesen érintő elemet be lehetne emelni a tüntetéssorozatba. Nem azt mondom, hogy nem volt a feladatra rátermett személy a tüntetők között, de szerencsésebb lenne nekik előre kerülni és vezényelni ( pl. a művészi hivatással rendelkezők közül is, vagy bárki, aki ilyen lelkialkattal rendelkezik), hogy ne legyen olyan kaotikus az egész, mint amilyen kaotikus jelenleg az országunk.
Zoltán Áron, színész: Nagyon fontos lenne, hogy amit egyszer már a társadalmi konszenzus terén elértünk, azt ne dobjuk el egyik napról a másikra.
A legnagyobb probléma, hogy valójában nincs alternatíva a KATA helyett.
A könyvelő se tudnak mit mondani, akkor én színészként mit mondjak? Pedig milyen fontos lenne, a korosztályomat, de főleg az utánunk jövő generációkat elnézve, hogy az önálló munka, az egyéni karrier egy létezhető életpályamodell legyen, és ne csak a komoly alaptőkét öröklő felső osztály számára!
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója: Mindenekelőtt szeretném előre is leszögezni: a miniszteri biztosi mandátumaim az előző ciklus végén – törvény szerint – lejártak, most tehát hivatalosan semmiféle illetékességem sincs a kérdésben.
Ami a konkrét kérdéseidet illeti, összevontan válaszolnék.
Már a tavaly, amikor a szakmai szervezetekkel
elkezdtük a lobbit az ún. „kulturális ÁFA” ügyében, javasoltam, hogy dolgozzunk ki egyfajta alkotó- és előadóművészeti, vagy kreatívipari adózási formát.
Ugyanis a tapasztalatok szerint sokszor a KATA sem volt életszerű. Amikor még katáztam, – mind rockzenészként, mind íróként – néha a jobb kezemmel kellett vakarnom a bal fülem. (A vállalkozói létformával a PIM főigazgatójaként szakítottam, elég nagy fizetést kapok, tehát azóta személy szerint se gázsit, se honoráriumot nem fogadok el.)
Szerintem
a kreatívipari adó a megoldás.
Adottak a TEAOR-számok, tehát nagyjából szabályozható, milyen tevékenységi formákra kellene alkalmazni, adójogilag is járható út. Az értelmes párbeszédhez léteznek a közös premisszák: feltételezem, abban mindenki egyetért, hogy adót fizetni kell. És úgy kell adózni, hogy az mind a társadalombiztosítás, mind a nyugdíj szempontjából mindenki számára kielégítő legyen. Mert az elmúlt években sok olyan idős alkotó- és előadóművésszel találkoztam, akik aktív éveik alatt történt sajátos adópolitika miatt nevetséges nyugdíjakról számoltak be. Eseti jelleggel, ideiglenesen tudtam segíteni néhányukon, de ez is olyan strukturális kérdés, amit rendszerlogikai megközelítésben lehetne orvosolni.
Egy biztos:
magyar anyanyelvi kultúrára az önértékén felül (vagy mellett) stratégiai szükségünk van, ezekben a zaklatott, válságos időkben még inkább, mint korábban.
Ezért a kultúrateremtő és kultúrahordozó szereplőket segítenünk kell. Én ezt csinálom a magam szintjén.
– wst –
