A szellemileg visszamaradott Charlie Gordon zsenivé válásának fejlődéstörténetét, a mára világhírűvé lett Virágot Algernonnak című novellát Daniel Keyes 1958-ban jelentette meg először novella formájában. A nagy sikerre való tekintettel a ma is élő amerikai szerző 1966-ban regényt komponálva az anyagból hősét elindította a világsiker felé vezető úton. A könyv népszerűségét bizonyítja, hogy két film is készült belőle, egy Oscar-díjas alkotás 1968-ban és egy tévéfilm 2000-ben.
Néhány évtized múltán az Algernon-effektus alkotóit is megragadták a szövegben rejlő filmes lehetőségek, és ahogy a regény monológgá sűrűsödött, úgy lett rajta úrrá a filmekre jellemző ún. kihagyásos vágástechnika, mely az előadás nyelvét egy sajátos irányba terelte. Így az alkotók, Bicskey Lukács rendező és Ilyés Lénárd színész a hosszú monológok helyett filmszerűen pörgetett, apró jelenettöredékekből kezdett építkezni újszerű és sajátos formanyelvet teremtve.
Az előadás egyik sikere, hogy telt házzal szerepelt az ország legnevesebb meghívásos színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, azaz ismertebb nevén a POSZT-on.