Bence és Blanka

Bence és Blanka

2022. 01. 20., Csü - 14:20
0 hozzászólás
- Oh, ne haragudj, csak most ismertelek meg! – mondta a nő, és leült a férfi asztalához, kezével megtámasztotta állát, bizalmasan előre hajolt, az arca felragyogott. – Hogy vagy, mit csinálsz? És az öcséd? Emlékszem, egyszer úgy felmászott a játszótéren a nagy fára, hogy a tűzoltókat kellett kihívni.
g
Pataki Erzsi novellája

„Írjon novemberben egy novellát!”

A pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtár ezzel a szlogennel akarta felhívni az olvasók figyelmét a szürke, járvánnyal terhelt novemberben az alkotás örömére.

A gondolatindító téma ezúttal a „limes / határ” volt.

A beérkező írásokat Weiner Sennyey Tibor véleményezte. Ezúton is köszönjük neki, hogy részt vett ebben a lelkes projektben, illetve a DRÓTnak, hogy publikációs lehetőséget biztosít a novellák számára.

Karinthy Ferenc Könyvtár

Pócsmegyer

Aznap reggel a legrosszabb időben indult el otthonról, a busz tele volt. Unott, szürke arcok, mogorva pillantások. A megállókban leszállók nem voltak, mindig csak újabb felszállók. A levegő fogyott, a tömeg nőtt. Nem bírta tovább, leszállt, gyalog indult az irodába. Ráért, nem időre ment, semmi sürgős nem várta, szabadon sétált, ismeretlen kis utcákon fordult be, olyanokon, amelyeken még sohasem járt, csak az irányt tudta, de azt már nem, hol van éppen. Nagyon élvezte. Egy kis térre ért, a Hóvirágok terére, távolabbi végében kis kávézó várta egy hatalmas gesztenyefa mögött. Előtte székek és körasztalok, bent rövidszoknyás fiatal nő tarka virágokat rendezgetett azúrkék vázákba. A férfi leült az egyik üres asztalhoz, és megszokásból rögtön a telefonján pörgette a híreket.

- Jó reggelt! Mit hozhatok Önnek?

- Jó reggelt!

- Oh, ne haragudj, csak most ismertelek meg! – mondta a nő, és leült a férfi asztalához, kezével megtámasztotta állát, bizalmasan előre hajolt, az arca felragyogott. – Hogy vagy, mit csinálsz? És az öcséd? Emlékszem, egyszer úgy felmászott a játszótéren a nagy fára, hogy a tűzoltókat kellett kihívni.

- Az öcsém jól van, Hollandiában él, van két gyereke. De én nem emlékszem…

- És Manci néni hogy van? Mindig olyan kedves volt.

- Ki az a Manci néni?

- Az anyukád.

- Az én anyámat Katinak hívják. Talán összekever valakivel.

- Kati néni? Lehet. Nyíregyházán voltunk szomszédok, egy osztályba jártunk alsóban. Sokat játszottunk együtt a játszótéren.

- Kizárt, soha nem laktam Nyíregyházán.

- Biztos?

- Csak tudom, hol laktam!

- Oh… Tényleg, már emlékszem! A bátyád szerelmes volt a nővérembe, és folyton a Szállj el kismadarat énekelte az ablakunk alatt. Akkor Szolnokon éltünk.

- Ne haragudjon, ismét téved. Soha nem laktam a Dunától keletre. Pestre is csak színházba megyek át.

- Tényleg? Oh… Jaj, milyen feledékeny vagyok! Most már tudom! Az apukádhoz jártam matek korrepetálásra. A belvárosban éltetek, amellett a szép cukrászda mellett. Az apukád jó tanár volt, sokat segített, végül hármas lett az érettségim. Még moziba is hívtál, hazafelé megfogtad a kezem. Olyan zavarban voltál, de én is. Aztán újra elköltöztünk.

- Ez melyik városban történt?

- Székesfehérváron.

- Ne haragudjon, de az életem első tizennyolc évében Győrben éltem. Ott jártam óvodába, általános iskolába és még gimnáziumba is.

- Oh…, bocsánat, nem akartam zaklatni, csak annyira biztos voltam benne, hogy ismerem.  

A nő feláll, zavarában megigazítja haját, arca elszomorodik.

- Mit mondott, mit kér?

- Eszpresszót és egy nagy pogácsát. De várjon még! Megkérdezhetem, miért lakott ennyi városban?

- Megkérdezheti. Az anyám, ha elvált vagy szakított az éppen aktuális párjával, elköltözött legalább száz kilométerrel arrébb. Mindig teljesen új életet akart kezdeni.

- Szörnyű lehetett gyerekként folyton költözni.

- Nem, dehogy! Anyával izgalmas volt az élet, sose unatkoztunk. Ráadásul a jég hátán is megél. A nevelőapáim is mind csodálatosak voltak. Anya szereti az érdekes férfiakat, de nem neki való a hosszú párkapcsolat. Akkor egy eszpresszó és egy nagy pogácsa.

Alaposan megbámulta a nőt, amíg az a pulthoz ment, utána figyelmesen nézte, ahogy elkészíti a kávét, pohárba kristályvizet tölt, azúrkék tányérkára helyezi a pogácsát és mellé bézs szalvétát tesz.

- Most már beugrott nekem is! Tényleg ismerjük egymást! Valamelyik fesztiválon találkoztunk. Másmilyen volt a hajad, talán hosszabb. Színes szoknyát viseltél, kitűntél a sok fekete ruhás lány közül. Cigarettadoboz papírjára rajzoltál le egy szenes végű gyufával, sokáig a pénztárcámban őriztem a rajzot. A koncertek után reggelig beszélgettünk, aztán eltűntél.

-Nem tudok rajzolni. Kér még valamit?

 

 

Pataki Erzsi így ír magáról: A novellaírásnak azt a részét szeretem a legjobban, amikor végiggondolom a történetet, kitalálom a szereplőket, helyszíneket. Van, hogy évekig formálódik bennem egy novella. Végül a dilettánsok szabadságával megírom.

Borítókép Gross A.