Arany eposzunk, avagy az elveszett magyar mitológia és elfelejtett epikus hagyományunk

Nem a Karácsonyt és nem a naptári Újévet, hanem a Fény Ünnepét, a téli napfordulót ünnepelték őseink, ebből is látszik, hogy itt kultúra-csere és kultúra-vesztés történt. Hová tűnt ily nyomtalanul ez az ősi magyar hagyomány, amit a magyar ősköltészet őrzött? Milyen lehetett a magyar őseposz, amely tárháza és kincsestára volt a magyar történelemnek, költészetnek és ne féljünk kimondani: önismeretnek.

Palio – középkori őrület

Ferragosto, vagyis Mária mennybemenetelének augusztus 15-i ünnepe és környéke a nagy nyári szabadságolások ideje Itáliában, amikor a csizmalakók, mint a lemmingek, megindulnak a tenger felé, s közben, hála a kizárólag szombattól szombatig foglalható szállásoknak, a szauna-fitnesz mediterráneumban elterjedt egyedi és csak ilyenkor űzött változatát gyakorolják: hosszú órákon keresztül főnek saját levükben az autópályákon kialakult irdatlan dugókban araszolva, mérgelődnek és szitkozódnak, mígnem végre valamikor az esti-éjjeli órákban vágyott céljukat elérve megmártóznak a hűs habokban, hogy kilúgozzák magukból egy egész év és egy még annál is hosszabbnak tűnt út összes gondját, baját, bosszúságát. Csúcsszezon ez, bárhová menjen az ember, a szállásért minimum kétszer annyit fog fizetni, mint amit ugyanazért a helyért akár egy hónappal korábban is kiadott volna.