Oravecz Péter
Oravecz Péter (Budapest, 1977. február 4. –) magyar költő, zenész, műfordító. 1977. február 4.-én született Budapesten. Az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium elvégzése után (1995) az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar szakán végzett és diplomázott irodalomtörténészként (2004). Érettségi és egyetemi felvételi között két szakmát szerzett, egy könyv- és zeneműkereskedőit (Gutenberg Könyvesiskola, 1996) ill. egy kézi könyvkötőit (Esély Alapítvány Kézműves Iskola, 1998). 1995-ben jelent meg Mindenség-kalitka című első verseskötete. További kötetei: Sehova tanúja (1998), Majd Papitiben (2000), Tökéletes délután (2013). Műfordítóként egyebek mellett Freund Éva, Terék Anna, Nádasdy Ádám, Turczi István, Szörényi László és Weiner Sennyey Tibor társakkal közösen készítette el Szimin Behbaháni Elhagyott szentély című kötetének fordítását. Zenészként, elsősorban gitárosként a legkülönfélébb formációkban játszik. Egyik fő műfaja a flamenco, e téren együttműködik többek között a FlamenCorazonArte Táncszínházzal is. Díjak: Gérecz Attila-díj (1995); Tokaji Írótábor díja; Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2001).
És most szóljon a dal
Oláh Szabolcsnak
az éjjeli nagyvárosok
eső mosta fényeiről
a taxiból kikászálódók
engedetlen esernyőiről
a hajléktalanok lerághatatlanul
kemény körmeiről
a gyászjelentések
helyesírási hibáiról
a ragasztószalagok
megtalálhatatlan végéről
a barackillatú vécépapír
kellemes tapintásáról
az olcsó pizza emberi
fogyasztásra alkalmatlan széléről
a lyukas zokniból kisandító
nagylábujj esendőségéről
egy angelman-szindrómás
kislány túlvilági mosolyáról
a tüskés pikóhal felettébb
körülményes udvarlási szokásairól
a rockzene mocsarába ragadt
motoros csizmákról
vagy ne szóljon semmiről
csak tanítson hallgatni minket
mint mikor négykézlábra
ereszkedve kutatunk egy
háztartási gép frissen elgurult
pótolhatatlan alkatrésze után
s megdöbbenve tapasztaljuk:
bordáink kalitkarácsa mögött
valódi tüdő tágul
valódi szív dobog
Farkasvár
Egy fáklya fénykörében állunk,
végtelenbe tűnő folyosókon
falkákba verődnek az árnyak.
A legrosszabb, ami történhet,
hogy nem történik semmi.
Fél szemmel a sötétet fürkészve
kiügyeskedjük helyéről a lángot,
magunk előtt tartva lassan elindulunk.
A tűz ereje megtízszereződik,
óvatlan denevéreket pörkölünk halálra.
Falnak vetve hátunk,
oldalazva ereszkedünk a lépcsőn,
minden lépés kiszámított.
Az éhség nem ismer türelmet,
eleven martalék a falka leggyengébbike.
Évekig tart, míg a kapuig érünk.
Kihátrálunk, meglepődve tapasztaljuk:
senki, semmi nem követ.
Odabent minden ismerős volt.
Idekint ismeretlen béke.
Felidae III
Gyerekként tátott szájjal néztem
a tűzkarikán átugró oroszlánt.
Csodáltam tanult bátorságát
s hogy sörénye épségben maradt.
Aztán szembesültem vele,
hogy képtelen vagyok kancsóból
pohárba tölteni bármit anélkül,
hogy egy csepp félre ne menne.
Egy nőstény tigrissel viaskodtam
egész gyerekkoromban. Fegyverem
nem volt, hát szavak tüskéivel
szórtam fel az aréna porát.
Bárhová mentem később, egy zacskóra
való tüske mindig volt zsebemben.
Amerre jártam, nyüszítő fenevadak
nyalogatták véráztatta mancsaik.
Aztán lett egy macskám,
aki megtanított dorombolni.
A lágy, sebezhető testtájak
simogatásra bírták kezeim.
Mikor még kölyök volt,
állatorvostól állatorvosig
cipeltem, folyton felsebezte talpát
a kristályszemcsés alom.
Közben megtanultam azt is,
hogy a borosüveg nyakára kendőt
kell tekerni, mert legalább
egy csepp mindig félre megy.
Egy reggel tükörbe néztem,
kócos sörény borította fejemet.
Megértettem: nem félhetek
a tűztől, ha magam is tűz vagyok.
Állig begombolt hallgatásod előtt
anyaszült meztelen állok.
Erős vagyok és sebezhető.
Legyen meg a te akaratod.
Fotók: Raffay Zsófi
