Bepötyögöm a kódot a kapucsengőn, kezemben kartondoboz, a kartondobozban meg ott lapul a meglepetés. Születésnapja van, úgy illik, hogy meglepjem valamivel, és hát mi mással is lephetném meg, mint egy kiskutyával. Egy kiskutyával, akiből egyszer majd egy kurva nagy kutya lesz.
Kapcsolatok
A Halszájoptika új sorozatát a Dróton a kapcsolatok köré szervezzük, már csak azért is, mert az elmúlt, karanténos időszakban határozottabb vonalakkal rajzolódott ki mindannyiunk szociális hálója. Egyértelműbbé vált, ki maradt szem előtt és ki tűnt el a látókörünkből, kivel váltak szorosabbá és kivel lazultak meg kapcsolataink. Nem csak az vált nyilvánvalóbbá, hogy mi a fontos, de az is, hogy kik a fontosak, kik az elengedhetetlen társaink. Fogadjátok szeretettel.
Ez a mániája. Hogy neki egy kurva nagy kutya kell, hogy rettegésben tarthassa a lakótelepet. Igazából egy pónit szeretne, de pónit mégsem tarthatunk a negyediken, ezért aztán marad a kutya. Én Borsónak neveztem el, mert most még annyira kicsi, hogy elfér ebben a dobozban, de nekem azt mondták, hogy nemsokára akkora lesz, hogy simán rá lehet majd ülni a hátára, és hát pont ez a lényeg, hogy rá lehessen ülni, aztán azt kiáltani, hogy jíííhhhááá, és levágtatni vele a negyedikről. Szóval bepötyögöm a kódot, odafönt ciripel a kaputelefon, ő kinyitja a lakásunk ajtaját, hogy ne kelljen majd bajlódnom a kulccsal, én meg elindulok fölfelé, kezemben a kartondobozzal, amiben egy kiskutya alszik. Egy kiskutya, akiből nemsokára egy kurva nagy kutya lesz. Egy kurva nagy kutya, szinte már póni, akinek a hátán le lehet majd vágtatni a negyedikről, azt kiáltva, hogy jíííhhhááá, félre az útból szomszédok, itt jön Borsó! De ez még odébb van. Amikor fölérek a negyedikre, a kezébe adom a dobozt, és azt mondom neki, hogy boldog születésnapot, ő itt Borsó. Tudom, most még szinte elférne a zsebedben, de hidd el, nemsokára felülhetsz a hátára, hogy elvágtathassatok együtt a naplementébe. Vagy ahová akartok. Mondjuk a közértbe.
Nagy M. Hedvig Budapesten született 1983-ban. A Práter utcai Szakiskolában kezdte tanulmányait, majd a Szellemkép Szabadiskolában folytatta, ahol 2011-ben végzett fotográfus szakon. Számos helyen kiállított (Gozsdu udvar, Millenáris Park, Kossuth Klub, Uránia Filmszínház), legutóbb az Art9 Galériában, az általa alapított Minek Kollektívával. Volt patológiai fotós, rendezőasszisztens, képkeretező és tárlatvezető. Jelenleg szabadfoglalkozású. Ferdinánd Zoltánnal közös kötete, a Feles, 2018-ban jelent meg a Mersz Könyvek gondozásában.
Ferdinánd Zoltán 1980-ban született Kiskunhalason, kisprózákat ír. 2018-ban jelent meg első, Nagy M. Hedviggel közös kötete, a Feles (Mersz Könyvek). Jelenleg a másodikkal, a Proletármulatóval bajlódik. A Halszájoptika rendszeres szerzője, olvasószerkesztője.