Weiner Sennyey Tibor, a DRÓT főszerkesztője: Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő meghívást.
Békássy Emma, a Dunai Köztársaság (Dunajska Republika, Republică Dunăreană, Donaurepublik) miniszterelnöke: Igazán nincs mit. A szabad sajtó legalább olyan fontos, mint az oktatás, az egészségügy, vagy a gazdaság, de mivel a legfontosabb, hogy a sajtó független és szabad maradjon, ezáltal pedig motiváljon és ellenőrizzen,
a politikának nem szabad sem nyomást gyakorolnia, sem felvásárolnia a médiát.
Ez egy szabad országban elképzelhetetlen. Nem véletlenül jelölték meg az Alapító Atyák a 12 pont egyikeként, méghozzá elsőként, hogy „Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.”
WST: Ez a jávai tea annyira finom, hogy akár nyomásgyakorlásnak is vehetném.
BE: Szó sincs róla, ám köszönöm szépen a bókot. De, kedves Tibor, ugye tudja, hogy nem csupán egy kedélyes beszélgetésre hívtam?
WST: Elnézést, Miniszterelnök asszony. Kérem ne vegye tolakodásnak, de én mégis személyes ügyekből indítanék, tekintve, hogy régóta ismerjük egymást. Maga negyvenéves, nő, elvált és jelenleg egyedül neveli ikreit. Terézvárosban lakik, egy rendkívül kedves és ízléses, de mégiscsak kicsiny lakásban. Ez a nem szokványos miniszterelnöki háttér nem csak hazánkban, de külföldön is meglehetősen nagy visszhangra talált.
BE: Ha arra céloz, hogy tavaly a TIME magazin az év emberének válaszott, arról én nem tehetek, sokkal inkább az a koalíciós kormány, amely mögöttem van, együtt dolgozik velem, és olyan kiváló minisztereket delegált a kormányba, mint Slobodan Jurisics (oktatásügyi miniszter), Szlota János (mezőgazdasági miniszter), Andreas Sam (belügyminiszter), hogy az elképesztő karizmájú Mezei Tamásról, az első roma köztársasági elnökünkről ne is beszéljek.
WST: Nem annyira a kedves és elismerő megjegyzésekre utaltam, mint inkább a kritikus hangokra.
BE: Ahogy maga is próbálta a 7NŐ beszélgetések során felhívni a közönség figyelmét arra, hogy egy nő – akárcsak egy férfi – nagyon sok szerepet betölthet és be is tölt élete során, úgy én ezt a mindennapokban gyakorlom.
Teljesen megfér az „anyaság” és a „politikusság” egymással, különösen, mert lényegüket tekintve rendkívül hasonló mindkettő, hiszen az önzetlen gondoskodást gyakoroljuk bennük.
WST: Ez nem csak retorika?
BE: Természetesen nem. Tudom, hogy sokan fel se tudják fogni, hogy egy ilyen, sokmilliós lakosságból álló, soknemzetiségű, sokszínű hazát is lehet úgy szeretni, mintha a saját családunk és otthonunk lenne. Rokonunk minden egyes tagja, lett légyen az román, szlovák, szerb, horvát, ruszin, kun, székely, sváb, cigány vagy éppen magyar. Otthonunk minden városa, falva. És ez nem csak retorika. Az elmúlt másfél évszázad békés egymás mellett élésének nagyon fontos kitétele volt, hogy a másikban a közös emberit kerestük és találtuk meg elébb, utána pedig a különbözőségeket, amelyeket soha sem akartunk egyneműsíteni-elkenni, éppen ezért emeltük idén is a nemzetiségek kulturális támogatását, megőrizendő kultúrájuk saját értékeit.
WST: A szélsőséges hangok éppen ezt kritizálják. Az „én adómból minek költsünk sváb szoknyácskákra?” – mondják.
BE: A népviseletek és néphagyományok megőrzése, életben tartása legalább olyan fontos, mint a mezőgazdaságban a sokféle, ősi növény termesztése, és a monokultúrás növénytermesztés elkerülése. A kert-Magyarország koncepció a XX. század nagy kihívása volt hazánkban, amit olyan kiváló elődeimnek köszönhetően, mint Nagy Imre, Kéthly Anna, vagy Antall József végül is teljesítettünk. Persze van még mit fejleszteni.
WST: Mi volt a kert-Magyarország alaptézise?
BE: Ahogy ezt maga is nagyon jól tudja, kedves Tibor, 1935-ben Németh László így írt: „A keresztesháborúk területe a Kelet volt, a reneszánsz Európa, a kapitalizmusé: az anyagban szunnyadó kontinens, Amerika a gőz, benzin, elektromosság világa. A mi területünk: az új, az embermilliókat felszívó világ: a Kert, a minőség-földművelés. A föld milliókat küldött fel a városokba, de ma még több milliót hajlandó kertjeibe visszavenni.” Majd refrénszerűen megismétli:
„A Kert éppolyan nagy jelképe a mi századunknak, mint az előzőnek: a gyár.”
Németh László gondolatait nem hagyta figyelmen kívül az akkori közélet és politika, ahogy manapság is odafigyelünk arra, ha valaki értelmes kritikát, józan elképzeléseket, megvalósítható víziókat fogalmaz meg, akár az irodalomban, a művészetben, vagy a sajtóban. A közélet egy nagy párbeszéd, nem monodráma.
WST: Ez egy XX. századi elképzelt és szerencsésen megvalósított koncepció. Mi a terv a XXI. századra?
BE: A „zöld-Magyarország”. Elsődleges és legfontosabb célkitűzésünk, hogy a század első harmadában, tehát 2033-ig elérjük azt, hogy teljesen megújuló energiákból oldjuk meg hazánk energiaszükségletét. Fontos, hogy a Dunai Köztársaság valamennyi tartománya és kantonja aláírta azt az egyezményt, hogy a műanyag csomagolásokat száműzzük a boltok polcairól, és csak lebomló vagy újra felhasznosítható csomagolásban lehet minden. Külön kiemelném, hogy a kiskertek, háztáji termesztés és állattartás továbbra is támogatva van, ahogyan a házak passzív és önellátó energia berendezése is. A „Minden házra napelemet 2015” programunk olyan jó eredménnyel zárt, hogy magunk is meglepődtünk. Sok városban már a házak tetején lévő napelemek termelik az ipari fogyasztáshoz szükséges energiát. Nem véletlenül hirdette tegnap a Zöld Út a Jövőbe energetikai koncepciót Solarescu Anton energetikai kormánybiztos, hogy 75 százalék fölé kell emelni hazánkban a megújuló energiák részarányát 2026-ig.
WST: Igen, erről mi is beszámoltunk.
BE: De legalább ilyen fontosnak tartjuk, hogy a lakosság jelentős része még mindig nem jut megfelelő bio-élelmiszerekhez, amelyek pedig nélkülözhetetlenek az egészséges hosszú élethez. Ezért törekszünk a kis piacok, a kis- és őstermelők támogatására, illetve az adóterhek csökkentésére, és a bürokrácia még kisebbre vételére.
Legyen még jobb, még kedvezőbb, még vonzóbb saját kertjeinkben minőségi élelmiszert termelni, és a felesleget nem kidobni, hanem kereskedelmi forgalomba bocsájtani.
WST: Mondja ezt egy Terézvárosi kis lakásban.
BE: Én is vidéken nőttem fel, ahogy azt maga is tudja, de mivel most a városban dolgozom, itt élek, mégha gyakran haza is járok. A városi élet legalább annyira fontos, mint a vidéki.
Nem véletlenül támogatjuk a többpólusú országot,
hogy minél több élhető nagyvárosunk és valódi vidéki – akár falu és tanya – központunk legyen, ugyanakkor ezekben a nagyvárosokban a közlekedés, a közösségi kertészkedés, a kultúra, a közösségi lét kérdése prioritást élvez a Dunai Köztársaságban, ahogy ezt láthatja nagyon jól megvalósulni nem csak Budapesten, de Pozsonyban, Kolozsváron vagy éppen Szabadkán is.
WST: Mit gondol azokról az egyre erősödő hangokról, akik szerint merő álom a békés együttélés szomszédainkkal, tévedés volt a szír háborús menekültek segítése, a határok megnyitása? Mit gondol azokról, akik szerint a mai ausztriai események komolyabb fellépést és beavatkozást sürgetnek? Ezek szerint a hangok szerint a legfontosabb a haza és a nemzeti önbecsülés, amibe a jelenlegi kormány és a Dunai Köztársaság merő létével beletapos, amelyből egyenesen ered, hogy a Dunai Köztársaságnak szét kell esnie.
BE: Hamvas Béla egy gondolatával szeretnék most válaszolni, hiszen az időnk sajnos limitált, további megemlékezésekre kell ugyanis rohanjak, de azért kérem, ezen az idézeten gondolkodjanak el: „Mert a haza az a nagy és szent hazugság, ami az egészet elfedi. Igen, ők a haza nagy fiai.
Haza csak ott fontos, ahol nincsen közösség, a nemzet csak ott lobog, ahol eltakarják, hogy nemzetről szó sem lehet, nincsen sem haza, sem nemzet, sem nép.
Ez a nagy áltatás, amiben részt kell venni, különben feleszmélnének egyedüllétükre. És mi lenne akkor?”
WST: Tényleg, mi?
BE: Rájönnének, hogy alapvetően mindannyian szabadnak születtünk, hiszen erre emlékeztet 1848. és 1916. március 15.
WST: Köszönöm a meghívást is, a teát is. Üzen valamit az olvasóinknak még?
BE: Csak annyit, hogy szeretettel üdvözlöm a DRÓT olvasóit ma és holnap, itt és bármelyik párhuzamos univerzumban.