Tartalomból
Tejút
- Danilo Kiš: A szagok anatómiája (vers)
Csillagvizsgáló
- Fekete J. József: Határhelyzetben. Kisebbségi magyar írónak lenni a Vajdaságban
- Terék Anna: Halott nők (részletek). Jelena (részlet); Szarajevó; Apa (versek)
- Balogi Virág: A halott nők lélektana (Terék Anna: Halott nők)
- Tóbiás Krisztián: A Wilkinson penge (részletek)
- Nyirán Ferenc: Csigák pengeélen (Tóbiás Krisztián: A Wilkinson penge)
- Bíró Tímea: A pusztítás reggelei (részlet). Családi pótlék (vers)
- Györe Gabriella: Traumafeldolgolzás és szimbólumteremtés (Bíró Tímea: A pusztítás reggelei)
Csillagszem
- Hernyák Zsóka: Medúza (tárca)
- Lennert Móger Tímea: Az éhes emberek; Imám (versek)
- Kalász István: Menni-jönni (novella)
- Formanek Csaba: Factura Lamiaceae, avagy az árvacsalánfélék családjához való teremtő vonzás törvényeiről. Füzérek egy színészre (drámarészlet)
- Ferdinánd Zoltán: Tiszta ideg mindenki a Zasztavában (tárca)
Csillagpor
- A kerítésen innen és túl – Beszélgetés a vajdasági magyar irodalom helyzetéről, közérzetről, határhelyzetről Bencsik Orsolyával, Beszédes Istvánnal és Orcsik Rolanddal ; Radics Viktória üzenete
- Danyi Zoltán: Epénél keserűbb szerelem (prózarészletek)
- Horváth-Kertész Noémi: A változás rajtunk múlik (Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz)
- Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz (részlet)
- Goran Petrovic: Mindaz, amit az időről tudok. Mese a meséről
Kicsi Csillag
- Csík Mónika: Ballábas nap (mese)
- Bardi Betty: Mindenkiben él egy apufa (Kolozsi László: Apufa)
- Kolozsi László: Apufa (részlet)
Részletek
Körkérdésünkben a vajdasági irodalom néhány meghatározó alakjához fordultunk, hogy kiderítsük, mi is a helyzet a kortárs vajdasági magyar irodalomban, hogyan látják Magyarország és Vajdaság kapcsolatát, mi van a kerítésen innen és túl.
Kérdéseinkre Bencsik Orsolya, Beszédes István és Orcsik Roland válaszolt. A teljes beszélgetést a Csillagszálló 2017 őszi „Határ-Vajdaság” lapszámában olvashatjátok.
CSILLAGSZÁLLÓ: Szerintetek melyek az utóbbi évek vajdasági magyar irodalmának legfontosabb tendenciái és dilemmái?
BESZÉDES ISTVÁN: Nem igazán tudok, de nem is szeretnék fontossági sorrendet állítani. Az bizonyos, hogy az utóbbi évek irodalmi produkciója izgalmas és sokrétű. Jelentős benne a fiatal szerzők részvétele, mintha megfordult volna a korábbi két évtized gyakorlata, és mintha inkább az idősebb szerzőknek volna publikációs nehézsége. Már ha publikációs nehézségekről beszélhetünk, hisz nem csak az itthoni folyóiratok, könyvkiadók állnak szerzőink rendelkezésére. És ez megfordítva is érvényes, az elvándorolt és a más országban élő magyar szerzőkre. Szóval ez egy igen jelentős irodalmi produkció, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez egy talán kétszázezres „vajdasági magyar” közösségen belül jön létre, méghozzá úgy, hogy ellentmond a társadalmi folyamatoknak, hiszen
egy erősen forgácsolódó, egzisztenciális kilátásait vesztő közösségről beszélünk.
ORCSIK ROLAND: Az utóbbi években üdítő jelenség a Virág Gábor által vezetett Forum Könyvkiadó új, merész arculata, az általa szervezett Dombos Fesztivál, a Faragó Kornélia által létrehozott Híd-kör, a Híd folyóirat. Ehhez hozzátehetjük a Sirbik Attila vezette Symposion folyóirat kiadványait, valamint Beszédes István zEtna Fesztiválját, könyvkiadói tevékenységét, továbbá a Csányi Erzsébet által vezetett műhelyeket. Vannak még fontos orgánumok, például a muzslai Sikoly folyóirat. Ezek mind fontos munkát végeznek a maguk helyén, és szemben a kizárólagos kultúrpolitikai döntésekkel, mindegyikre szükség van ahhoz, hogy a vajdasági magyar kulturális élet a maga sokszínűségében mutatkozhasson meg.
A legnagyobb dilemma az anyagi és a szellemi bázisuk létfenntartási feltétele.
Szellemileg azt értem, hogy szűnjön meg végre a kölcsönös ignorálás korszaka. Felháborító, hogy az Újvidéki Magyar Tanszéken milyen hatalmi harc dúl, hogy a kultúrpolitika egypólusú, ez nagy károkat okoz, és nem, nem pusztán a rendszer vagy az intézmény a felelős, hanem elsősorban azok, akik a döntéseket meghozzák, uralmi monopóliumra törekednek.
A Vajdaságban az utóbbi években nagy elvándorlás indult el, magyarok és szerbek egyaránt menekülnek,
kevés a munkalehetőség, és az is sokszor megalázó körülmények között, alacsony bérezéssel. Éppen egy ilyen válságos helyzetben felelőtlen luxus a különböző szellemi műhelyek magukba záródása, kölcsönös irigysége, gyűlölete.
BENCSIK ORSOLYA író, a vajdasági Topolyán született 1985-ben. A Szegedi Tudományegyetem BTK Magyar Irodalom Tanszékén volt doktorandusz. Legutóbbi könyve Több élet címmel jelent meg az újvidéki Forum és a budapesti Magvető közös gondozásában 2016-ban. A kisregényért Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat kapott. Egyéb fontosabb díjai: Sinkó-díj, Gion-ösztöndíj, Szirmai-díj, Sziveri-díj, Móricz-ösztöndíj, Örkény-ösztöndíj és Új Nemzeti Kiválóság Program.
BENCSIK ORSOLYA: Ami nagyon jól látható, az az, hogy felerősödött a balkáni háborúkkal kapcsolatos traumák feldolgozását megkísérlő irodalom, aminek köszönhetően több háborús széppróza, regény született (például Danyi Zoltán, Sirbik Attila, Orcsik Roland). Ez a tendencia, mármint a kilencvenes évek háborús kataklizmáira, őrületére és az ebből következő migrációra való reflektálás tulajdonképpen Jugoszlávia szétesésének a kezdete óta jelen van a vajdasági irodalomban (például Bozsik Péter, Juhász Erzsébet, Végel László), viszont
az utóbbi néhány évben kifejezetten a poszttrauma elbeszélésének és feldolgozásának a lehetőségeit felmutatva tematizálódik.
Egyébként is fontos sajátja a vajdasági magyar literatúrának a traumával való foglalkozás, ami nem meglepő, ismerve a történelmi helyzetet, a volt háborús közeget, a multikultúrák közötti hasadást, a bezárkózást, bezáratódást. Az Európához fűződő viszony, maga Európa szerepe, értéke, humanizmusa és ennek összefüggésében Közép-Kelet-Európa és a Balkán újragondolása problematizálódik, mindeközben végig észrevehető a kollektív traumák mellett a személyesek elbeszélésére tett kísérlet is. Ehhez kapcsolódik, tulajdonképpen az említett történelmi miliővel és a bezártsággal összefüggésben, egy a vidékkel szembenéző, leginkább groteszk, ironikus irodalom is, amely leginkább a helyi színek (túl)követése, pontosabban kifigurázása révén próbál támpontokat adni ennek a közegnek a tapasztalatához és túléléséhez. Emellett persze továbbra is ott van a nagy mesterek irodalma, például Tolnai Ottóé, amely azért is tud folyamatosan izgalmas lenni, mert állandóan tovább írja, elmozdítja és gazdagítja a már meglevő, leginkább neoavantgárd mintákat követő, de rizomatikus opusát, amely számomra még mindig a legkomplexebb, legrétegzettebb és legproblémaérzékenyebb irodalom, világköltészet és világpróza a Vajdaságban.
(…)
CSILLAGSZÁLLÓ: Milyen kulturális tényezők változtak a legdinamikusabban az utóbbi évtizedben Vajdaságban?
BESZÉDES ISTVÁN: Az előbbiekben említett irodalmi hiperprodukció vonatkozásában (évi harminc-negyven könyv!) logikusan felmerül az olvasói jelenlét kérdése is. Ezzel folyamatosan gondok vannak, amelyeket valamelyest enyhít, hogy a könyvek az anyaországi olvasókhoz is eljuthatnak, illetve, hogy a világhálós irodalmi források, így a zEtna folyóirat is, a világ bármely pontján elérhető. De vitathatatlan annak a jelentősége, amikor valaki kézbevételt követően vásárol könyvet, illetve, amikor személyes jelenlétével tud megtisztelni egy-egy könyves, irodalmi rendezvényt. És itt érzékelni lehet a távozók hiányát. Sokan közülük a magyar nyelvi határokat is átlépik. Ha sikeres lesz megtelepedésük, az ő gyermekeik már csak fordításban olvashatnak magyar szerzőt.
BENCSIK ORSOLYA: Felerősödött a nemzettudattal való foglalkozás, a hagyományőrzés, a művelődési házak és vidéki kultúrterek irányadása, mindez intenzíven átitatódott politikával és ideológiai védekezéssel, támadással és ellenségképgyártással. Ezzel a helyzettel valamit mindenképp kezdenie kell az otthoni értelmiségnek, de szerencsére úgy látom,
egyre határozottabban folyik is a provincializmus, a nacionalizmus és a félelemkeltések, gyűlölködések ellen a munka.
Egyébként számomra szomorú tapasztalat az, hogy Magyarországon ugyanez zajlik: hozzátenném, a Vajdaságban sokan épp ezt a magyarországi mintát követik.
CSILLAGSZÁLLÓ: Mennyire forr egybe vagy éppen különül el szerintetek a vajdasági magyar irodalom az anyaországitól és a többi határon túli irodalomtól?
BENCSIK ORSOLYA: Az utóbbi években egyre intenzívebb érdeklődést tapasztalok Magyarország felől a vajdasági irodalom irányába, ennek persze egyik oka az is, hogy az internetnek, de a korábbiakhoz képest fejlődő tendenciát mutató könyvterjesztésnek köszönhetően könnyebben hozzáférhető is. Tehát egyre inkább körvonalazódik az igény, hogy a kisebbségi irodalmak bekerüljenek, színesítsék az egyetemes magyar irodalmat. Ez a színesítés a fontos, és a jó, értékes irodalomnak tényleg megvan a sajátossága, az elkülönböződése. Az eltérő történelmi tapasztalatok, a politikai és társadalmi szituációk mellett ehhez persze kapcsolódik az is, hogy
a vajdasági irodalomra mindig erősen hatott a déli szláv irodalom és kultúra,
a különbségeket tehát a más hatások mélyítik. Másrészt a személyes és a balkáni háborús migrációnak köszönhetően sajátos irodalmi helyzetek alakultak ki (például a Svédországban élő Domonkos István, a Magyarországon élő Bozsik Péter, Ladik Katalin, a Magyarországról hazaköltöző Balázs Attila stb.), és ennek hatásai is tovább alakítják a vajdasági magyar irodalom korábbi, meglevő vonásait. Ezekről a kultúrközi és migrációs jelenségekről Thomka Beáta ír fontos tanulmányokat.
BESZÉDES ISTVÁN: Vitathatatlanul egy, de korántsem egységes irodalomról van szó. Vagy fogalmazhatok úgy is, hogy egy és összetett ez az irodalom. Amelybe számunkra a kilencvenes évektől zökkenőmentesebb az átjárás. De ahogyan az anyaországi irodalomban is megmaradnak a regionalitások, a vidéki műhelyek, különféle irányzatok, úgy az úgynevezett vajdasági irodalmat sem fogja feloldani az egyetemeshez való tartozás, hiszen vannak értékek, amelyek a helyi kánonokban érzik csak jól magukat, amelyek nélkül nem működne a vertikálisan is közlekedő értékeket közvetítő műhely. És nagyon fontos a lokális, regionális műhelyek közötti, nevezzük így, horizontális kapcsolattartás, illetve átjárás is.
ORCSIK ROLAND szerbiai magyar költő, műfordító, kritikus, szerkesztő. 1975-ben született a szerbiai Óbecsén. Szülőhelyén végezte az általános iskolát, majd 1990 és 1992 között az Elektronikai Szakközépiskola tanulója volt Adán, 1992 és 1994 között pedig a Gábor Dénes Szakközépiskolában tanult. 1992 óta Szegeden él. Költészettel, műfordítással, kritikaírással foglalkozik, a Tiszatáj szerkesztője. 2010-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat és Sziveri János-díjat kapott. Legutóbbi kötete: Harmadolás, Kalligram, 2015.
ORCSIK ROLAND: Ezek sok szempontból magyarázható folyamatok, egyrészt irodalomszociológiai, másrészt lélektani, harmadrészt geokulturális szempontból. Én leginkább annak örülnék, ha a vajdasági nem „forrna egybe” a többi magyar irodalommal. Az sokkal inspirálóbb, gazdagabb kultúraszemléletre utalna, ha a vajdasági magyar irodalom másságát, esztétikai eltéréseit elfogadná a magyarországi irodalmi közélet. Nem azzal, hogy nyugtázza, ezt nem értem, ezért nem is kell elolvasnom, hanem úgy, hogy elemi kíváncsisággal utánaolvas, azt is megpróbálja érteni, amihez a hazai irodalomértés kódjai nem alkalmazhatóak, mert ettől gazdagabb lesz, tágabb a szemlélete, érzékenyebb a tőle eltérő problémákra. Hozzáteszem, és hangsúlyozom:
a vajdasági geopolitikai és geokulturális tapasztalat önmagában nem képez esztétikai értéket, viszont az esztétika tárgyát már igen.
Hogy valaki a Vajdaságban vagy Kamcsatkán született, és éppen magyarul ír, az még nem vonja automatikusan maga után azt, hogy különös, érdekes, izgalmas, inspiratív stb. Ám amennyiben a munkáin keresztül átérezni a geokulturális tapasztalat karakteres esztétikai megformálását, akkor senkinek sem fog leesni a szent magyar korona a fejéről, ha beletanul abba a másik nyelvbe, kódrendszerbe. A langyos belterjnél mindenesetre sokkal jobb, ha kockázatot vállalva olvasunk.
(…)
CSILLAGSZÁLLÓ: Hogy érzitek magatok a szögesdrót kerítés innenső és túlsó oldalán?
BESZÉDES ISTVÁN József Attila-díjas költő, prózaíró, drámaszerző, műfordító, a vajdasági Zentán született 1961-ben. Az Új Symposion szerkesztője volt 1989 és 1991 között, alapító főszerkesztője az 1999-ben indult zEtna irodalmi portálnak, illetve könyvkiadónak. Négy verseskötet (Kívánja-e a pirosat?, Forum, 1988; Égvizi séta, déli tükör, zEtna, 1997; Messziről Androméda, zEtna, 2007; Magritte-sziget, zEtna, 2013), egy verses gyermekdráma-kötet (Rozsdaszín, zEtna, 2006) és a kisprózákat tartalmazó Napkitörés (zEtna, 2008) szerzője. Legutóbbi kötete: Beszédes István legszebb versei. Válogatta Fekete J. József, Ab-Art Kiadó, 2014.
BESZÉDES ISTVÁN: Lassan negyven éve, hogy ezen a határon oda-vissza járok. Ha rendszerező alkat volnék, akkor most meg tudnám mondani, életemből hány óra, nap, hónap telt el a határon való vesztegléssel a nyolcvanas évektől idáig. És persze, hogy
mennyit éltem a senki földjén.
Ha gyűjtő természetű volnék, most múzeumot rendezhetnék be útlevelekből, pecsétekből, vízumokból, bizonylatokból, a kádári és a miloševići cerberuszok portréiból, stb. Sorba rakhatnám az úti célt firtató kérdéseket, a kényszerű válaszokat. És mindez úgy született, hogy közben tulajdonképpen szinte egy helyben forogtam.
ORCSIK ROLAND: Nem érzem túl jól magam tőle. Egyrészt, amíg nincs közös európai válasz, komolyan vehető stratégia a menekült- és a bevándorló tömegek befogadására, az integráció ellenőrzésére, addig a szögesdrót szükséges rossz, nélküle a zöld határon ellenőrizetlenül boldog-boldogtalan átléphet, köztük különböző csempészek, terroristák is. Ám ez egy rendkívül bonyolult helyzet, mert ha eleve úgy tekintünk a beáramló tömegekre, hogy köztük potenciális terroristák is vannak, akkor óhatatlanul olyanokat is megbélyegzünk, akik tiszta szándékkal jönnek. Biztos vagyok benne, hogy lehet erre a problémára különböző válaszokat kidolgozni, akarat kérdése. Az a xenofób kampány viszont, amit a magyar kormány leművelt és leművel az egésszel kapcsolatban, szégyenletes. Akárcsak a jugoszláv polgárháború idején, Európa tityi-totyi hozzáállása aggasztó. A nyugati országok tőkései olcsó munkaerőt látnak a szülőföldjükről elűzött vagy azt elhagyó emberekben, a magyar kormány viszont a törzsi logikának megfelelően fenyegető idegent. Mégis a két viszonyulásban van egy közös pont:
az együttérzés teljes hiánya.
A mainstream média mindkét esetben machiavellista célokat szolgál: a menekültek, a bevándorlók arca elveszíti emberi vonásait, a hatalmi játszmáknak megfelelő jelentéseket kap. Ez Európa, ez Magyarország a XXI. század első felében, száz évvel az első világháború kitörése után. Csoda, hogy nem bunkósbottal kezeljük a nálunk sokkal intelligensebb technikai eszközeinket.
BENCSIK ORSOLYA: Az a tapasztalatom, hogy nincs különösebb különbség, hogy az innenső vagy a túlsó oldalán vagyok. Az ember tulajdonképp szégyenkezik mások helyett, de nem fél.
Készítette Pálfi Anna és Weiner Sennyey Tibor.
(A teljes beszélgetést a Csillagszálló őszi lapszámában olvashatjátok, amely megvásárolható az Írók Boltjában, és hajléktalan terjesztőktől. A lap megvásárlásával az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanokat segítő tevékenységét támogatjátok.)
