Ilyen marhaságokat mondogattam magamban boldogult úrfikoromban, sok évvel ezelőtt a topolyai tó partján mámorosan és részegen, és persze nem is sejtettem, hogy mindennek csak a legtetejét, felszínét, halovány és áttetsző hártyáját súrolom, s Vajdaságból sokáig csak csipetnyit kaptam, mert nem sokat értettem belőle. Mondjuk még most is csak távoli tisztelője vagyok, aligha lehetek más.
Ilyen ismerős, de mégis idegen rajongója lehettem én annak a szomorú tájnak, még ha mesterem és igen-igen jó barátaim kerültek is ki onnan. Bárhonnan is közelítek Vajdasághoz, ma már sokkal összetettebb a kép, sokkal többet tudok róla, de persze nem mindent, és sosem eleget.
Engem nem a hírek és a politikusok tájékoztattak félre, hogy ott éppen mi nincs, hanem a vajdasági színházaktól és költőktől tudtam meg, hogy mi az ami tényleg van.
Persze mindig csak a tetejét csíptem el, mint amikor pár hete megnéztem a Kosztolányi Dezső Színház vendégelőadását a Trafóban… igen azt, amit Urbán András rendezett, a Rózsákat, Tolnai Ottó kisinyovi rózsás versére komponált darabot, és bevallom alig-alig állt össze számomra az elején, mígnem a végén teljes volt a katarzis. Pláne, mikor hazaérve újraolvastam az egész verset. Eszembe jutott mit is mondott Tolnai Ottó a darab előtt, ugyanazt amit háromszor-négyszer elmond A kisinyovi rózsában is:
„mert az isten kezében volt a világ
ő csókolt neki személyesen kezet
most meg az emberek kezébe került
az emberek kezébe került a világ
most mi lesz
elejtik”
Nem véletlen, egyáltalán nem véletlen, hogy Urbán András Rózsák előadásának zenéjét Mezei Szilárd szerezte, az a Mezei Szilárd, akinek kétkorongos lemezét most is hallgatom. A Szilárd Mezei Túl a Tiszán innen Ensemble Vajdasági magyar népdalok című dupla CD-je 15 vajdasági népdal átdolgozását tartalmaz, s készítői az albumot Bodor Anikó (1941-2010) emlékének szentelték. Különösen hangsúlyos, hogy
ez a zene a népdalok átdolgozásai, nem pedig maguk a népdalok.
Mégis – megkockáztatok egy megmosolyogtató mondatot: – sosem volt ennyire kristálytisztán meg a híd a manilával lekötözött vajdasági néplélek és az abból kiemelkedő szikrázó egyéni elmék között. Hallottam Csáth kottáiból játszani fiatalokat és hallottam vajdasági magyar népdalokat is énekelni, így aztán én a Mezei Szilárd Túl a Tiszán innen Esemble lemezét – világát tekintve – valahová a kettő közé helyezném.
Azok a zenészek, akik ebben részt vettek,
olyan finom szövétneket hoztak létre hangokból, olyan áttetsző, mégis fénylő szövétneket, hogy azáltal a vajdasági nap derengő fénye ragyog rám,
éppen ezért meg kell említeni, hogy a zenei anyag elkészítésében Mezei Szilárdon kívül közreműködött Andrea Berendika, Bogdan Ranković, Tijana Stanković, Keszég Ákos, Branislav Aksin, Marina Džukljev, Ivan Burka, Malina Ervin és Csík István.
Nem mellékes, hogy ez a lemez tisztelgés Bodor Anikó népzenekutató emléke előtt, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a vajdasági magyar népdalok összegyűjtésében. A lemezen szereplő dalokat az ő gyűjteményéből válogatták. Mezei Szilárd maga nyilatkozott úgy, hogy elsődleges célja ezzel az albummal az volt, hogy: „a magam szerény módján, azokkal a kreatív vajdasági és szerbiai muzsikusokkal, akikkel már évek óta együttműködök, az improvizatív és kortárs zene eszközeivel járuljak hozzá a vajdasági magyarság e rendkívül gazdag zenei örökségének megőrzéséhez és újraélesztéséhez” – és szerintem ez sikerült.
Erre a zenére novellák, drámák és versek fognak születni. Festők fognak képeket alkotni,
legalábbis remélem. Éppen ezért érzem végtelenül igaznak az album borítóján Szegedi-Szabó Béla szavait:
„A zene itt a mezítelen földből vétetik:
szelleme a népdalok nyomán hullámzik a táj fölött, édesbúsan, a zeneszerző és zenészei által körberajzolt, áldozathozatali térben. Igen, gyertyagyújtás ez az Őstalaj fölött, miközben a marimba kopogó hangjai, mint üvegkönnyek peregnek. Mert nincs más, csak az emlékezés örök csodája”.
Az első albumról kiemelkedett számomra a Csókai betyár nóta vagy a Moholi verbunkos, míg a másodikról a Komor fölöttem az ég, a Túl a Tiszán… és a Fekete felhőből esik az eső érintett meg különösen. Most. Ám lehet, ha néhány nap múlva barátaimmal újra végighallgatom és megint valami más ragad magával. Talán még az is eszembe jut majd – bármennyire merésznek is tűnik elsőre -, hogy milyen jó lenne egyszer hallani Mezei Szilárdot és Szokolay Dongó Balázst egy közös koncerten.
Itt azonban nincs vége. Ez a zene, ezeken a korongokon nem mindig hallgatható, nem háttérzene, nem könnyed szórakoztatás, és még csak nem is „csak folk” vagy „csak jazz”. Ezt a zenét nem lehet megúszni. Ebben a zenébe bele kell merülni és van, hogy bele kell halni. Ebben a zenében újjá lehet születni.
Benne van, igen pontosan és igen élesen benne van, nem csak a vajdasági ember hagyománya, hanem az a féleleme is, amiről Tolnai Ottó beszél A kisinyovi rózsában, amiről minden (nem csak) vajdasági költő, színész és most már zenész is beszél, hogy:
„az emberek kezébe került a világ
mi lesz most
az emberek kezébe került a világ
istenem mi lesz”
Szilárd Mezei Túl a Tiszán innen Ensemble: Vajdasági magyar népdalok. A dupla CD a jagodinai WMAS Recordings kiadásában jelent meg. 2015.
