Idén rendezték meg másodszorra az Everness fesztivált a Balaton partján, a balatonakarattyai Part Üdülő területén. A fesztiválajánló hívószavai érzékeinkre hatnak: zene, mozgás, illatok, ízek, mámor… A marketingszöveg látszólag nem tudatos együttlétre hív, valójában a fentiek átélése nem hogy elhomályosítaná éberségünket, éppen általuk tudunk találkozni. Mindenek előtt érzékeinken keresztül kell kapcsolódnunk egymáshoz, hogy – a szervezők ígérete szerint – elindulhassunk az önmeghaladás útján.
A fesztivál egy búvópatakszerű aktuális társadalmi tendenciára, a kollektív tudatosság erősödő igényére épít. A fogyasztói kultúra dominanciája, a létfenntartás kérlelhetetlen szükségszerűsége a mindennapok rutinjába zárják, korlátozzák lehetőségeinket. A fogyasztói kultúra a szabadság illuzórikus válfaját kínálja, ám a szinte észrevétlenül „kritikus tömeggé” duzzadó kulturális kreatívokat lassan eléri a felismerés, hogy a tudományos-technológiai civilizáció csak a szabadság egyik lehetséges része, nem pedig teljhatalmú képviselője.
A templomokba zárt, porlepte liturgiákhoz való kötődés sem sodor már magával minket, inkább ellenpontot képez ébredező spirituális hangoltságunkkal, környezettudatos és holisztikus látásmódunk kialakulásával, a globális tudatosság progressziójával.
Online jelenlétünk virtuális közösségélményei lassan elfeledtetik velünk plasztikus és élő tereinket, értékeinket. Egyre tompábban halljuk a természet hívását, pedig baráti közösségben, például túrázás közben is lehetnek misztikus élményeink, melyek személyes és kisközösségi kultúránk alapjait képezik.
A szervezők kézenfekvő és hatékony terepet, a fesztiválkultúra médiumát választották a spiritualitás és a tömegkultúra összekapcsolására, mely általában még inkoherens és zavaros jelenség, a szektoid lila köd és a dekadens irónia terepe.
A kíváncsisággal vegyült, megkerülhetetlen irónia természetesen munkál az emberben, mielőtt saját megszokott, érdekorientált rutinjából kitekinteni merészelne. Magam is tartottam tőle, hogy a fesztiválon nem lehet majd húst kapni, és ha ne adj isten egy pohár sörre vágynék, több kilométert kell majd gyalogolnom. Szerencsére meghagyhattam erőtartalékaimat az esti koncerteken táncolásra, és bár lecsúszott pár pohár sör, az általános fesztivál-delíriumot olykor a gyógykezelések általi feltöltődés élménye váltotta fel.
Igényes és erőteljes zenei repertoárt vonultatott fel a rendezvény, hazai sámán-előadók ugyanúgy szerepeltek, mint külföldi, spirituális irányultságú zenekarok, vagy nemzetközi, spontánul szerveződő formációk. Számos előadást hallhattunk újkeletű módszerek és elméletek alkotóitól, autentikus tudástartományok hiteles képviselőitől, de banális és kevésbé megalapozott, ámde annál szubjektívebb teóriák kissé egzaltált hirdetőitől is.
A szeretet hagyományteremtő erő. Adni szeretnénk egymásnak, de még eltávolítanak a maszkjaink, még nem értek össze közösségeink, nem rendeződtek és nem tematizálódtak bennünk az új értékrend plasztikus mintázatai. Sokan még karikás ostorral csattogtatnak, és jelmezeikben feszítve, nem pedig azokat levetkőzve kívánnak felszabadulni, s így pont az integráció kérdéséről feledkeznek meg. Hogy milyen ősmagyar, vagy egyéb jelképeket érzünk magunkénak, az személyes ízlésünkön múlik, melynek nincs köze az újjászületőben lévő, ébredező kisközösségi munkák, együttlétek tapasztalataiban gyökeret eresztő, talán a jövőben hagyománnyá váló kezdeményezésekhez. Ezek egymásra találására, kialakulására nyitott teret az Everness, hogy elkezdhessünk végre nyíltan, szimpátiáink és intuícióink szerint orientálódni.
Mindezek alapján, az Önmeghaladó fórum homokos talaján időzve és a sátrak fehér ponyvái között sétálva megértettem, hogy a jelenlegi kezdeményezés formája nem is lehetne más, mint a leltárszerű berendezkedés: a mindenféle színű és halmazállapotú önismereti módszerek, transztechnikák, hagyományőrző iskolák, különféle ősi, általában távol-keleti hagyományokra épülő szellemi gyakorlatok, jógaiskolák, meditációk tartalomjegyzék-jellegű felvonultatása, öko-praktikus iránymutatások, alternatív és népi gyógymódok bemutatása, és a mozgásművészet különböző válfajai.
Megrendítő volt látni ebben a nyitott, elfogadó közegben a fesztiválozók igényét társadalmi pozíciójuk szublimálására, kapcsolódást akadályozó falaik lebontására, és azt, ahogy féltve őrzött kérdéseik végre előbukkannak belőlük. A rejtőzködő tartalmak, lelki salakanyagok olykor hajlamosak vulkanikusan viselkedni, de ebben az esetben sem kellett kétségbeesni. Az RTS (real transfomation system) workshop résztvevőinek felszakadó üvöltéseit a pár helyszínnel távolabbi Himalája sátorban is hallhattuk a békés pranayama gyakorlása közben, de ez korántsem volt zavaró: egyenletes légzésünk harmóniája szelíd mosollyá szublimálta a hanghatásokat.