A pálya széléről beszélek. Meg a szőlő is savanyú. Nem jelöltek Térey-díjra, se a saját szervezetem, a Szépírók Társasága, se más. Azok között, akik megkapták, van nálam sokkal méltóbb, és van, akinél én tartom magam méltóbbnak. Sosem tudhatom meg, hogy szakmailag nem vagyok közéjük való, vagy világnézetileg. Ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy akik megkapták, azok sem tudhatják, hogy munkájuk esztétikai színvonala vagy vonalassága (vagy legalább apolitikussága) volt a döntő ok.
Aki nem hagyta magát jelöltetni, az tiszta helyzetet teremtett. Aki visszautasította, az is. Amikor újabb írók azzal adták vissza, hogy Bartók Imrét a visszautasító nyilatkozata után hirtelen kitették egy programból, azokat kevésbé értem: meglepődtek? Ez már sok volt, bár a korábbiak még oké?
A legrosszabb ugyanakkor az egymásra mutogatás. Írói szemmel ez nagy összeg. Jóval nagyobb, mint amit eddig az NKA-nál pályázni lehetett. (Lehet, hogy az MMA-s ösztöndíjnál is, azt nem tudom, nem próbáltam.) Lehetővé teszi, hogy valaki tényleg azt írja, amit szeretne, ne “írja szét magát” apró, kevésbé érdekes, de legalább fizetős munkával. Mindenki vágyik erre, akinek eleve nem adott a lehetőség, pláne ha a családja miatt nemzetközi rezidens programokra se pályázhat.
Mindenki hozott egy döntést. Mérlegelte, hogy milyen az anyagi helyzete, hogy mennyire egyeztethető össze számára a pénzkeresés és az írás. Van-e tehetős családja, hány gyereket kell eltartania. Mérlegelte, kitől és milyen körülmények között kapja az ösztöndíjat. Hogy mit kell tennie ezért. (Sajnos az az öt ember, akitől a két év után megválnak, az is törheti a fejét, hogy szakmailag vagy politikailag nem felelt meg.) Mindenkinek másutt van az elfogadhatóság határa. Nem ismerhetjük írótársaink motivációit. Nem tudhatjuk, ettől mást fognak-e gondolni, írni. Kinek-kinek a saját tükre mondja meg, hogy helyesen döntött-e. Nem a kollégái. Meg kell tanulnunk nem ítélni. A “hogy tehette?” helyett azt mondani: “én nem tettem volna.”
Én például nem tudom, megtettem volna-e. Nem tudom, korrupt vagyok-e, mert még sosem próbáltak megvenni. Van, aki szerint már az is sok, hogy annak ellenére kormánykritikus kijelentéseim vannak, hogy egy éven át rendszeresen megszólaltam állami tévében. Van, aki szerint már az sok volt, hogy odamentem. Nekem ennyi belefért. Másnak máshol a határ. És a Térey-ösztöndíj kapcsán nyugodtan dől hátra mindenki, aki megkapta: nálam jó helyen lesz. Én is bízom benne, és jó munkát kívánok némi irigységgel.
Pár éve írtam egy jegyzetet, újra megosztom. A fene egye meg, sokkal aktuálisabb, mint akkor volt! Olvassátok el utószóként.
