DRÓT: Nagyon sarkos és meglehetősen nem szokványos véleményt fogalmaztál meg a Népszabadságban a folyóiratok támogatásával kapcsolatban. Azt mondtad, hogy „…ma mindenki kizárólag támogatás alapon fogalmazza meg magát, és elvárja, hogy fenntartsák, amiben a fő fenntartó, az NKA is hibás, amely statikus pályázati rendszert működtet, és nem motivál a piaci orientálódásra. ” Ez lenne a legfőbb bűne az eddigi rendszernek?
Podmaniczky Szilárd: Ennek a rendszernek a legfőbb bűne mindig is a pofára való osztogatás volt, most is és ezelőtt is, soha semmilyen teljesítmény nem volt a szempontok között. Mindegy volt, maradjunk most online, hogy ezren olvasták naponta a lapot, vagy tízezren. Épp ezért borsódzik most mindenkinek a háta attól a javaslatomtól, hogy próbáljunk meg mérhető normatívákat kialakítani. Az irodalmi művek, sőt minden mű a hatásával működik. Miért ne hasonlíthatnánk össze lapok hatásait?
DRÓT: Kik a hibásak és miért-hogyan juthattunk el erre a pontra?
Podmaniczky Szilárd: Szinte minden kérdésre ugyanazt a választ adhatnám: a tétek hiányoznak.
A piaci verseny hiányzik, még akkor is, ha ez egy szakfolyóirat esetében furcsán hangzik.
Én azért szerettem régen a felolvasóesteket, mert átélhettem a felolvasott mű hatását. Ha sikerült szórakoztatnom a közönséget, nyertem, ha nem sikerült, akkor valamit elrontottam, és tanulni lehetett belőle. Folyton bizonyítanom kellett az életképességemet. Hosszú évek óta tudjuk, hogy forráshiányos a rendszer, túlélésre játszottak a lapok, mindeközben sem ők, sem az NKA nem indított el önfenntartási folyamatokat. Ennek a házasságnak az elrontásához is ketten kellettek.
DRÓT: Van-e szerinted egyáltalán piaca a magyar irodalmi sajtónak?
Podmaniczky Szilárd: Persze, hogy van. Látom a Librariuson, mikor időnként szépirodalmat közlünk, hogy bizony komoly olvasóközönsége tud lenni egy-egy jó novellának, versnek. Látom a hatásukat, mérhető, tapintható. Viszont azt tévútnak gondolom, hogy csak ebből egy portált fönn lehetne tartani, mert nem születik annyi jó szöveg, hogy szakmányban lehetne őket közölni. Ki kell várni, meg kell találni, föl kell ismerni. De ehhez ismerni kell az olvasóközönséged igényét és olvasási szokásait. És megint csak oda lyukadunk ki, hogy mérni kell, analizálni kell.
Nem csupán az irodalomnak, egyáltalán a kulturális termékeknek komoly piaca van.
Színes magazinokat ismerek, amelyekben színészek, írók szólalnak meg, sőt a bulvár sem kerülheti meg a művészetet. Piaca akkor lesz az irodalmi folyóiratoknak, ha a szerkesztők ebben érdekelté lesznek téve, pontosabban, ha a szerkesztők mellett lesz legalább egy egyszemélyes menedzsment, aki ismeri a piacra kerülés feltételeit.
DRÓT: Visszatérve a mostani rendszerre. Azt mondtad: „a dinamikus pályázati rendszerben mérhető teljesítmény (eladott példányszám, kiadásokhoz mért bevételi részarány, online látogatók száma) alapján is adnak normatív támogatást, s ilyen esetben minimálisra csökkenthető a kuratóriumi tagok korrupt ítélkezése, hiszen csak a rendszer működését kell felügyelni.” Szerinted korruptak a kollégiumi tagok?
Podmaniczky Szilárd: Szerintem igen, de azért lehetnek azok, mert ez nagyjából bizonyíthatatlan, másfelől a vak is látja. Ízléstelenség lenne minőségeket összevetni, ebből a zsákutcából kifarolnék, engem a konstruktív megoldások érdekelnek, amelyekkel élhetővé és hosszú távon jól működővé tehető egy rendszer. Én matematikusként gondolkodom erről, ezért is álljon távol tőlem a moralizálás, ugyanakkor nem szeretnék senkinek az adósa maradni azzal, hogy nem mondom a szemébe, amit róla gondolok.
DRÓT: Milyen rendszer lenne szerinted ideális a folyóiratok és az olvasók szempontjából?
Podmaniczky Szilárd: Én egy olyan módszert javasolnék, amiben folyamatos párbeszéddel és analizálással építenénk fel a rendszert. Ennek kezdeti elemei lehetnének a normatív támogatások. Biztosan furcsán hangzik, de
gazdaságilag és hatékonyság alapján is át kellene világítani a rendszert.
Hogyan lehetséges az, hogy az egyik10 forintból, a másik 150 forintból ér el egy olvasót? Miért ne becsülnénk meg jobban annak a lapnak a szerkesztőségét, amelyik ugyanannyi pénz felhasználásával ötször annyi bevételt hoz a lapnak. Ha ezeket a gazdasági motívumokat nem építjük bele a támogatási rendszerbe, újra és újra a mostani helyzethez fogunk kilyukadni.
DRÓT: Hogyan látod a nyomtatott kulturális folyóiratok és az online lapok viszonyát?
Podmaniczky Szilárd: Más-más médium a kettő, másként működnek, ezért például
nincs olyan, hogy printről online-ra való átállás. Ez egy naiv elképzelés volt,
aminek az lett az eredménye, hogy print-szemlélettel szerkesztődnek az online lapok, és ezért meglehetősen hatástalanul működnek. Pl. Más címek működnek printben és mások online.
DRÓT: Miért kellene, hogy fontos legyen szerinted ez az egész a folyóiratokat, sőt semmit, vagy alig-alig olvasó átlag magyar adófizetők számára?
Podmaniczky Szilárd: Az átlag számára való fontosságot, azt hiszem, már régen elveszítettük, mert nem hozzájuk beszéltünk. Az a nyelv, amin megszólalunk, kiválasztja magának a hallgatóságát. Ezt egészen pontosan látom az online-mérésekből. És
nem jó, ha nem tudjuk megszólítani az átlagot, és csak magunkban beszélünk, vagy roppant keveseknek, merthogy az értelmiségnek pont ez lenne a dolga, már ha akar magának dolgot.
Én szeretem, ha figyelnek arra, amit mondok, ha érzem, hogy nem tudom a figyelmet fenntartani, akkor inkább hallgatok. Nagyon jól látszott pár évvel ezelőtt a közéleti költészet robbanásában, hogy bizony mennyire szüksége van az átlagnak egy hozzá szóló nyelvre, vagy ahogy a slam vitorlázott. Kísérletek kellenek, ami járhat bukással, de tét nélkül nem lehet nyerni.
DRÓT: Mire számítasz? Szerinted mi fog történni az ügyben?
Podmaniczky Szilárd: Ha továbbra is marad ez a jaj, adjatok pénzt, mert megszűnök hozzáállás, akkor tovább folytatódik ez a macska-egér harc, Feketéék nagyon is élvezik, hogy bele vannak betonozva az alkotmányba, és jövőre kétszer annyi pénzt kapnak az államtól, mint eddig. Ha nem leszünk megint kőkemény avantgardeok, mint a hetvenes, nyolcvanas években voltunk, ha nem lesz bennünk tűz, hogy lepörzsöljük a bürokrácia fanszőrzetét, akkor elmehetünk a bánatba havat lapátolni.
(A fotót Szilárdról Nagy Charlie készítette, a kép forrása www.evangelikus.hu
