Tegnap volt ez a tüntetés, és csak azért írom őket így egymás után és ki – remélve, hogy számukra nem derogál ez a névsor –, hogy Te, jó olvasóm, felkapd a fejed, mert ez a tüntetés az egyik legfontosabb ügy mellett szerveződött, ami ma a világban zajlik.
Magyarok gyűltek össze a budapesti Amerikai Nagykövetségnél, a Szabadság téren – ami persze már önmagában külön misét érdemelne, s írtunk is róla bőven korábban –, mindössze néhány százan. Azért tüntettek, hogy kifejezzék szimpátiájukat, együttérzésüket, szolidaritásukat az amerikai őslakosokkal, akik felvették a kesztyűt, hogy megvédjék földjüket, vizüket, életüket.
Legyinthetsz, hogy ugyan már! Naiv elképzelés! Csakhogy több szónok is elmondta, ezek
az amerikai őslakosok nem csak a saját földjüket védik, hanem a Földet. Nem csak a saját vizüket, hanem a Vizet.
Nem csak a saját életüket – sőt, éppen az utóbbi időszak brutális és megrázó jeleneteiből lehetett jól kivenni, hogy éppen a saját életükért aggódnak a legkevésbé –, hanem az Életet védik, méghozzá valamennyiünk életét. Igen, a tiéd is jó olvasóm. Mindez a mára jelképpé vált Standing Rock-ban zajlik, immár április óta. Az, hogy milyen jelképpé vált mára Standing Rock, elég jól összefoglalták a tüntetés szervezői:
Standing Rock nyolcezer dakota, sziú és lakota indiánnak otthont adó rezervátum, ám jelenleg gyakorlatilag ostrom alatt áll. Egy kőolajvezeték kiépítése miatt a rezervátumot felszámolnák. Az indiánok békés tüntetésekkel próbálják megtartani maradék földjüket, ivóvizüket, amire a nagyhatalmak tankokkal, rendőrökkel, harci kutyákkal válaszolnak. Ami ott jelenleg történik, a legékesebb példája a bolygónkon zajló hatalmi játszmáknak, a környezet és a hagyományok eltiprásának, annak, hogy bármilyen érték elpusztítható, ha pénzről van szó. Ez már nem pusztán az indiánok harca, ez a világ harca, Standing Rock jelenleg a pusztítás és az ÉLET szimbóluma.
Mindeközben Budapesten, a Szabadság téren az egész tüntetés békés volt, a legdurvább jelenet talán az lehetett, amikor néhányan zsályás füstölővel kissé megfüstölték a nagykövetséget. Megtapsoltuk azt az alig két tucat rendőrt, akik nem voltak hajlandóak fellépni az őslakosokkal szemben, vagy akik megfordították jelvényüket, jelezve, hogy nem értenek egyet feletteseik utasításaival. Ezek a rendőrök voltak-vannak kevesebben.
Standing Rock mindeközben és valójában a harmadik világháború egyik legfontosabb csatatere. Ez a világháború az Élet és a Halál között zajlik. De ne áltassuk magunkat, ugyanolyan csatatér a Városliget, a Római Part, vagy valamennyi magyar Nemzeti Park, sőt Erdély, ahol ugyanúgy kivágják korrupt úton, pénzért a fákat, sőt egész erdőket tarolnak le, mint a felsorolt helyeken.
Vannak emberek, akik tudnak uralkodni a pénzen (és magukon), és vannak, akik számára a pénz az úr.
És a pénznek még több pénz kell, ahhoz pedig a legegyszerűbb út az olaj, a „fekete arany”, elhalt élőlények húsa és vére, amit elégetünk és a levegőbe pumpálunk, hogy még több pénzünk, még kényelmesebb életünk legyen. Az emberiség az első olyan földi faj, amely nem csak a saját jelenében elérhető energiaforrásokat emészti fel, hanem a múltat és a jövőt is, ráadásul egyszerre.
Az teljesen világos, hogy az őslakosoknak igaza van, hogy az olajvezetékek kora lejárt, hogy nem szabad folyókat tönkretenni, megmérgezni,
kivágni fákat és erdőket. Az is világos az esélyeik napról-napra csökkennek az őslakosoknak.
Az embernek kedve lenne felkiáltani, hogy márpedig
elég a butaságból! – de félek senki sem hallaná meg és senki sem kiáltana velem.
Ezért van az a szomorú előérzetem, hogy most vesztésre állnak ezek a csaták, hacsak félre nem tesszük előítéleteinket és sérelmeinket, egyenként és közösen – politikától és pártoktól függetlenül –, le nem győzzük félelmeinket és komplexusainkat, és azt nem mondjuk, hogy
tényleg elég volt a butaságból! Elég volt a Föld tönkretételéből! Elég volt a víz szennyezéséből! Elég volt az őslakosok gyilkolásából!
Értsük meg jól, hogy mi is őslakosok vagyunk. Mi, magyarok vagyunk Európa indiánjai, ahogy a kiváló tatai költő, Jász Attila mondja Xantus Jánosról szóló verseskötetében.
Mi egy és közös Földön élünk, Standing Rock pedig nem valahol távol, Amerikában van, hanem itt és most.
Sok negatívuma mellett a globalizmusnak és a globális információs hálónak van jó oldala, mégpedig az, hogy valamennyien megérthetjük:
egy bolygó van és egyetlen emberiség. Nincs több.
Amikor egy évvel ezelőtt lefordítottam a legősibb epikus költemény, a Gilgames Szíriában megtalált legújabb részletét magyarra, a Cédrus erdőről, elsősorban azért tettem, mert úgy éreztem, hogy nem lehet véletlen az, hogy ez az eddig ismeretlen részlet épp most és épp ott kerül elő. Úgy éreztem, hogy a napi sajtó megint megragad a zsurnalizmus és szenzáció szintjén, s nem foglalkozik azzal, amit ez a költemény valóban jelent. Mégpedig azzal, hogy
minden élet szent. A fák élete és a vizek élete is szent.
Az őslakosok ezt nem felejtették el, és ma, 2016-ban, ők vannak kevesebben.
Elég bátrak vagyunk-e, hogy a többséggel szemben foglaljunk állást? Elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közösen lépjünk fel azért, hogy élhető országokban, élhető bolygón éljünk? Elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy együtt kiáltsuk: elég a butaságból!
Majd pedig elég bátrak leszünk-e ahhoz, hogy tegyünk is a butaság ellen. Saját butaságunk ellen. Például, hogy megpróbálunk tudatosabb életet élni, tudatosabban használni energiaforrásainkat, segíteni egymást és megosztani egymással, amink van. Például, hogy ne használjon mindenki külön-külön autót, ha már autót használ, hanem osszák meg egymással az egyirányba tartók. Például, hogy használjuk a tömegközlekedést, a kerékpárokat. Például, hogy kertjeinkben ne használjunk vegyszert, hogy állatainkat ne kínozzuk, hanem szeressük. Például, hogy tisztán tartsuk környezetünk és tisztán tartsuk tudatunkat is.
Elég bátrak vagyunk-e ehhez? Vagy gyáván és lustán visszaszaladunk kényelmes autónkkal, kényelmes megszokásainkba és nézzük, hogy mit hazudnak megint mindenről az esti híradóban?
Ugye nem.
