E véleménycikk cinikusba hajló felütése talán rögtön ellenérzéseket kelthet az olvasóban…és ekkor el is érte eredeti szándékát, amely csupán a szkeptikus látószög előhívása lett volna. Marjorie Kelly és Ted Howard könyvének már az alcíme („Jólétet mindenkinek, nem csak keveseknek”) felvillanthatja az első parányi piros lámpát az olvasóban, körültekintésre figyelmeztetve a kötet fő üzenetei kapcsán. A könyv ugyanis nem a Kétfarkú Kutya Kiadó gondozásában jelent meg, hanem a Berrett-Koehlernél, amely már 30 éve dolgozik olyan szerzőkkel az elszámoltatható kapitalizmus vagy változás menedzsment témáiban, mint például David C. Korten (akinek a korszakos, ébresztő munkája volt a magyarul 1996-ban megjelent Tőkés társaságok világuralma c. mű). Manapság úgy tűnik azonban, hogy az eredeti, pionír gondolatok felszínes megértése számos epigon születését is maga után vonja, így aztán lépni sem lehet a számtalan „reptéri könyv” kategóriába eső alkotástól, melyek az eredetileg méltányos, tiszta ügyet végül népszerűsítés helyett inkább diszkreditálják, és ezáltal visszavetik.
A demokratikus gazdaság születéséről
Speciális nézőpontból értékelem a könyvet, cégtulajdonosként: szeretném, hogy a tevékenységünk ne rombolja a környezetet, ne lehetetlenítse el a jövőt, ugyanakkor növekvő bevételre van szükségünk, vajon hogyan egyeztethető össze ez a két szempont? Cégtulajdonosként és magánemberként is zavar az emberek közötti túlzott, és főleg érdemtelen vagyoni különbség, vajon van a jelenleginél jobb elosztási módszer?
Békés Zoltán, a MrSale alapítójának és az xForest társszerkesztőjének írása
Hogy ez a kritika mennyire találó „A demokratikus gazdaság születése” könyv kapcsán, az olvasó személyes ízlésétől és felkészültségétől is nagyban függ. Azok számára, akik ebben a kötetben ismerik meg azokat az alapelveket, amelyek mentén a kapitalizmus fenntartható átalakítását legtöbben remélik, akár még értékes, egyszerűsített betekintést is adhatnak a kötet szerzői. Az általuk felhozott emblematikus amerikai példák szintén lehetnek lelkesítőek, velük kapcsolatosan leginkább a rendszerszintű megvalósítás mikéntje hordoz kérdőjeleket. Erre vonatkozóan ugyanis a könyv legfeljebb víziókat fogalmaz meg, és amelyek középpontjában egy olyan emberkép áll, amit legfinomabban is naivnak nevezhetünk.
A demokratikus gazdaság kialakulásához ugyanis a lassan egészen globálissá váló fogyasztói kultúrának, vagyis az emberiség nagy részének ugyanúgy változnia kellene, amivel a kötet meglehetősen nagyvonalúan bánik.
Világnézettől függően hosszan lehet vitázni akár az egyes emberek, akár a társadalom fejlődőképességéről, de megkerülhetetlen feladat, hiszen végső soron magproblémája számos világrendszer átalakítási javaslatnak. Például az egyik felvázolt alapelvvel, a közösségi tulajdonlással kapcsolatban létezik egy olyan nehézség, hogy az emberek kockázatvállalási és veszteségviselési hajlandósága és képessége meglehetősen eltérő – és valahogy a szerzők a befektetéseket amolyan „mindig megy a szekér” szemlélettel nézik, ami nyilvánvalóan tarthatatlan feltételezés.
Mi történik egy olyan veszteségbe forduló vállalattal, ahol a dolgozók pénzügyi felelőssége viselni ennek a kockázatát?
Ez az emberek többsége számára egyáltalán nem testhezálló, kényelmes feladat.
Tehát a legfontosabb hiányosság, amit a könyv vagy a szerzők gondolkodása kapcsán fel lehet fedezni, hogy annak ellenére hagyja figyelmen kívül az emberi természetet, hogy egész struktúrája elvileg erre épül. Az ember „tömegarcáról” és egyedi-megismételhetetlen mivoltáról egyaránt megfelejtkeznek a történetek bemutatásakor. A felhozott közösségi példákat ugyanis legtöbbször egy-egy különleges központi figura képességei és akaratereje működteti, akinek szerepe, tudása és látásmódja kulcsfontosságú a projektek túlélése vagy prosperitása szempontjából. A szerzők viszont – érzésem szerint – úgy igyekeznek őket bemutatni, mint az „átlagembert”. Természetesen elismerik a kvalitásait és a befektetett munkát, de azt az üzenetet sugározzák róla, mintha ezekre bárki képes lehetne, aki magáévá teszi az általuk felsorolt alapelveken nyugvó gondolkodásmódot. Ezzel szemben a tömegek passzivitását, kényelmét, fogyasztói létformáját előszeretettel hagyják figyelmen kívül vagy utalják a „bizton eljövő változás” problémakörébe.
Természetesen ettől a könyvtől már műfaját illetően sem lehet elvárni alaposabb értekezést, ugyanakkor az nagyon jót tenne neki, ha valamivel kiegyensúlyozottabban közelítené meg ezt a kérdéskört, és az olvasó érezhetné a mögöttes mélységet, átgondoltságot, amit akár még néhány hivatkozás is megtámogat.
Marx 1844-es Gazdasági-filozófiai kézirataiban fellelhető gondolatait az emberi természetről leginkább Feuerbachtól kölcsönözte. Noha ezt a művét még fiatalon, nem publikálásra szánva, hanem saját épülésére írta, későbbi műveiben csekély támponttal szolgál emberképének megértéséhez. Marx itt a termelési folyamatok elidegenítő hatásáról ír, ami kölcsönhatásban áll a magántulajdonnal, a tőkével, vagy ma népszerű elnevezésével: az extraktív gazdasággal. Az elidegenítés megszüntetését Marx a kommunizmusban képzeli el, ahol a munkás „aktualizálódik”, „ön-tevékennyé” válik „általa és érte” (mely utóbbi szófordulat többször visszaköszön e cikkben tárgyalt kötetben is).
Többen rámutattak már azonban ennek az emberképnek a féllábas mivoltára
– ami talán Marx anti-hegeliánus Feuerbach-értelmezéséből fakad -, illetve arra is, hogyan becsülték ezáltal alá Marx és későbbi követői az önazonossághoz szükséges intézmények jelentőségét mint a vallás vagy a nemzet. Ha ezt a kritikát kicsit tovább gondoljuk, korunk plázakultúrájának és fogyasztói vallásának figyelembevételével, akkor félő, hogy a demokratikus gazdaság megvalósításához szükséges emberkép is megsérül e ponton.
Ugyanakkor
a demokratikus gazdaság alapelvei és ezek demonstrálására hozott történetek kisebb közösségek működésére vonatkozóan természetesen példaértékűek és megfontolandóak lehetnek.
Akár a lakota indiánok ősi rítusainak felélesztésére építő regeneratív közösség építést, akár a portland-i színesbőrű lakhatási programot, vagy a cleveland-i helyi gazdasági kezdeményezést nézzük, mindegyik tartalmaz értékes vagy éppen megindító elemeket. Épp ezért ez a kritika nem a kötet probléma és témaválasztása, hanem elsősorban annak kidolgozottsága kapcsán kívánt megfogalmazni fenntartásokat.
Marjorie Kelly – Ted Howard: A demokratikus gazdaság születése
Olyan világban élünk, ahol kéttucatnyi milliárdosnak akkora a vagyona, mint az emberiség felének. Gazdaságunkat a felső 1 százalék tervezi – saját érdekeihez igazítva. Olyan világban élünk, ahol az extraktív gazdaság lehetővé teszi a pénzügyi elit számára, hogy a lehető…
Akik csupán nagyvonalakban szeretnék megismerni a kapitalizmus progresszív átalakítási terveit néhány érzékenyítő amerikai példán keresztül, jó szándékukat illetően megkérdőjelezhetetlen, joviális emberek tollából, mindenképp ajánlható a könyv.
Néhány embernek viszont zavaróak lehetnek a kissé nehezen értelmezhető, közbeékelődő címsorok (melyek „befogadhatóan” egy-oldalasra tagolják a folyó szöveget), vagy a félreértett pénzügyi rendszerhez kapcsolódó ötletelések, esetleg az itt-ott levegőben lógó, moralizáló statisztikai állítások. Az ő számukra talán tudományosabb igényességgel kidolgozott tanulmányokon keresztül érdemes tájékozódni a kapitalizmus alternatíva keresésének / átalakításának kétséget kizáróan esszenciális fontosságú, egzisztenciális tétekkel bíró problémakörében.
A könyv new york-i bemutatójának felvétele megtekinthető itt:
