A „P.E.T.” az az a Parent Effectiveness Training, vagyis a szülői eredményesség tanulásának módszere 1962-ben jelent meg először az Egyesült Államokban. Gordon pszichológusként dolgozott gyerekekkel és családokkal, majd munkásságát a tanári és vezetői hatékonyság fejlesztése szolgálatába is állította.
1990-ben jelent meg magyarul F. Várkonyi Zsuzsa fordításában, aki később többek közt megírta a Már százszor megmondtam című olvasmányos és tanulságos saját könyvét, magán viselve a gordoni tanokat.
A magyar kiadás címe egy ideig a „P.E.T. A szülői eredményesség tanulása – A Gordon módszer – Hogyan változtathatják a szülők a gyerekekhez fűződő egyoldalú viszonyukat egyenrangú, örömteli kapcsolattá?” – majd 2000-től ezt némileg leegyszerűsítve „P.E.T – A gyereknevelés aranykönyve” lett a címe változatlan tartalommal. Utoljára tavaly adta ki a a Gordon Kiadó.
A 250 oldalas, jól olvasható, áttekinthetően szerkesztett könyv – bár a gyereknevelésre fókuszál – valójában kommunikációs szakkönyv, a legtöbb kommunikációs készségfejlesztő tréning, tanfolyam merít a gordon-módszerből, annyira alapvető szabályokat, módszereket, jelenségeket ír le. Ha úgy tetszik,
minden későbbi kommunikációs tanácsadó Gordon köpenyegéből bújt elő.
Melyek ezek?
A Gordon módszer három legfontosabb eleme közül az első, amit ő az „elfogadás nyelvének” is nevez és több fejezeten keresztül, alaposan körüljárja az „értő figyelem.” Ez azt jelenti, hogy
a szülő nem csak a gyermek mondanivalójának a tartalmára figyel, hanem az érzelmi töltetére is,
„dekódolja azt” és arra is, illetve elsősorban arra reagál, megnevezve az érzést: látom, feldúlt vagy, te aztán dühös vagy, úgy látom elkeseredtél… Az értő figyelem megnyilvánulása az is, ha más szavakkal, az érzelmekről való benyomásunkat is beleszőve átfogalmazzuk a gyerek mondandóját.
Gordon példája:
„GY: Amióta Zsoltiék nyaralnak, nincs kivel játszanom. Nem tudom mivel töltsem az időt.
SZ: Hiányzik, hogy nincs itt Zsolti, akivel játszhatnál és most nem tudod, mit találhatnál ki, ami szórakoztatna.
GY: Igen. Bárcsak ki tudnék találni valamit.”
Ahogy ebből a példából is látszik, a szülő „csak” érzelmileg tükrözi a gyerek állítását, nem minősít, nem ad tanácsot. Az értő figyelem hatására
a gyerek érzi, tapasztalja, hogy a szülő figyel rá, vele van, nem akar tőle semmit, de elérhető.
Megtanulja az érzelmi állapotait az érzelem elnevezéseivel azonosítani, címkézni, a kellemetlen érzések is kimondhatóvá válnak, elmélyíti a szülő és gyermek közti kapcsolatot, és bátorítja a gyereket a saját megoldásait megtalálni.
„Az értő figyelem arra bátorítja a gyereket, hogy önállóan gondolkodjon, maga állítson fel diagnózist a bajról és meglelje a saját megoldását.” – jelenti ki Thomas Gordon
Az értő figyelemről szóló fejezetek számtalan jó példával segíti a megértést, tisztázzák a hibaforrásokat, a szükséges szemléletet és a beszélni még nem tudó kisbabákkal kapcsolatos tudnivalókat.
A második általam nagyon hasznosnak ítélt eszköz az „én-üzenetek”. Ez azt jelenti, hogy a szülő egyes szám első személyben fogalmaz meg állításokat, vagyis mondatait énnel kezdi, az róla közöl valamit. (Tehát nem a másikról, ami a „te-üzenet”)
Gordon példája:
Én-üzenet: „Jajj, ez nagyon fáj! Nem szeretem, ha megrúgnak!”
Te-üzenet: „Rossz kisfiú vagy! Soha senkit ne rúgj meg!”
Ez arra jó, hogy
a szülő a saját érzéseit, problémáit fogalmazza meg és a gyereknek marad tere korrigálni a viselkedését,
változtatni azon, a saját belátása alapján. Az „én-üzenet” a gyerek felé irányuló bizalmat és felelősséget kommunikálja, azzal, hogy nem mondjuk meg mit csináljon, vagy mit gondolunk róla.
A minősítő, bántó jelzők használata rombolja két ember kapcsolatát, míg az „én-üzenetek” gyógyítják, építik azt.
„Az „én-üzenet” elősegíti, hogy a gyerek fejlődjön, és megtanuljon felelősséget viselni saját tetteiért. Az „én-üzenettel” azt is közöljük vele, hogy nem vesszük át a felelősséget tőle, és megbízunk abban, hogy a helyzettel elboldogul; bízunk benne, hogy igényeinket tiszteletben fogja tartani és lehetőséget adunk neki, hogy maga találjon viselkedésének mindkettőnk számára elfogadható irányt.” – mondja Thomas Gordon
A harmadik gordoni módszer a „konfliktusmegoldás vereségmentes módszere”, ami azt jelenti, hogy egy konfliktusból mindkét fél jól jöjjön ki, elkerülve, hogy bármelyikük is vesztesnek érezze magát, kölcsönös megegyezéssel megtalálva a megoldást. Ehhez egy hat lépéses modellt javasol Gordon:
- fogalmazzuk meg a konfliktust,
- gyűjtsünk ötleteket a megoldáshoz (brain storming, értékelés nélkül)
- mérlegeljük az ötleteket,
- döntés a legjobb elfogadható javaslat mellett,
- előkészületek a megvalósításhoz,
- utólagos kiértékelés, hogy vált be.
A különböző konfliktusmegoldásokról öt fejezeten át olvashatunk a könyvben, a vereségmentes módszer gyakorlatát a 13. fejezetben fejti ki Gordon.
„A konfliktusmegoldás vereségmentes módszerével minden egyedi szülő és egyedi gyereke rendezheti egyedi konfliktusát, ha megtudják találni azt az egyedi megoldást, mely mindkét fél számára elfogadható.” – jelenti ki Thomas Gordon
Az ismertetőből kihagytam legalább két fontos gordoni fogalmat: az egyik a „problémagazda”, nevezetesen, hogy éppen kinek van baja, problémája, bánata; elsősorban a gyereknek és akkor a szülő értő figyelemmel fordulhat felé; vagy a szülőnek, aki én-üzenettel jelezheti ezt.
A másik a „közlés-sorompók”, amelyek dialógus-akasztó megszólalások, különösen érzelmileg telített helyzetben, ezért lehetőleg kerüljük ezeket: utasítás, parancsolás, figyelmeztetés, fenyegetés, prédikálás, moralizálás, tanács, megoldási javaslatok, kioktatás, logikai érvelés, ítélkezés, kritizálás, hibáztatás, dicséret, egyetértés, kifigurázás, megbélyegzés, értelmezés,elemzés, diagnosztizálás, vizsgálódás, kérdezősködés, faggatózás, elterelés, humorizálás, visszavonulás.
Ezek az kommunikációs eszközök idővel és gyakorlással válnak készséggé, attól függően, hogy mennyire tudunk odafigyelni a szavainkra, a szituációk sajátosságaira. Az értő figyelem, az én-üzenetek és a vereségmentes módszer légkörében felnövő gyerekek egészséges önbizalommal és magas érzelmi intelligenciával vághatnak bele felnőtt életükbe. Elkezdeni sosem késő.
