Ivor Popović versei
Ivor Popović, a fiatal zágrábi költő idén először vett részt az Erdei Költők találkozóján. 2000-ben született a horvát fővárosban. Jelenleg is ott él, angol-francia szakos egyetemi hallgató. Az Erdei Költők és olvasóik egy évtizede minden évben találkoznak kint, a természetben és saját verseket olvasnak fel a szabad ég alatt. Olyan költők kapcsolódtak a kezdeményezéshez a világ minden pontjáról, akiknek fontos a természet, a környezetvédelem, a szabadság. Verseiket anyanyelvükön olvassák fel, majd pedig angol vagy horvát fordításban. 2019-ben tartották a IX. Erdei Költők találkozót a horvátországi Grožnjan városa melletti erdőben.
Mirko Božić versei
A második erdei költő, akit most a DRÓTon megismerhettek Mirko Božić, aki a boszniai Mosztárban született 1982-ben. Műveit számos nyelvre is lefordították, több irodalmi kitüntetést is kapott. Horvát, német és angol nyelven ír. Az Erdei Költők és olvasóik egy évtizede minden évben találkoznak kint, a természetben és saját verseket olvasnak fel a szabad ég alatt. Olyan költők kapcsolódtak a kezdeményezéshez a világ minden pontjáról, akiknek fontos a természet, a környezetvédelem, a szabadság. Verseiket anyanyelvükön olvassák fel, majd pedig angol vagy horvát fordításban. 2019-ben tartották a IX. Erdei Költők találkozót a horvátországi Grožnjan városa melletti erdőben.
Maja Klarić versei
Az Erdei Költők és olvasóik egy évtizede minden évben találkoznak kint, a természetben és saját verseket olvasnak fel a szabad ég alatt. Olyan költők kapcsolódtak a kezdeményezéshez a világ minden pontjáról, akiknek fontos a természet, a környezetvédelem, a szabadság. Verseiket anyanyelvükön olvassák fel, majd pedig angol vagy horvát fordításban. 2019-ben tartották a IX. Erdei Költők találkozót a horvátországi Grožnjan városa melletti erdőben. Ezen a hétvégén DRÓTon Balogi Virág válogatásában és fordításában az Erdei Költőktől olvashattok sorozatban néhány verset. Elsőként a dalmáciai Maja Klarićtól, aki az Erdei Költők alapítója és fő szervezője.
Folyton csábít… Maja Klarić versei
Világirodalmi sorozatunkban a kortárs horvát költőnő: Maja Klarić verseit olvashatjátok.
Üveg által világosan
Milyen Szókratész bürökpohara? Mi az a vitrográfia? Belefér-e egy üvegtálba az egész univerzum? Milyen Amerikában horvát és magyar kettős identitással alkotni? Szilágyi Csilla vezetett körbe minket a budapesti Croatica központban rendezett kiállításán. Ha van tíz perced és csodálatos tárgyakat akarsz látni, akkor ezt a videót nézd meg!