A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) célja a kortárs – hazai és határon túli – magyar irodalom és kulturális élet érdekében a fiatal írók pályakezdésének segítése, a pályájuk elején járó írók munkájának támogatása, számukra bemutatkozási, publikálási lehetőségek biztosítása.
E céllal összhangban a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) nyílt pályázatot hirdet a 2015 évi JAKkendő-díj elnyerésére olyan pályakezdő, szépirodalmi kötettel még nem rendelkező prózaírók számára, akik 2015. december 31-ig nem töltik be a 40. életévüket. A pályázat szakmai és pénzügyi lebonyolítója a JAK, a díj támogatója a MrSale Öltönyüzlet.
Korábbi díjazottak, eredmények
Az első alkalommal odaítélt díjat 2012-ben Szil Ágnes Tangram című kézirata kapta, amellyel a szerző a németországi Kielben részt vehetett az Elsőregényesek Fesztiválján. A második Jakkendő-díjat 2013-ban Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című kézirata nyerte el, majd a szerző 2014-ben megkapta a Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat, s 2015-ben ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. A harmadik díjazott Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című könyvét a fővárosi önkormányzat fiatal tehetségeket támogató programja keretében ismerték el a Margó Fesztiválon, s bekerült a Horváth Péter irodalmi ösztöndíj TOP3 jelöltjei közé is.
A pályázat feltételei
– A pályázaton kizárólag szépirodalmi kötettel még nem rendelkező szerző vehet részt.
– Pályázni kész kézirattal (a szerző által kiadásra szánt kötet egésze) lehet prózai műfajokban (regény, elbeszélés, novelláskötet, esszé). A teljes kézirat bemutatása szükséges.
– A pályázat jeligés
– A nevezési korhatár: 40 év (a mindenkori JAK- tagságnak megfelelően).
A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok
Az érvényes pályázat három különálló, PDF formátumú elektronikus dokumentumból áll:
1. számú dokumentum: A pályázati kiíráshoz mellékelt ADATLAP kitöltve, melyet különálló, egységes dokumentumban kérünk mellékelni. Az adatlap az alábbi adatokat tartalmazza:
– a pályázat jeligéje
– születési név
– születési idő
– lakcím
– telefonszám
– e-mail cím
– rövid szöveges önéletrajz (maximum 3000 leütés)
2. számú dokumentum: amely a pályázat részeként egyetlen fájlban az alábbiakat tartalmazza:
– A pályázat jeligéje;
– a mű szinopszisa (2-3 oldal);
– pályaműtől függően tartalomjegyzék;
– rövid szövegmutatvány (egy tetszőlegesen kiválasztott, maximum 16 oldal terjedelmű, egybefüggő szövegrészlet a műből).
A 2. számú dokumentum a pályázó nevét nem tartalmazhatja!
3. számú dokumentum: A kézirat, amelynek terjedelme minimum 120 000, maximum 400 000 leütés szóközökkel. A kézirat egységes formai követelményei:
– Times New Roman betűtípus;
– 12-es betűméret;
– 1,5-es sorköz.
A kéziraton a szerző nevének feltüntetése a pályázat jeligés jellege miatt tilos. A kézirat fejlécében a pályázati jeligét kell feltüntetni.
A pályázat benyújtásának módja
A három pályázati dokumentumot együtt e-mailben PDF fájlformátumban kérjük eljuttatni a [email protected] e-mail címre. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton kell elküldeni.
A pályázónak formai hiánypótlásra egyszer van lehetősége, amiről e-mailben értesítjük. A kuratórium döntésétől függően a pályázótól nyomtatva is bekérheti az anyagot. A pályázat formai és tartalmi feltételeinek nem teljesítése esetén a pályázat érvénytelennek minősül.
Amennyiben a pályázó valótlan személyes adatokkal (szerzői álnéven pályázni természetesen megengedett), vagy nem saját kézirattal pályázik, az a pályázatból történő azonnali kizárását vonja maga után.
A pályázat benyújtási határideje
2015. december 16., 23:59
A határidőn túl beérkezett vagy tartalmilag hiányos pályázatokat a kiírónak nem áll módjában befogadni.
A díj odaítélésének menete
A beérkezett pályaművek mennyisége alapján a kiíró előválogatást tarthat.
A díjazásról a JAK által felkért öttagú szakmai kuratórium dönt. A 2015-es kuratórium tagjai:
Harmath Artemisz, irodalomtörténész, kritikus
Lapis József, irodalomtörténész, kritikus
Szilágyi Zsófia, irodalomtörténész,
továbbá
Balajthy Ágnes irodalomkritikus és Borsik Miklós költő, szerkesztő, a JAK-füzetek könyvsorozat sorozatszerkesztői.
A díjazott pályamunka az 1982-től létező JAK-füzetek sorozatában jelenhet meg, illetve a szerző 200 000 Ft összértékű írói támogatásban részesül.
A díjat 2016 januárjában adják át.
A támogatóról
A JAKkendő-díj fő támogatója:
MrSale Öltönyüzlet
1066 Budapest, Weiner Leó utca 20.
A JAKkendő-díj Magyarországon ritka és kivételes módon magánalapítású szépirodalmi díjként jött létre 2012-ben.
A JAKkendő-díj alapító támogatója a MrSale Öltönyüzlet, melynek cégvezetője, Békés Zoltán fontos célnak tartja a magyar kultúra és mindenekelőtt a fiatal kortárs magyar irodalom helyzetbe hozását, és hogy az elismerést évről-évre odaítéljék egy-egy pályakezdő magyar prózaírónak. Az alapító szándéka hosszú távon az is, hogy a díj a könyvek eladásából és további támogatásokból önfenntartóvá váljon.
Támogassa Ön is a díjat és a fiatal szerzők megjelenését!
További támogatásokat közvetlenül a József Attila Kör bankszámlaszámán ajánlhat fel: 11706016-20464170
A pályázati ADATLAP a kiírásban található linkre kattintva, és itt is elérhető: ADATLAP_JAKkendő 2015