Kafka képekben – 14. rész – El Greco felhősáljai

Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak… Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól.

Ez most irodalom?

Bob Dylan szerint, amikor Shakespeare a Hamletet írta, talán azon járt az esze, hova ültesse a mecénásait, mely színészeket válogassa be a darabba és hol találhat egy jó kis koponyát, de biztos, hogy nem azt kérdezgette magától, hogy akkor „Ez most irodalom?”

Franz Kafka

Kafka képekben – 13. rész – A festő portréja

A padok között Buber, Benjamin és Scholem szünet nélkül beszélgetnek egymással és egy nemes arcélű negyedikkel. Követem a gondolataikat. Küldetésem célja az önvédelem népszerűsítése, az önvédelem alapszabályaira oktani, megvilágítva irodalmi példákkal. A jövőről szónokolok, közben folyik a harmadik gázai háború. – Uri Asaf Kafka képekben című sorozatának tizenharmadik része a DRÓTon.

Győztek az amerikai őslakosok!

Ma reggel a Standing Rock rezervátumban és világszerte az a hír terjedt el, hogy leállítják a vezeték jelenlegi építését, és semmiképpen sem a folyó alatt és az amerikai őslakosok szent földjén keresztül fogják folytatni. Sokan úgy értékelik a helyzetet, hogy egy csatát megnyertek, de a háborút még nem.

A bor poétikája, avagy Hamvas Béla és Békássy Ferenc barátsága a borban

Úgy tűnik a fiatal Békássy legalább annyira szerette a bort, mint a középkorú Hamvas. Ahelyett, hogy most sorban végigmondanám, amit mindenki tud, hogy mennyire fontos volt a görögség Békássynak és Hamvasnak egyaránt, azt javaslom, hogy hajoljunk kicsit közelebb Békássy Bacchusához, töltsünk egy pohár bort és olvassuk lelkesen és szorosan, mert az sokkal többet elmond a bor poétikájáról, mintha még többet mesélnék mindennek a hátteréről. – a DRÓTon most elolvashatjátok Weiner Sennyey Tibor előadását, amit a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárban egy borkóstolón tartott, 2016 december 2-án.