– Szerinted én normális vagyok?
– Nem tudom pontosan mire gondolsz, de nekem az a gyerekkori sztori jut eszembe, mikor kiskoromban magamra rántottam az abroszt a dohányzóasztalról és anyám magából kikelve üvöltötte, hogy kislányom, mit csinálsz, normális vagy? Én meg vissza neki, 3 éves egérhangon, teli torokból, hogy nem vagyok normális! Kár volt hangoztatnom, mert azóta meg folyton azzal jön, hogy nem vagyok normális. Amúgy miért kérdezed?
– Csak mert olvasom Sally Rooney-tól, a Normális emberek-et.
– Hééé, azt én is olvastam, még év elején, de én Angolul.
– Hű de menő valaki…
– Ja, nyelvvizsgára készültem, nem menőzésből.
– Hallottam ám, hogy megvan a C2-d.
– Jaja, és amúgy tetszett a könyv?
– Nem tudtam letenni, eléggé beszippantott. Utoljára Jane Austen-nal voltam így.
– Vicces, hogy pont őt említed, mert nekem is eszembe jutott míg olvastam, hogy
ez ilyen modern Jane Austen: két fiatal, akikről már a könyv elején nyilvánvalóan kiderül, hogy passzolnak kerülgeti egymást majd a végén kisül, hogy…
– Igen, igen de mondjuk Austen-nél vannak leíró részek, Rooney meg dialógusokkal operál.
– Igen, elég fura volt, hogy nincsenek kötőjelek a párbeszédeknél…és tényleg, majdnem minden a beszélgetésekből derül ki, vagy az intim együttlétek hangulatából.
– Mmm igen, elég érzékletesen mutatja be, hogy milyen könnyen bele lehet csúszni olyasmibe, amit nem akarsz…
– Pont az tetszett, hogy érzékelteti, hogy lehet nemet mondani, hogy nem kell olyasmit csinálnod, amiben nem érzed jól magad.
– Igen, annyira bírtam a főhősnőben ezt a határozottságot. Hogy kívülről nem látszik, mennyire frusztrált.
– De amúgy meg tök érthető, hogy frusztrált, ilyen családi háttérrel…
– Hát, ja, és közben ők a felső tízezer. Érdekes, amúgy, ahogy Rooney tematizálja az osztálykülönbségeket, pedig azt gondolnám, hogy ez manapság nem akadálya a romantikus kapcsolatoknak vagy bárminek…
– Olvastam egy interjúban, hogy marxista*.
– Á, hát ez sokmindent megmagyaráz. Amúgy tényleg, most hogy mondod, emlékszem ilyen utalásokra a könyvben, elhangzik például a főszereplők egy egyetemi vacsora alatti beszélgetésekor, hogy mennyire nem hisznek a meritokráciában**…
– Meg az is tök jól átjön, hogy milyen érzékenyek a világpolitikai eseményekre, meg a globális felmelegedésre például.
– Eleve szoronganak egy csomó minden miatt, és akkor még ezek is…
– Lehet, hogy a szorongó emberek érzékenyebbek, nem tudom…
– Tényleg, ne felejtsek el válaszolni az eredeti kérdésedre a normalitással kapcsolatban: szerintem
normális szorongósnak és frusztráltnak lenni fiatal korunkban, és persze idős korunkban is, azok a körülmények nem normálisak, amik miatt ilyenek leszünk.
– Hmmm, igen, valószínűleg igazad van. A legtöbb ember szenved valamitől. Rooney főhősei szépen érzékeltetik a felnőtté válás nehézségeit, a kapcsolatok felszínességét, vagy mélységét,
a népszerűséget, vagy épp a mellőzöttséget, az elszigetelődést…
– Fú, ha nem olvastam volna a könyvet, most azt mondanám tuti nem is fogom ezek alapján, mintha valami érfelvágós, dagályos sztoriról lenne szó.
– Na, de pont oda akartam kifuttatni, hogy az is benne van, hogy mi a megoldás: az igazán mély barátságok és őszinte beszélgetések lehetnek a kulcs.
– Igen, a beszélgetések, vagy akár emailezések, valamiféle rendszeres kapcsolattartás.
– Tényleg, bakker Austen-nál is mindig leveleztek a főhősök.
– Hát most emaileznek, reflektálnak egymás dolgaira, meg önmagukra.
– Igen, lehet, hogy Rooney-nál ez valami központi téma lehet, mert az első könyvének a címe „Baráti beszélgetések” volt.
– Ja, a harmadik könyve, a „Hová lettél, szép világ” meg zömében az egymáshoz írt emailekből áll össze.
– Na, olvastad?
– Csak belelapoztam, de tuti elolvasom, és lehet eredeti nyelven fogom.
– Miért, nem tetszik a fordítás?
– Nincs bajom vele, tökéletesen le van fordítva, mégis az az érzésem, hogy angolul valahogy autentikusabb lehet.
– Akkor elolvassuk a „Hová lettél…”-t és megbeszéljük azt is, majd?
– Simán. Sőt, lelevelezhetjük e-mailben…
* The characters in Sally Rooney’s “Beautiful World, Where Are You” want you to know they considered alternatives to capitalism. – How Should a Millennial Marxist Novel Be? – Jennifer Wilson/September 2, 2021 – The New Republic
** meritokrácia egy olyan társadalmi forma, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a társadalmi származásától, hanem tehetségétől, tudásától, szorgalmától és teljesítményétől, egyszóval „érdemeitől” függ. A szó eredete: „meritum” (lat.) tett, teljesítmény, „kratosz” (gör.), uralom vagy erő.
