Denevércomb, tobzoskaoldalas

Nagyjából a kilencvenes évek sokkját követően, miután szembesültem azzal, hogy az úgynevezett rendszerváltás vagy rendszerváltozás alig jelentett többet, mint hogy az orwelli disztópiából átléptünk a huxley-i disztópiába, számomra bizonyosnak tűnik, hogy az, amit nyugati civilizációnak nevezünk, régen túljutott a zenitjén. „Fenntarthatatlan, és a fenntartásának nincs semmi értelme”, mégis foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá. Amíg egy belső vagy külső katasztrófa lehetetlenné nem teszi ezt a ragaszkodást. A magam részéről nem hiszem, hogy a Covid-19 ez a katasztrófa. De nincs már messze az sem. Hogy aztán a − fukuyamai terminológiával élve − nagy szétbomlást követi-e nagy egyesülés, azt nagy valószínűséggel egyikünk se fogja meglátni a saját szemével.

Miért különböznek annyira egymástól a portugál és a spanyol nők?

Nemcsak bennem, hanem más utazókban is visszatérő kérdés, hogy az Ibériai-félszigeten, az egymással több mint ezer esztendeje békességben élő Portugália és Spanyolország, amely kulturális és politikai történelmét tekintve is hasonló utat járt be, az ott élő lakosság antropológiai jellegeit tekintve, miért különbözik ennyire egymástól? Lehet, hogy képzelgés az egész? Egy lehetséges magyarázat következik…