Kortárs moralitásjáték 3 felvonásban
(2 szünettel)
(Olivér (Zoltán Áron) egy fiatal, bohém, művészalkatú fiatalember. A képzelet és a fantázia csapóajtóin közlekedő darab során az emlékek és vágyak útvesztőjében bolyongó Olivér szembesül élete legfontosabb állomásaival, miközben belső tájaival párhuzamosan bejárja korunk jellemző helyszíneit, találkozik generációja legfontosabb valós és szimbolikus alakjaival.)
(A komédia és a dráma, a burleszk és a mágikus realizmus elemei halmozódnak egymásra ebben a korszakokon átívelő önéletrajzi hajszában, mely személyes történetével, sziporkázó szövegével, többrétegű narrációjával, valamint szerethető alakjaival, expresszív látványvilágával és a klasszikus hangzatoktól a hip-hop világáig terjedő zenei világával egyszerre lesz színházi nyelvében kísérletező és progresszív, célközönségét tekintve pedig a lehető legszélesebbre nyitott, szórakoztató előadás.)
(Egy fiatalságától búcsúzó 21. századi Arlequin tudathasadásos küzdelme során sok apró történet ágyazódik egymásba, és különös figurák karneváli forgataga rajzolja ki előttünk a jelen nagy manipulátorai között önmagát elvesztő, de a keresést soha fel nem adó egyént.)
(A Kettőspont Színház első bemutatója! )
(Az előadások időpontjai:)
(2021. jún. 15. – jún. 27. · 6 alkalom)
jún. 15. 18:00-23:00
jún. 17. 18:00-23:00
jún. 18. 18:00-23:00
jún. 19. 15:00-20:00
jún. 26. 15:00-20:00
jún. 27. 15:00-20:00
(Az előadások helyszíne)
Kettőspont / színház & spirituális ügynökség
Budapest, Ráday utca 39.
Az előadásokra korlátozott számban jegyek már kaphatóak itt.
Szereplők:
OLIVÉR: Zoltán Áron
JÁTÉKMESTER / ID. OLIVÉR: Formanek Csaba
SZÍNÉSZ / TÖRKÖLI / TOTÓ / SZÚNYOGH BÉLA: Bodor Géza
SANDAKÉSZ / RENDŐR / KOCSMÁROS / RUDOLF / KOBAKOS ALAJOS: Tóth Olivér
NOÉMI / BELLA / SACIKA: Pusztai Luca
CSENGELE / ELLA / FANNIKA: Ács Emese
ZIZI / JULIKA /FANNIKA / JULIKA: Gergelyfy Zsófia
BALMAZ / KISOLIVÉR: Vajda Kristóf
BÖNGÉR: Tóth András Dandó
EDÖMÉR: Takács Zalán
Díszlet-látvány: Debreczeni Imre és Formanek Csaba
Festő: Debreczeni Imre
Vendégfestők: Horváth Roland, Pinczés József
Festősegédek: Lakó Dorka, Onozó Csenge, Szécsi Ödön
Akvárium: Mór Dávid
Zene: Hoppál Mihály BassPoetry
Zenészek: Borzsák Kamilla
fuvola, harmonika; Süle Ferenc ütőhangszerek, dob; Kovács Misi, ének, hangmérnöki munkák; Hoppál Mihály BassPoetry: gitárok, basszusgitár, ütőhangszerek, zenék, zenei rendezés
Beatbox konzulens: Futó Ádám RunnAir
Műszaki vezető és fénytervező konzulens: Budai Géza
Fény: Lakatos Dániel
Rendezőasszisztens: Döbrönte Zsófia és Perényi Luca
Író-rendező-producer: Formanek Csaba
(Támogatók: EMMI, NKA, MMA, Ferencváros Önkormányzata, Magyar Szín-Játékos Szövetség, Keret Klub)
(A színdarab Örkény István drámaírói ösztöndíj keretében született 2019-ben.)
(Külön köszönet: Térey János, Egressy Zoltán, Ascher Tamás, Regős János, Balogh Orsolya, Pap Gábor Papesz és a Kettőspont önkéntes munkatársai)