Mondtuk a kórboncnoknak, hogy ha végzett, ne rakja már vissza a Jánosba a szívét, mert szeretnénk magunkkal vinni.
És ezt mégis hogy képzelik? Ez nem egy étterem, ahonnan el lehet vinni a maradékot.
Mi nem akarjuk megenni, éppen ellenkezőleg, szeretnénk megőrizni az örökkévalóságnak. És ha még egy kis formaldehidet is vételezhetnénk, nem lennénk hálátlanok. Tudja, szeretnénk elrakni egy befőttesüvegbe, mert a Jánosnál jobb embert még nem hordott a hátán a föld.
Rendben, húszezerért vihetik.
Csak tízezer van nálunk.
Az kevés lesz.
És van itt valahol egy bankautomata?
Maguk valami szektások?
Nem, dehogy, csak nagyon szerettük a Jánost. Igazán sajnálhatja, hogy nem ismerte.
Aha. Akkor megkapom azt a húszezrest?
Ha megmondja, hol van a legközelebbi bankautomata, akkor igen. A kórház főbejáratánál.
Nagyszerű. Induljanak, én addig elrakom a befőttet.
Milyen befőttet?
Ez amolyan kórboncnokhumor, ne is foglalkozzanak vele.
Mindjárt jövünk.
Itt van a pénze.
És a betétdíj?
Milyen betétdíj?
Hát az üvegért.
Eddig erről nem volt szó.
Csak vicceltem, húzzanak már innen a picsába a János szívével együtt.
Írás: Ferdinánd Zoltán. Fotó: Nagy M. Hedvig.
