Ra Heeduk versei
Az eltűnt árnyék
Minden reggel, míg én az irodába rohanok
az árnyékomat otthon hagyom.
Ugyanígy telnek a napok,
szóval egészen vígan elvagyok.
Jól megy már a mosolygás
árnyék nélkül is,
senkinek fel sem tűnik,
hogy mögöttem még árnyék sincs.
Míg én a menzán kanalazgatok,
árnyékom levesét otthon eszi meg.
Jól megy már az evés
árnyék nélkül is,
a szemközt ülő illető
sem lát át a szitán:
pedig kezemben csupán egy pálcika..
Aztán egy nap arra értem haza,
hogy árnyékom nincs sehol;
Üres a szoba, a dolgozó, a tornác,
sőt a fürdőszoba is.
Kabát és cipő nélkül
ilyen hidegben
hová mehetett?
A sötétben üldögélve
vártam az árnyam,
ahogy ő is folyton
csak várt reám.
Félhold
Épp a Bódhi-fánál jártam
az osztrák faluból érkezett költők
társaságában töltött vacsora után.
Hirtelen kéz ragadta meg hátulról a vállam.
Rögtön tudtam mit akar.
Az ég felé emeltem arcom,
jól láttam a hegyek fölött a félhold ragyogását.
Láttam a világot, mit hátrahagytam a hold árnyékos oldalán.
Az a kéz még mindig vállamon pihen,
ha a félhold felragyog.
A hold árnyékos oldaláról üzeni érintése, hogy
tekintsek csak a tiszta, pőre fény felé.
Az érintést még érzem, de nem viszonozhatom.
A félholdat behajtott ujjaim közül vizslatom.
Még egy levél tíz évvel későbbi önmagamhoz
Korábban kaptam meg a levet,
melynek első sora így szólt:
„A tíz évvel későbbi önmagamhoz”.
Palackpostán érkezett az üzenet,
hánykolódva az idő tengerén, vagy
mint az üres lapok egy könyvben,
csak úgy sodródott felém
az a régen elfeledett levél..
Szerencsére az üveg ép maradt:
elrejtve magában huszonöt évvel ezelőtti magamat.
Egy nő szavai
egy 35 éves asszonyhoz:
akkoriban, ahogy írtam állat módjára éltem,
mert féltem első terhességem miatt.
A nők állatokká lesznek,
ha testükben más életet hordoznak;
de az én testemben azóta is növekszik jó pár nő,
pedig gyermekem már rég megszületett.
Ma újra írok egy szép, hosszú levelet
10 évvel későbbi önmagamhoz:
a lányhoz, a hajadonhoz, az asszonyhoz és a nénihez,
kiket testemben hordozok;
a farkasasszonyhoz, akit senki
szeretettel meg nem szelídít,
akit mindenki csak retteg.
Messze indul a palack,
sodródik céltalan, mint üres lapok a könyvben,
alászáll az élet mélyén, újra és újra;
ez a hosszú levél, aztán előbukkan egyszer,
s ki tudja kinél talál célba.
(Fordította Balogi Virág és Weiner Sennyey Tibor)
