Robogunk a sztrádán bicajokkal felpakolászva. A radióban a holnapi nagyfutam a téma. Hőség, szomjúság és a sztráda közönyös egyhangúsága… És egyszercsak: ha-te-ha! mezőségi népi muzsika! Tornacipős meghívó a kapolcsi folkuvarba- Berecz Istvantól: mint könnyű nyári fröccs, pezseg a ropogós népzene. Felfrissít, beindít, s már viszket is a talpam, harsogva danáljuk, hogy: “ha elvette, éljen vele, ölje meg a bú melette, öröme is annyi legyen, amennyit ő csinált nekem!”. Nem férek a bőrömbe, alig várom már, hogy ott legyünk, hogy benne legyünk, hogy belemártozzunk a velejébe.
Este a barátainknál pillantás a programfüzetbe, s már vitázunk is, hogy másnap a Nézőművészetit vagy inkább Dresch Mihályt válasszuk, esetleg Sebőt vagy a jó öreg Hobót…
A felpakolás lassan megy, kicsit bele is fáradunk, így késve érkezünk a völgybe. Itt javában pezseg az élet, nyüzsgés, felcsigázó hangok, illatok. Azt az izgalmas türelmetlenséget érzem magamban, mint egy-egy könyvfesztivál előtt, amikor egyből szeretnék mindent befogadni, de tudom, hogy vegyértékhiányos vagyok.
Temérdek ember, színes paletta, fiatal alternatív figurák, kisgyerekes családok, copfos-szakállas veteránok, hétköznapi bámészkodók-résztvevők. Araszolunk a sátorhelyünkre, rengeteg az autó. Nézem az óramat, hát… Az egyetlen felszabaduló parkolóhelyet őrzőm, ahelyett, hogy a Mucsiék előadására hangolnék. A francba, erről lemaradtunk! S már javában húzzuk a sátrat, amikor meghalljuk Dresch szaxofonját a hangkavalkádban… Gyakoroljuk a lemondást.
Nagy nehezen elindulunk az éjszakába. A Muharay-udvaron kötünk ki.
Ejledede-ledejdede! Romengóék baselnek, és a térdig érő hajú Lakatos Mónika énekel. Micsoda hang! Micsoda orgánum! És micsoda vérbő bulit varázsolnak seperc alatt! Feláll a közönség, csingerálunk, bekapcsolódunk Guszti táncába, ropja a utca embere is a közelben, dübörög a ”vissza-vissza”. Ez aztán nem volt steril!
Átnézük a Design Terminálba. Stílusos fiatalok, a frontember jópofa kalapban, népes zenekar, 2-3 fúvóssal (a Fran Palermo lehet). Barátkozunk a zenéjükkel, az alternativ alfajok valamelyike. Nem tesznek bele eleget, ez jobb is lehetne, de azért elragadó, ha eléggé elengedem magam, dübörögni kezdek belül…
Első reggeli körútunkon szépséges vásárfiák, rejtett és felkínálkozó udvarterek lépten-nyomon. A Manóvilágban ragadunk. Színes, domború, zengő-bongó kerámiák, rafinált fonatok, zöldelő békanyálas kis tó, befogadó párnás zugok, kész mesevilág! Egyik ámulatból a másikba esem! Alig van időm felócsudni, irány a Harcsa Veronika-udvarra, énekes workshopra! A gyémánttorkú Vera hamar elvarázsol hamvas kislányosságával, közvetlen, mosolygós lényével. Hagszövet szőttesünk zsongásában megéljük az együtténeklés örömét, elhisszük magunkról, hogy jó loopok vagyunk…
Helyszínváltós rohanásunk közben tökös muzsikaszó szűrődik egy kocsmaudvarból. Megtermett régi vágású fiúk nyomják a rockabillyt, vaskos karjuk színes tetkókkal tele. Fehér Tamás és bandája. A közönség pörög, pöttyös szoknyás lányok rázzák, a nagybőgős fesztiválozik, a szájharmónika zengése húsunkba vág, muszáj bepördülnünk egy rock’n’rollra. Ide még visszanézünk…
A Momentán-udvarban a junior csapat Y generációs spontán ingerlökete fantasztikus élmény, hihetetlen adottságú fiatalok, gyors váltásuk, találékonyságuk lehengerel, tényleg nagyon hozzák az urbánus figurákat, jó kis tükröt tartanak saját generációjuknak. Ottragadunk. Beszélgetés Palya Beával, és impro-jelenetek az életéből. Hát, nem csalódunk! Beában sem, kinek egész lényéből árad a ritmus, a muzikalitás, de a Momentán is remekel, ahogy Bea készülő lemezének flört-dalát spontán “összedobják”, hát az nem semmi! És a puzlikból összeálló életfilm-trailer is telitalálat!
A Ketten c. impro-előadásuk nagy bevállalás, a közönség alakítja a férfi-nő konfliktus kacskaringóit, Nemes Takács Kata viszi az előadást a hátán- mint az életben is, többnyire a Nő. Vagy nem?
Közben lekéstük a jazzt a Harcsában. Vera az árokba irányít, de menet közben rájövünk, hogy a nagy kultúrfogyiban alig beszélgettünk a barátainkkal, jó lenne leülni egy pohár borra a sátor mellé. Az udvarunkon eszméletlen szájharmónikaszó – mikrofonnal kihangosítva, aztán meg a kortárs folklór kurjongatásig fokozott árnyalatai, miközben egy régi motoros Krúdy Gyulával idézi a szerelmet. Hát, lehet így beszélgetni?! S mikor már főhősünk páleszes éneklése nótás óbégatásba fordulna, a fiatalok előveszik a népdalokat, és a csitári meg csobánosi hegyekeket idézzük- hajnalig.
Másnap a reggeli kávénál tanakodunk, mi legyen: Kiscsillag, Tárkány művek, Harcsa Veronika-quartett, Bognár Szilvi?
Barátaink szerint nézzünk ki a Klastromba: Cimbaliband, Parno Graszt, Söndörgő/Vujicsics koncertre, mert az biztos jó buli lesz.
Basszus, még a folkudvarra el se jutottunk! Jó, akkor népdaltanításra fel! Kalotaszegi gyűjtések Enyedi Ágnessel, és azzal a párjátritkító, zaftosan omló kalotaszegi muzsikával! És a magyarvistai Erzsi néni bölcs útravalójával: “Édesanyám mindig féltett/ hogy ne higgyek a legénynek/ akármit mond, s jár a keze/ a leánynak legyen esze.”
Kibiciklizünk Dörögdre. A Klastromnak nehéz leírni a hangulatát. Az a tér, azok a fények! Le sem ülünk jóformán, a Cimbalibanddal, majd a Parno Graszttal végigbulizzuk az estet, csak úgy süvít kifelé belőlünk a gőz, a hétköznapok feszültsége, s most már mi is teli torokkal óbégatjuk, hogy a “Nézését meg a járását/ meg a csípőjének a ringását/ száz aranyér’ nem adnám/ száz aranyér’ eladnám.” A Vujicsicsot meg Sebőt, sajnos, ott kellett hagynunk. A gyerkőcökkel dalosan tekerünk „hazafelé” az éjszakában.
Már napok óta itt vagyok, s még nem jutottam el Lackfi rímfaragójára a Kaláka-udvarba, hogy a Lilla Malomról ne is beszéljek… Csak úgy nézelődni is jó lenne kicsit. Egy ékszeres turkálódoboznál leakadok. Gyönyörű tűzzománc nyakékek, fülbevalók. Alkudható. Jól elbeszélgetünk az ékszerésszel, de alkudozásom nem túl eredményes…
A Kaláka udvarban Cseh Tamás dala zeng: „Csak szóljon, szóljon a dal, a csillagos ég nem zavar.”
Kezdünk fáradozni… Momentánéknál spenót főzelék-receptet énekel Szőke Szandra meg a Kölyköd voltam-ot prima vistara- angolul. Bámulatosan.
Este a Random tripen is bulizós a légkör. Jazzes, rappes egyveleg. „Everybody’s moving, everybody’s grooving, baby!” A két Vera keretben a néger srácok között. Ez már Harcsa Veronika jazzmacskásabb arca! Sárik beimprőzza a mulatós vonalat is. Jó zenei találkozás!
Folkudvar. Nini, a sörsorban Berecz István! Nem nehéz felismerni, messziről virít. Kilóg belőle a vírtus! Minden porcikája zubog. Szerencsére ott van neki a tánc! A Csángálló zenekar húzza a talpalávalót. Szokatlanul hangzik a moldvai így szaxofonnal meg klarinéttal. Belelendülünk a táncba, és ropjuk, ropjuk, ropjuk. Kifulladásig.
Vadászatra igazából csak be akartam kukkantani, mert várt a családom a Sárik Péter-koncerten. De ahogy jöttek-jöttek azok a régi dalok, elragadott a hangulata. Nosztalgia? Jól esett újrahallgatni így élőben, bár ma sem biztos, hogy értem… Hihetetlen, hogy Hobo, akin generációk nőttek fel, kicsit ma olyan mint egy lázadó kamasz. Ottfelejtettem magam…
Nicolas Ancion belga huligán-költőt parafrazálva (Lackfi fordításában):
Oancsak a Völgyben van, hogy sosem mosdol
Oancsak szintén ott, hogy mindig rosszkor
alszol, rosszkor eszel
KULTÚRANASSOLÓ leszel
(írta: Horváth Ildikó)
