A KVAZÁR a Kőfaragó utca 8. szám alatt található, az egykori Super8 kocsma épületében és a jelenlegi S8 pince fölött. A 30 nm-es földszinti terem 20-30 néző fogadására alkalmas nézőtérrel, kiváló technikai felszereltséggel januártól várja az érdeklődőket.
A nyitóelőadás január 3-án és 4-én Formanek Csaba tavalyi, nagysikerű monodrámája, a Factura Lamiaceae lesz. Az előadást 8-án is műsorra tűzik. Itt lesz látható majd az idén készült kádszínházi szóló, a Bádogelefánt, és a Radikális Szabadidő Színház búcsúdarabja, a Rászorultak című előadás felújított változata is.
Az alapító-művészeti vezető saját előadásain kívül vendégjátékok és workshopok kapnak helyet a térben.
A KVAZÁR várja mindazon, elsősorban kevés szereplős, kis térigényű előadások jelentkezését, melyek próba-, illetve játszóhelyet keresnek.
Kontakt:
- [email protected]
- http://jatekos.wix.com/formanek
- http://facebook.com/kvazaart