Neveltetése és tanulmányai Budapesten: 1956-1960 Petőfi Gimnázium, 1960-1965 -1968, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, ELTE TTK, Kémia. Tudományos fokozatok: MSc, PhD; 1969-2002 a Jeruzsálemi Héber Egyetem vegyész kutatója a Racah Intézetben. Több mint nyolcvan tudományos cikk társszerzője. 2000-től tagja a Jerusalem Artists House képzőművészeti csoportnak. 2004 óta Budapesten él, több verseskötete jelent meg. A Szépírók Társaságának tagja. Az utóbbi években lefordította a Zohár könyvét. Ez az első, magyarázatokkal ellátott magyar nyelvű kiadás, mely az eredeti, arámi szöveg alapján készült. A Zohár a népszerű nevén Kabbalának nevezett középkori zsidó bölcselet központi és legismertebb műve.

Gregor Samsa

Gregor Samsa, avagy egy alma utóélete

A Zohár könyve azt tanítja, hogy az ember a lélek, melynek öltözéke a test. A halál közelében mindnyájunk lelke megválik az öltözékétől… – Az alábbi írás a szerző, Uri Asaf megjegyzése szerint a Zohár könyvének fordítása közben született, ezért úgynevezett „kabbalisztikus írásnak” tekinthető, vagyis az enigmatikus tartalmát, a középkori zsidó hitvilág diktálta.