Remíz
Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta. Az képtelenség,
hogy mától az elöl felejtett tej vagy
a számban a fogak egy új időszámítás
szerint romlanak. Legalább át kéne
csempészni magamból valamennyit
ebbe az új korszakba, hogy ezután is legyenek
a múltammal kapcsolódási pontjaim.
Csak vigyázni kell, nehogy lebukjak:
a szemeim vörösek és be vannak
dagadva, persze, hagymát vágtam,
vagy úszni voltam, és kicsípte őket a klór.
Két hete nem láttalak, és amióta
másnál alszol, már csak a forró laptop
hagy vörös égésnyomokat a mellkasomon.
Mi lesz, ha a legelején félbeszakad
ez a gondolatfonál, és sehogy se
jut eszembe, hogy kéne folytatni?
De azt se lehet, hogy folyton írom,
amit gondolok, az utcán, mondjuk
a telefonomba, biztos elütne egy villamos,
és akkor már mindegy volna. Átható
fűszaga van ennek a hétfőnek. Biztos
kenderolajjal kenik az alkatrészeit.
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.
De lassan úgyis vége, kivonják a forgalomból
ezeket a rozsdás napokat is, én pedig
egyedül ébredek majd a remízben,
sötétedés után, mert úszásból jövet
elaludtam a leghátsó ülésen, és senki
nem szólt időben, hogy le kéne szállni.
Testtáj (1)
Ezt a két partot már csak a szélcsatornák
kötik össze, egyébként napról napra
távolodnának. Miközben átvágunk az utolsó
épségben maradt hídon, lépteink szorosan
egymáshoz simulnak. Nem tudom,
mit kezdjünk egy ilyen tárgytalan pontossággal,
de biztos létezik valami, aminek te vagy
a legprecízebb mérőműszere. Lépéseiddel
úgy találod el az atomok rezgésszámát,
hogy a hullámok az acélszerkezetben is
láthatóvá válnak. Hallod? Ilyen a beálló csönd
egy életvidám város véghangsúlya után.
A tragikus hirtelenséggel véget érő utcákat
tanulod meg a legnehezebben. Általában
sötétben jutsz az eszembe, alig tudom kivenni
a vonásaidat. Ilyenkor elképzelem, ahogy
kiékeled magad egy megfelelő hosszúságú
fintorral két arckifejezés pillére közé.
Virályok sijjogása
A fürdőkádban ülsz, mialatt a kompútról
mesélsz. Magzatvízzé húzódik össze
benned a tenger, én pedig nem tudom
levenni a szemem a fejed fölött lógó
fregoli zsinórjáról: ahogy tengelyesen
tükröződik a vízfelületre, lehetne akár
köldökzsinór is. A kiteregetett ruhákról
a kádba csöpög a víz, úgy történt tehát,
ahogy ígérted: az első napon elválasztottad
a földi vizeket az égi vizektől, én meg
a belsőket próbálom a külsőktől, míg
a méhedben egy komp próbál a hullámra
a hullámfronttal párhuzamosan ráállni.
Kiszállsz a kádból, megtörülközöl,
és azt kérdezed, mivel töltöm az időt,
mikor nem veled vagyok, de válaszaim
egy számodra ismeretlen logika szerint
kapcsolódnak a kérdésekhez. Sosem
árulnám el, de mostanában felcserélem
az alkalmi szókapcsolatok elemeinek
első betűit, hogy később is legyen
egymásról valami emlékük, naplót vezetek
arról, hogy éjszakánként hány fokot
fordulsz el a kádban, tested iránytűjén
figyelem a mágneses pólusok
újrarendeződését.
Závada Péter (Budapest, 1982. június 8. –) magyar költő, rapper. Édesapja Závada Pál író. Az ELTE angol–olasz szakán diplomázott. Hónapokig élt Kaliforniában, Rómában, majd Párizsban. Nyelvtanárként és reklámszövegíróként is dolgozott. Kamaszkorától fogva az Akkezdet Phiai slam poetry rapcsapat tagja. 2009 óta publikál verseket, amelyek többek között a Holmiban, a Jelenkorban, az Ex Symposionban és a Literán jelentek meg. „Ahol megszakad” címmel 2012 tavaszán jelent meg az első könyve a Libri Kiadó gondozásában. Második kötete „Mész” címmel 2015 őszén jelent meg.
