Nagy adósságom ez a cikk. Két, egymástól különböző sajtómegjelenés is inspirálta. Az egyik az úgynevezett „Hagyaték” című, történelminek tűnő dokumentumfilm sorozat, amelyet a Duna Tévén adnak, a másik a HVG nemrég megjelent cikke, melynek címe: „Miket olvas Vona Gábor, a spirituálisan fogékony vezető?” Az előbbi szereplői és témái az utóbbinak. Mindkettő azonban – tudatosan vagy öntudatlanul (nehéz eldöntetni melyik a nagyobb hiba) – meghamisítja az irodalomtörténetet, így a történelmet, különös tekintettel egy szereplőre: Hamvas Bélára.
A Hagyaték, amely felejthetetlen pillanatokat szerzett számomra az Adyról és József Attiláról szóló „Zsenik vakvágányon” című epizóddal, amelyben részletesen és hosszasan gyaláztak mindent, ami „liberális” – bármit is jelentsen mára ez a szó a „konzervatív” – pontosabban fogalmazva: kormánypárti szakzsargonban.
Ady és József Attila személye merő ürügy volt, de a műsor ezen opuszának részletes elemzését Parti Nagy Lajos a Vasárnapi Hírekben megjelent Költőzsenik című írásában találják a mélyebben érdeklődők. A halottgyalázással felérő műsor mindössze arra szolgált, hogy a mai politikai szakzsargonban negatív konnotációval rendelkező liberálisokra rákenjék Ady és József Attila mindenféle „balos elhajlását”, és a „két költőóriást” használhatóvá sminkeljék az aktuális rezsim számára. Hogy totális legyen a néző hányingere: mindezt leöntötték – az egyébként többi részben is jellemző – patetikus, nyálas, rózsaszín, a leggagyibb középiskolai irodalomkönyvek hangulatát idéző, ill. azt a Demokrata vezércikkeivel ötvöző, ömlengő, mélymagyar narrációval, amit egy túlhangsúlyozó, rossz színész ad elő.
Ki gondolta volna, hogy képesek a szerkesztő-készítők ennél is mélyebbre fúródni az elképzelt hatalom hátsójába?
Cél: ideológiát és előszobát gyártani a Fidesz jövőbeli lehetséges koalíciós partnerének: a Jobbiknak.
Hogy ezért Hamvas Bélát kellett bedobni a trutyiba? Nem számít.
Mielőtt néhány jelentéktelennek tűnő nüanszba belemennénk a Hagyaték Hamvassal foglalkozó részével kapcsolatban, kanyarodjunk csak vissza a HVG említett cikkére. Az írás a Jobbik-vezér Vona Gábor azon nyilatkozatával kezd, hogy „Azt sokan tudják rólam, hogy mennyire nagyra tartom Hamvas Bélát, Prohászka Ottokárt vagy Julius Evolát…” – majd pedig az írás részletesen beszámol a László András és Horváth Róbert körüli ügyekről, az egész tradicionalista irányzattól, a Magyar Hüperion című – a HVG értesülései szerint „a Jobbik pártalapítvány által” támogatott – negyedéves kiadványig.
A HVG által idézett mondat és az azt követő cikk – Vona malmára hajtva a vizet – öntudatlanul is összemossa Hamvas Béla személyét, a László András és köre, avagy követői által képviselt úgynevezett „tradicionalista” irányzattal.
Attól, hogy Hamvas hivatkozta, olvasta és ismerte Guénon és Evola írásait, még nem volt feltétlen „hívőjük”. Nem volt „tradicionalista”. Hogy Vona kedveli Hamvast, attól még Hamvas nem lesz Jobbikos. Különös, hogy a Hamvasra szintén nagy hatást gyakorló, angol John Cowper Powys soha elő sem kerül ilyen kontextusban. Pedig még leveleztek is, és Hamvas arról ábrándozott, hogy majd meglátogathatja Angliában. Miért nem szól erről a fáma, csak Guénonról és Evoláról? Talán, mert a Powys-kapcsolatnak nem lehetnek (mert nincsenek) politikai utózöngéi. Egyébként Hamvas tízezer más szerzőt is idéz, sőt az Anthologia humana első változatába még Marxtól is fel vesz idézeteket, mitöbb, állítólag még a pártba is belépett. Na és?
Hamvas éppúgy nem volt kommunista, ahogyan nem lesz konzervatív, antiliberális, liberális, vagy bármi.
A mai zavaros politikai definíciók szerinti értelmezése – jöjjön az balról vagy jobbról, tudatosan vagy öntudatlanul – nem más mint nettó történelemhamisítás.
Hamvas Béla élete és munkássága magáért beszél. Utálni azért, vagy megbélyegezni, összekenni jobboldali mázzal, mert valamelyik pártvezér „nagyra tartja” szerintem legalább akkora hülyeség, mint köcsögöt formázni róla. Nietzschét is nagyra tartották Hitlerék, mégis újra és újra érdemes elővenni és olvasni. Nem Hitler miatt, hanem azért, amiről Nietzsche beszélt.
Mellékesnek tűnik elsőre, de azért hozzá tartozik a történethez, hogy a mára már irodalomtörténeti körökben úgynevezett (egyik) „Hamvas-reneszánsznál” ott voltam. Az első „Hamvas-reneszánsz” talán a Karnevál 1985-ös és/vagy az Életünk Hamvas számához köthető. A sokadik, amikor először szerepelt Hamvas magyar egyetemen szemináriumi témaként 2005-ben. Ez az egyetem a szegedi egyetem volt. A kiváló professzor, Odorics Ferenc pálfordulásával kezdődött, amikor is a nagy dekonstruktőr egy megvilágosodással felérő pillanatában átgondolta a dolgokat, és Derrida helyett (vagy mellett) Hamvast kezdett olvasni. Odorics tanár úr behozta az egyetemre is ezeket a Hamvas szövegeket, melyekre fogékony tanítványai nyitottak voltak. Többek között én is, és akkori közeli és jó barátom, akit máig tisztelek. Vele több közös felolvasásunk, estünk volt, szorosan olvastuk nem csak a Hamvas-szövegeket, de más kortárs szerzők írásait is. Később ő lett az, aki a magas színvonalú, sajnos kevesek által ismert Ars Naturae antológia-sorozat alapító főszerkesztője lett, majd pedig nem túl meglepő módon, egyik napról a másikra: a Magyar Hüperion oszlopos tagja.
Amikor a Magyar Hüperion első száma megjelent, jeleztem barátomnak, hogy számomra erős „a jobboldali értelmiség lapjaként” definiálni egy olyan elnevezésű lapot, amely Hamvas Béla egyik legismertebb, legfontosabb könyvének címét viseli névként. Pontosabban és élesebben:
eleve nyúlás Magyar Hüperionnak elnevezni a saját lapunkat, majd Vona Gábor tanulmányát lehozni benne, és tetszelegni a „hamvasi szellemben”,
miközben olyan távol vagyunk tőle, mint a sarkiboltos Marcsi néni Kamcsatkától.
De mára úgy tűnik – a HVG cikke alapján, hogy – a dolog ragyogó üzlet lett, ami nem lenne baj, ha valóban értékes folyóiratot teremtenének.
Csakhogy az említett Hagyaték című sorozatban Horváth Róbert (a Magyar Hüperion főszerkesztője) éppen arról beszél – megismételve az „Apolitikus volt-e Hamvas Béla?” című veretes tanulmány gőgös kijelentéseit, hogy a „liberálisok le akarják nyúlni” Hamvast, felhasználni a saját politikájukhoz. Miközben: ki is nyúlja le éppen?
Egyre közkeletűbb az a vélemény, hogy baloldaliak csak ne olvassák és úgy kritizálják Hamvas Béla írásait, mert „ezek” a zászlójukra tűzték, míg a jobboldaliak szerint csak ők tudják milyen is volt igazán Hamvas, minden más elképzelés, gondolat eretnekség, vagy minimum liberális összeesküvés.
Egyébként meg Hamvasnak mindegy. Végül legyinthetünk és mondhatjuk azt is akár, hogy
karneváli ez az egész, ami Hamvas körül zajlik.
Csakhogy éppen nekünk, derék magyarjaim, lenne fontos, hogy ne lúgozzuk ki a magyar irodalom szerzőit. Sem Adyt, sem József Attilát, sem Hamvas Bélát. Ne reklámozzunk a nevük alatt ideológiát, pártot, politikusokat, szabadegyetemet, kenyőcsöt. Csak olvassuk őket. De hát ennél egyértelműbb dolgok sem mennek itt könnyen, nemhogy ennyi: olvasni és érteni.
