Ki az a Vági Zsolt? Mivel foglalkozol, mióta és miért? 🙂
(Egyszerűségre törekvő emberként nem is könnyű erre válaszolni. Magamat azt hiszem legtöbbször azokkal az értékekkel, szokásokkal, életfilozófiával jellemzem, ami meghatározza a mindennapjaimat, s mikor nem éppen abban az emelkedett tudatállapotban vagyok, hogy a válaszom annyi legyen, vagyok, aki vagyok. Ez kívülről talán fellengzősen hangozhat. Éppen ezért mondom azt, ha kérdezik, hogy )
mentálhigiénés- és egészségtudományi szakember vagyok – a hivatásom eléggé meghatározza a gondolkodásmódomat és azt, ahogy a világomhoz állok.
(Tíz éve foglalkozom emberekkel, eleinte táplálkozási- és életmód-tanácsadás volt a felület, amin keresztül találkoztunk, ez szép lassan – ahogy tanultam új szakmákat és készségeket – átalakult segítő beszélgetéssé, ami a humanisztikus/személyközpontú pszichológia sajátja, s én ebben a szellemiségben képződtem.)
(Önismereti útjukon megakadt embereket kísérek az útjukon, hosszabb-rövidebb ideig.)
Miért kezdted el a Sharing Circle-öket és tulajdonképpen mi ez? Miért hallgassuk őket?
(A fentieken túl, mármint, hogy van egy olyan mély érzésem, hogy nekem az életfeladatom emberekkel foglalkozni, s bármikor, bármennyire is akartam, nem tudtam nem ezt csinálni, mindig is nagyon szerettem a művészeteket, főleg az irodalmat, az emberi történeteket, a filozófiát, és hatalmas igény van bennem ebből valamit átadni, megosztani. Illetve gyerekkorom óta nehezen viselem, amikor azt látom, hogy valami működhetne, de nem működik. Ez korábban egy gyerek karóra is lehetett, aztán később mondjuk a feudális egyetemi rendszer, nem működő szervezeti struktúrák, társadalmi helyzetek, mindig éppen, ami körülvett vagy érintett. Nevezhetem ezt egyfajta lázadásnak is. 2020-ban Indiában jött az ötlet, hogy a Sharing•circle formájában a változásra és a megosztásra törekvő igényemet kreatív módon így tudnám csatornázni azok felé, akik vevők rá.)
Az is szándékom volt, hogy legyenek emberléptékűek a beszélgetések, ne a fősodrú média gyors és intenzív tempójában, ezzel is segítve a továbbgondolást.
(Szerintem azért érdemes hallgatni, mert ezek olyan beszélgetések, ahol valójában nem akarunk semmit, csak a téma és a beszélgetés, találkozás öröméért vagyunk ott. Lehet, hogy szentimentális gondolat, de én hiszek abban, hogy a jó beszélgetések előrébb vihetik a világot.)
Mióta csinálod és mi volt eddig az az öt műsor, amit szerinted feltétlenül érdemes visszahallgatni, ha még nem találkoztunk a műsoroddal?
(2021 tavaszán volt az első beszélgetés Gergely Edóval a fenomenológiai pszichológiáról és a családállításról. Sokak számára ez egy meghatározó beszélgetés volt, rengeteg pozitív visszajelzést is kaptunk rá, igazából ez indította el az egész műsort is. )
(Aztán ebből lett egy folytatásos rész, ami szintén ajánlok, de nem tudok ötöt kiválasztani, mert számomra mindegyik más-más okok miatt kedves. Érdemes felmenni a podcast oldalára és a vendégek nevei vagy a témák alapján kiválasztani. )
A Drót olvasóknak mondhatni kötelező rész a mi beszélgetésünk, amit én a könnyedsége és mélysége miatt szeretek nagyon.
(Ez volt az egyetlen rész, ahol a beszélgetés előtt online koccintottunk egy pohár borral. :))
Milyen terveid vannak 2022-re a Sharing Circle-el? Ki lesz az első vendég?
(Decemberben a műsor és vele együtt én is elmentünk téli szünetre. Ez alatt a másfél hónap alatt fogalmazódott meg bennem, hogy a beszélgetéseket két heti rendszerességgel fogom közzétenni, tavaly a folyamatos heti egy adás megterhelő volt, az évet 30 résszel zártuk.)
(Tervem az is, hogy élő közönséges beszélgetések is legyenek, megismételhetetlen alkalmak, ahol fontos az is, hogy mi és a közönség akkor egyszer találkozunk és abból valami születik. Továbbá úgy érzem fontos, hogy egy-egy témát jobban körüljárjak. Az idei első nagy szelet, hogy hogyan érdemes élni ebben a furcsa, rohanó, elidegenítő világban. Erről fogok kérdezni humánökológust, filozófust, buddhista tanárt, antropológust, művészt stb. )
Az első adás Takács-Sánta Andrással lesz, az ELTE Humánökológia mesterszak szakigazgatójával, január 17-én este 8 órakor.
(Ahogy tavaly is, idén is, nagy szeretettel várok mindenkit az élő adásra, de továbbra is vissza lehet majd hallgatni és nézni mindent.)
Az indiai utad meghatározó volt? Mikor és mennyit voltál Indiában? Mit kerestél ott?
Kétszer voltam Indiában, 2019-ben egy hónapot, aztán 2020-ban majdnem hetet. Az eltelt egy év távlatából már mondhatom azt, hogy életem egyik meghatározó időszaka volt, főleg, ha beleveszem azt az időszakot is, a maga kultúrsokkjával és ledöbbenésével, amikor visszajöttem Magyarországra. Nem vagyok egy nagy utazó típus, de India különböző okok miatt kamaszkori „beakadásom” volt, mindig is el akartam oda jutni, kifejezetten Rishikeshbe, amiről kb. 15 évesen olvastam. Tanultam sok mindent, szerveztem szemétszedést, ételosztást, segítettem egy állatorvosnak, szitáron tanultam klasszikus indiai zenét, motoroztam a Himalájában és talán a legfontosabb, hogy egy olyan társadalomban éltem, ahol mintha minden elképesztően szélsőséges lenne. A szegény nagyon szegény, a gazdag nagyon gazdag, a vallásos fanatikus és sorolhatnám tovább az erős „társadalmi” színeket. Ez sok mindent mutatott nekem.
A múltkor közösségi oldaladon nyíltan írtál saját szorongásaidról, problémáidról. Miért fontos ez? Miért van erre szükség szerinted?
Több, jelentős időszaka az életemnek korántsem volt könnyűnek mondható. A kamaszkori extrém elhízásból kimászás, gyermekkori betegségek, családi nehézségek, később a folyton kereső habitusom miatti mélypontok sokszor elhitették velem, hogy nincs tovább. Mégis valahogy – kegyelemből -, most itt vagyok, azzal foglalkozom, amit szeretek és amire úgy érzem, hogy születtem. Ezekről a dolgokról ott és akkor, de talán még manapság is nehezen beszélek kifelé, csak a barátaimnak, szűkebb körnek stb. Közben van egy olyan megélésem, hogy amiről tudunk beszélni, amire vannak szavaink, amit behozunk az árnyékból a tudatosba, ki a fényre, azzal sokkal könnyebb együtt lenni. Mivel olvasnak és követnek emberek a közösségi médiában, eljött egy pont, amikor úgy éreztem, hogy felelősségem erről beszélni, hiszen nagyon sok ember elképesztően rossz mentális állapotban van.
Sajnos közülük sokan nem tudnak megfelelő segítséghez jutni, viszont van egy nagy réteg, aki juthatna, de nem megy el, mert nem ismeri fel a problémát vagy ha felismeri, túlzottan szégyelli, tabusítja, stigmatizálja.
Ha ezzel egy kicsit is hozzájárulhatok ahhoz, hogy kérjünk segítséget, hogy vállaljuk fel azt ami van, és mondjuk ne alkoholba fojtsuk, azzal már azt hiszem elégedett tudok lenni. Továbbá az a része is ott van, hogy igenis számít, hogy én ezeket a dolgokat férfiként mondom ki, mert ha valahol nagyon nem dívik a lelki egészségről beszélni, akkor az toxikus macsókultusszal átitatott férfitársadalmunk.
