Vida Veronika
Somogy megyében, Nagyatádon születtem, gyermek és fiatal felnőtt éveimet itt töltöttem, jelenleg több, mint 12 éve Budapesten élek.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, Igazságügyi igazgatási alapszakon szereztem diplomát.
Közel 10 éve ismerkedtem meg a hatha jógával, amely jelentős változásokat indított el az életemben. Akkor még elsősorban fizikai síkon foglalkoztatott a jóga, vagyis „csak” az ászanákra fókuszáltam, lényegében rehabilitációs célokra használtam. Pár hónap gyakorlás után azonban jelentős változásokat fedeztem fel magamban mind fizikai, mind mentális, mind energetikai szinten.
Ezeknek a tapasztalásoknak köszönhetően kezdtem el behatóbban foglalkozni a jógával, majd egyre több jógairányzatot ismertem meg, illetve gyakoroltam, így többek között a Bihar jógát, a Satyananda jógát, az Ashtangavinyásza jógát és a Yin jógát is.
Ahogy a testem újra egészségessé, az elmém pedig egyre békésebbé vált, lassan megszületett bennem az elhatározás, hogy szeretném ezt másokkal is megosztani, továbbadni a megszerzett tudást és a tapasztalatokat.
Mindezek hatására kezdtem el az oktatói képzést, amit sikeresen el is végeztem, először Kiss Zoltán Nitainál szereztem hatha jóga oktatói diplomát. Ezzel párhuzamosan – részben tanulmányi célból – sikerült eljutnom először Indiába, ahol az utam során még behatóbban tanulmányozhattam a jóga hagyományokat. Később Porffy Csabánál Ashtangavinyásza jóga oktatói diplomát szereztem.
Négy éve (a polgári foglalkozásom mellett) hatha jógát, ashtanga jógát és gerincjógát oktatok több budapesti jóga stúdióban, rendszeresen oktatói továbbképzéseken veszek részt és magam is rendszeresen gyakorlok.
Rengeteget utazok, szinte minden földrészen jártam már, de Ázsia a kedvenc úti célom, ha tudok oda többször is elutazom évente, többnyire felfedezni, kalandozni, de már volt szerencsém jógát oktatni többször is Sri-Lankán. Rendkívül foglalkoztat az ázsiai kultúra és vallás. Nagyon vonzó számomra az ázsiai emberek életfelfogása, hozzáállása a világhoz, otthon érzem magam közöttük.
Az indiai nagykövetségen tartott Iyengar jóga órákon ismertem meg mesteremet, Földiné Irtl Melindát akinek biztatására kezdtem el a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán a dharma tanító szakot, ahol jelenleg az első évet fejeztem be.
Jógaoktatóként az információátadáson túl gyakorlati ászana kivitelezést, jóga-életmódot, a hétköznapitól eltérő szemléletmódot és egyfajta holisztikus világnézetet is tanítok. A minőségi oktatáshoz a szaktudáson kívüli tényezők, mint az oktató jelleme, életmódja és a rendszeres gyakorláshoz való viszonya rendkívül fontos. Úgy gondolom, hogy oktatóként annak, amit tanítok, illetve képviselek, összhangban kell lennie azzal, amit gyakorlok, sőt, azzal is, ahogy élek. A jóga számomra egy olyan életmód, melynek segítségével jobb emberré válhatok, és amellyel oktatóként sokat segíthetek másoknak is a jóga áldásos hatásainak megismerésében.
Célom, hogy a továbbiakban is folyamatosan fejlesszem a tudásom, a későbbiekben pedig szeretném a jóga oktatást kiegészíteni meditáció és buddhista hittan oktatással.
1. rész
A 14. Dalai Láma gyakran tesz említést előadásai során arról, hogy minden nagy világvallás ugyanazokat az értékeket közvetíti: tolerancia, béke, szeretet, megbocsátás, erőszakmentesség, becsületesség. A buddhizmus és a kereszténység tanításai között pedig még több párhuzam mutatható fel, melyet már a 19. századtól több kutató is kimutatott. A kereszténység és a buddhizmus külsőségeiben is sok hasonló vonással bír, gondoljunk csak a kolostori életre, a cölibátusra, a fej borotválására, a gyónásra, az ereklyetiszteletre, a rózsafüzérre, a füstölőre.
Jézus hegyi beszéde (Mt 5-7, vö. Lk 6,20-49) és Buddha beszédeinek eszméi között is sok hasonlóságot találunk.
Mindkét vallás szerint erényes a szelídség, az irgalmasság, a tisztaszívűség, a békesség; hirdetik az egész emberiség érdekében vállalt együttérzést és szolgálatot. A buddhizmusban a hat tökéletesség a nagylelkűség, az erkölcsösség vagy helyes viselkedés, a türelem, a törekvés, a meditáció és a bölcsesség.
A buddhizmus és a kereszténység is elveti a testi élvezeteket, érzékiséget, illetve az élvezetek hajszolását, amelyek – hitük szerint – a tudat alacsonyabb szintjeiről erednek. A buddhizmusban az érzékiség öt köteléke a szemmel felismerhető formák, a füllel hallható hangok, az orral szagolható szagok, a nyelvvel ízlelhető ízek, és a testtel érzékelhető tapintásérzetek, amelyek kívánatosak, vágyottak, kellemesek, kedvesek, érzéki vágyhoz kötődnek és sóvárgást idéznek elő.
A buddhisták törekednek arra, hogy tudatában legyen gondolataiknak, szavaiknak és tetteiknek. A keresztények szintén egy magasabb szintű ‘Önvalónak’ szentelték magukat, saját testi énjük helyett. Az embereknek saját erkölcsi tökéletesedésére kell törekednie.
A Biblia a keresztény hívőknek szó szerint követendő, a buddhizmusban a szövegek gyűjteménye csupán tájékoztató jellegű,
de mindkettő tanulságos történeteken keresztül is befolyásolja a gondolkodást.
Míg a kereszténység a személyes Isten vallása, a buddhizmusban nincs így meghatározva a transzcendencia. A korai keresztény egyházatyák még azt tanították, hogy Isten elképzelhetetlen és megismerhetetlen, minden szón és magyarázaton túlmutat. Isten ott van mindenben és mindenen túl. A buddhista szövegekben is megjelenik „a Meg Nem Teremtett” és „a Megnyilvánulatlan”, az abszolút Igazság, ami mindenhol ott van, de az érzékelt világon túl, létének nincs oka, és nincs feltétele.
Buddha és Jézus tanításai meghaladták a többi vallás alapvető erkölcsi tanításait. Mindketten önzetlen szeretetet tanítottak, szeretetet, ami nem csak a családra és a barátokra, hanem az ellenségre is kiterjed, a körülményektől függetlenül.
Hasonló a vallásgyakorlás is, ahogy a keresztények is járnak templomba, imádkoznak, imádják Istent, és igyekeznek neki tetsző életet élni, úgy a buddhisták is imádkoznak Buddhához, fogadalmat tesznek, támogatják a templomot, és megpróbálnak helyesen élni.
2. rész
A meditációhoz a buddhizmusban sokkal egyértelműbb utasítások léteznek, mint a kereszténységben. Utóbbiban az elmélkedés, azaz a meditáció, előfeltétele a kontemplációnak, vagyis a szemlélődésnek, míg a buddhista meditáció, a satipatthána gyakorlói az éberséget rögzítve szemlélődnek.
A buddhista anátman, az éntelenség elve és gyakorlata hasonló a keresztény tanításhoz a felebarátok szeretetéről. Ez motivációt nyújthat ahhoz, hogy megszabaduljunk a saját egoizmusunktól. Jézus és Buddha mindketten a feltétlen szeretetet, együttérzést és könyörületes irgalmat hirdették.
A felebaráti szeretetnek hatalmas jelentősége van a ‘metta’, a szerető kedvesség fogalmában. Ez az a szeretet, amely nem birtokol, hanem a másik felé odafordul. Ez a szeretet képes feláldozni saját érdekeit és javait az emberiség javára. A metta a szeretet cselekedeteire irányul, mások és mindannyiunk szolgálatára. Éppen ezért egyetemes jóindulat.
A másik erény a ‘karuna’, amely szeretetteljes együttérzés minden élőlénnyel szemben. Az együttérzés a kegyetlenség és az erőszak ellentéte, az együttérző ember nem kívánja más bántódását, sajnálat ébred benne mások szenvedéseinek láttán, és segítségre készteti őket.
A megvilágosodott, vagyis a boddhiszattva mindaddig nem lép át a nirvánába, amíg minden egyes élőlény nem jut el e köztes állapotig. Emberi testet öltve újra és újra visszatér közéjük a földi világba, hogy utat mutasson a nirvána felé. Ezt a boddhiszattva törekvést a szeretet, az együttérzés diktálja, minden élőlény iránt. Ez az, ami nagyon hasonló a buddhizmusban és a kereszténységben.
A boddhiszattva szerepe, önzetlen segítsége emlékeztet a keresztény könyörületesség elvére, az áldozatkész, felebaráti szeretet miatt vállaltakra, és a jézusi áldozatra is. De arra is, hogy a zsidó-keresztény tanítás szerint a bűnbeesés és a megváltás is kollektív történés. Ebből teológusok és történészek egy csoportja arra következtet, hogy Jézus ismerte a mahajána buddhizmus tanításait.
Különbség a kettő között, hogy
a kereszténységben van egyfajta önfeláldozás, a bűnhődés átvállalása, míg a buddhizmusban minden lény egyenlő, minden érző lény szabadsága, boldogsága ugyanolyan jelentőségű.
A kereszténység és a buddhizmus is hisz a kollektivizusban. A kollektív boldogulás, megváltás, üdvözülés eszméje erős hatást vált ki mindenkiből. Ez a hatás nagyon hasonló és ez eredményezhet egy egymás felé fordulást, de nem közös vallásgyakorlást.
3. rész
Buddha Jézus születése előtt nagyjából ötszáz évvel született.
A valláskutatók szerint Buddha és Jézus születés- és élettörténetében is több hasonlóság fedezhető fel. Buddha édesanyja Májá és Mária is anélkül lesz terhes, hogy előtte férfival hált volna, sőt a legenda szerint megtisztult minden emberi tisztátalanságtól, szeplőtelen lett. Májá álmában fényes csillag szerepel, mely ugyancsak emlékeztethet Jézus születési körülményeire. Ismerős motívum a jövendölés aktusa is arról, hogy messze túlnőnek kortársaikon és bizonyos értelemben királlyá válnak.
Mindketten már gyermekkorukban rendkívüli képességekről tesznek tanúbizonyságot, később pedig mindkettőjüket megkísérti a gonosz, hogy mondjanak le az emberiség érdekében történő munkálkodásáról. Buddha és Krisztus születését és halálát is földrengés és égi jelek kísérik.
Jézus életének tizenkét éves korától harmincéves koráig tartó szakaszát nem ismerjük. Vannak olyan feltételezések, hogy Jézus ezt a tizennyolc évet Indiában töltötte. Ha valóban így volt, minden bizonnyal hatottak rá Buddha tanításai. Mégis nehéz elképzelni, hogy Jézus innen vette volna eszméit. Alapvető dogmatikai kérdéseket tekintve olyan sok mindenben különbözik egymástól a két hitvilág, hogy ez szinte teljesen kizárható.
Az egyik lényeges különbség, hogy a buddhizmusban nincs eredendő bűn, csakis saját tetteiért felel az ember. Más tehát a megváltás, a bűnök terhétől való szabadulás módja is.
A kereszténységben a szenvedés vállalása erényt, áldozatot jelent, amelyért a túlvilágon jutalom jár. Ezzel szemben a buddhizmus a szenvedést eleve rossznak tekinti, s egyetlen célja a szenvedéstől való megszabadulás. Idegen a buddhizmustól a személyes teremtő istenség léte és a teremtés maga is. Buddha elveti a világ kezdetére és végére vonatkozó kérdéseket. Az egyszemélyes, törvényhozó, számon kérő, büntető és jutalmazó isten elképzelhetetlen a buddhizmusban. A lények a rajtuk kívül és felül álló törvénynek, a dharmának alávetve élnek.
A kereszténység teremtő központú gondolkodás, vagyis a tevékeny szereplő hasznosabb számára, így az istenhez hasonló alkotó embert kedveli. A tevékeny ember törekvése a haladás, a fejlődés, aki a cél elérésének érdekében birtokba veszi és átalakítja az anyagi világot.
A buddhizmus eszméje a létezés fenntartása.
Amíg nem ismeri változásainak törvényét, irányait nem befolyásolja. A változásokat követi, igazodik hozzájuk. Ez látszólag passzivitás, de a világ változásainak, törvényeinek megismerése és az azokhoz illeszkedés örökös figyelést, összpontosítást kíván. A meditáció tehát nem elfordít a világtól, hanem éppen a világban zajló folyamatokra irányítja a figyelmünket.
Amíg a keresztény mennyország földi tulajdonságokkal rendelkezik, ahonnan még újjászületünk, feltámadunk, addig a nirvána maga a semmi, onnan nem térünk vissza, nem születünk újjá a földi világban, megszűnik a szenvedés, melynek feltétele a vágytalanság. A földi lények a bennük támadó vágyak miatt szenvednek, amelyeket, ha beteljesítenek, újabbak keletkeznek, és ez így megy a végtelenségig, nincs nyugalma léleknek. A nirvánában a vágy és a szenvedés is örökre megszűnik, a tűz ellobban.