Weiner Sennyey Tibor: Szeder-Szabó Krisztinával és Ilyés Lénárddal beszélgetünk az új Szeder-albumról, melynek néhány nap múlva lesz a lemezbemutató koncertje. Hol lesz a koncert, és pontosan mikor?
Szeder: A Kino Moziban lesz május 17-én lemezbemutató koncert a moziteremben.
WST: Most ez az első lemezed, vagy nem ez az első lemezed?
Szeder: Hivatalosan ez az első.
WST: Igen ám, csakhogy én emlékszem, hogy volt a Melodisztikkel is egy, ami az előző formációd. Létezik még az a Melodisztik?
Szeder: Működik. Az egyrészt nem hivatalos lemez volt, másrészt nem saját dalokat tartalmazott. Már nagyon sok formációm volt-van, és sok dalt is írtam, de ez az első alkalom, hogy hivatalosan, lemez formájában is megjelenik.
WST: Az előbb meghallgattunk Reggeli dalt Leó barátommal. Te mit gondolsz erről a dalról, Leó?
Ilyés Lénárd: Nagyon beindított, és elkezdtem sajnálni, hogy most este hét óra körül van, ugyanis azt vettem észre, hogy ez egy kiváló reggeli dal, ami abszolút slágergyanús, pontosan amiatt, hogy megmozgat, felpörget, van benne valami jó kis nyugis indító atmoszféra, és öröm rá fölkelni. Ez jutott eszembe, és sajnáltam, hogy éppen nem aludtam előtte, hogy felkeljek még egyszer.
WST: Ennek a dalnak te írtad a szövegét is és a zenéjét is, Szeder?
Szeder: A szöveget közösen írtam Lukácsházi Luca barátnőmmel.
LEÓ: Hogy írtok közösen szöveget? Ez mindig nagyon érdekes kérdés számomra. Nálatok ez hogy történt?
Szeder: Ebben az esetben az történt, hogy már agyalgattam előtte mit is szeretnék, eszembe jutottak képek, Lucával összejöttünk, és helyrerántottuk a dolgokat, közösen, új strófákat hoztunk létre, és végiggondoltuk, hogy mi hangzik jól, mi nem, mi az, ami passzol, mi az, ami nem. Gyakorlatilag a refrén már megvolt,
ráadásul ebben az esetben, jógáztam amúgy egy reggel, és úgy pattant ki ez az egész,
utána kerültem ilyen átszellemült állapotba.
Reggeli Dal
WST: Tizenhat napüdvözlet után, értem. Erre az albumra az Interneten gyűjtöttetek támogatást, és gyűjtötök még mindig. Miért kell támogatást gyűjteni egy albumra?
Szeder: Hát igen, egy stúdiózás nagyon nagy költséggel jár; ami még jobban megdobja ezt az egész költségvetést, az az utómunkák, a grafikus munka, a lemezgyártás, ugyanis szerzői kiadásban fog megjelenni. Ez is eléggé megdobja a dolgot, illetve az, hogy ma már a kiadók erre nem költenek. Régen volt a kiadó – nekünk ugye még az sincs –, szóval, ha legalább szimpatikus voltál nekik, akkor ők ebbe invesztáltak. Mivel manapság már nem olyan jó biznisz a CD-eladás, főleg, ha kezdő zenekar vagy, és még annyira nem ismernek sokan, akkor neked kell meghozni ezt az áldozatot, befektetést, hogy valahonnan szerzel rá pénzt. És ha éppen nincsen pályázat kiírva, akkor valahogy meg kell oldani.
WST: Az, hogy annyira nem ismert, cáfolnám, mert Szeder-Szabó Krisztinát azért elég sokan ismerik, akiket legalábbis az én ismerőseim között, – sok évvel ezelőtt valóban szinte az ismeretlenségből, egy monostorapátis éjszakán, Kapolcs mellett, a Művészetek Völgyében egy illegális koncerten robbantatok be. Bevallom, én akkor már szundikáltam, és Boldog Zoli barátom – akkoriban az Irodalmi Jelennél együtt dolgoztunk – ébresztett fel a sátorban. hogy egy fantasztikus párost hallott, s mindenképpen meg kell hallgassuk. Azóta rengeteg minden történt veletek. Játszottatok a Palya-udvarban is, rengeteg más helyen, szóval azért nem mondanám, hogy ismeretlen vagy. Mégis, ennek ellenére nehéz zenei kiadókat találni?
Szeder: Az a helyzet, hogy ebben az esetben nem is nagyon próbálkoztunk kiadó keresésével, ugyanis akkor a stúdióköltségeket egy év múlva szerzői jogokból visszakapja az ember, de mivel én kölcsönökkel indultam neki a stúdiózásnak, ezért mindenképp számoltam azzal a bevételi forrással, ami a CD-eladások után egyből az enyém lesz, illetve amit egyből továbbadok, mint kölcsön-visszafizetés.
WST: Értem. Akkor koncerteken fogjátok főleg árulni a CD-ket?
Szeder: Koncerteken, illetve digitális terjesztés is lesz, ha minden igaz, az album május 14-től fenn lesz a Spotify-on, Dezeer-en, iTunes-on, elvileg mindenhol. Illetve, ha jól tudom, a Szimplában lesz egy kis CD-árusító helyecske, ott is reményeim szerint árulják majd.
WST: Ennek ellenére, akiknek tetszenek a dalok, támogathatják továbbra is az album megjelenését, és azt, hogy ne menjen tönkre egy tehetséges fiatal énekesnő első lemezének a kiadásában Magyarországon, legalábbis anyagilag. Mert egyébként nem úgy tűnsz nekem itt, mint akit nagyon megviselt volna ez a felvétel. Ragyogsz! Elképesztő piros fülbevaló van a füledben, kis pöttyöcskékkel, amit rögtön kiszúrtam… mindig ilyen nagyon furcsa fülbevalóid vannak.
Szeder: Igen, szeretem a fülbevalókat,
mivel más ékszert annyira nem hordok, ezért a fülbevalókban élem ki nőcis vágyaimat,
illetve szeretek kézműves vásárokon vásárolni mindenféle dolgokat.
WST: Meg kéne kérni egy fülbevaló-készítő manufaktúrát, hogy támogassa a következő lemezt.
Szeder: Már meg is történt: van is egy gyurmaékszer-készítő barátnőm, nagyon-nagyon minőségi ékszereket csinál, furcsa, de érdekes dolgokat is. Bármit, amit el tudsz képzelni megcsinálja neked gyurmából, és mindenféle ékszer formájában árulja. Hát így történt, hogy egy szedres fülbevalót vettem, először anyukámnak – ugyanis a „Szeder” név tőle jön, Szeder Erikának hívják – aki nem hordta, ezért visszaadta nekem, mert nem illett a hajához a szín valahogy, úgyhogy most én hordom. És innen jött az ötlet, hogy ebben a támogatós kampányban szedres fülbevalót is lehet vásárolni, azaz a támogatásért cserébe tudunk adni szedres fülbevalót is.
Tündérdisznó
WST: Én még hozzátenném, hogy aki Szeder-Szabó Krisztina lemezét támogatja, az egy kézzel írott, saját, rendkívül rossz, ámde később bizonytalan értéket képező versemet is megkapja. Ez a felajánlás pillanata volt… Vagy mégse, meggondoltam magam – be ne hajtsák rajtam, mert körmölhetek… Hanem sokat gondolkodtam, hogy mi a közös bennünk, aztán rájöttem, hogy az hogy én is felvettem édesanyám nevét. Miért volt fontos számodra, hogy anyukád nevét is felvedd? Képvisel számodra valami mást, vagy csak azért, mert szereted a szedret?
Szeder: Sok mindent képvisel, a legpraktikusabb ok, hogy mint Szabó Krisztina csak az osztályomban volt még egy. Mint művésznév annyira nem praktikus név, sem a Szabó, sem a Krisztina, együtt meg főleg. Igazából nem is az én ötletem volt, de nagyon megtetszett, hogy felvegyem anyukám nevét.
Legfőképpen pedig azt gondolom, hogy fontos az anyákat, a női értékeket előtérbe helyezni.
WST: Gondolom, hogy ez az énekesi karrier nem a Művészetek Völgyében kezdődött, hanem sokkal korábban – mikor?
Szeder: Talán olyan tizennégy éves lehettem, amikor jóba lettünk a gimiben A Rockzenekarral, az Óbudai Gimnáziumban, és már nem is tudom, kinek az ötlete volt, hogy egyszer véletlenül szóba került – jóba lettünk az énekessel is –, hogy ő vokalistákat keres. Ez odáig fajult, hogy mi nagyon szerettünk volna vokálozni, és telefonban énekeltünk neki, hogy lássa, milyen jó a hangunk, s felvételt is nyertünk. Egyébként ez a gitáros-énekes srác a Petruska Andris, ma is aktív zenész, nagyon ügyes fingerpicking style-os gitáros.
WST és LEÓ: Ez pontosan mit jelent?
Szeder: Ez azt jelenti, hogy mindegyik ujját használja gitározás közben, ezért egy egész zenekari hangzást tud létrehozni, ugyanis dobol is a gitáron, basszus hangot is külön hallasz, és a többi két-három szólamot is egyszerre játssza.
LEÓ: Ejha.
WST: Ez olyan, mint amikor a színész a fülével is játszik, nem?
LEÓ: Bizonyára igen, bár nekem fülbevalóm nincs, hasonló lehet, most ahogy így elképzeltem. És ez a zenekar mennyi ideig futott utána közösen, vagy hogy ment ez a rockzenekar tovább?
Szeder: Amíg a gimi tartott, addig ment, volt egy menő koncertünk a Banán Klubban, Csillaghegyen – kicsit hasonló érzésem van most a lemezbemutató kapcsán – ahol egyesével odamentünk mindenkihez az iskolában, hogy nagyon nagy buli lesz, és ha most tőlünk elővételben vásárolják a jegyet, akkor csak pár száz forint, és akkor biztosan befér. És így sikerült valahogy nagyon kemény marketing és PR munkával elérnünk, hogy iszonyatosan sokan voltak a koncertünkön, és nagyon nagy buli volt.
WST: Úgy hallottam, hogy amikor nemrég Szegeden koncerteztetek, akkor is teltház volt a Jazz kocsmában; ott is előtte így mentetek a Kárász utcán?
Szeder: Nem, szerencsére ott volt egy srác, Horváth Tomi, aki nekünk segített a szervezésben és a PR-marketing munkában, úgyhogy valamit nagyon jól csinált.
WST: Értem. Nagy szükség van erre a marketingre. S hol lesznek még koncertek, lemezbemutató koncertek?
Szeder: Sajnos erre most per pillanat nincsen időm, biztos, hogy leszünk a kertemben, a többi kérdőjeles. Illetve, az IF-ben is leszünk még, és a Felliniben. Igazából rengeteg koncert lesz.
WST: Ha túlléptünk az anyagi megvalósuláson és a materializálásán a szellemi munkának, akkor egy kicsit térjünk még vissza a lényeges kérdésekre, magának az albumnak a tartalmára. Hogy születtek ezek a dalok, ki írta őket? Mennyi idő volt ez, s miért pont ilyen?
Szeder: Már évek óta írogattam dalokat, és tervezgettem a zenekart, egy három-négy évvel ezelőtt még egy rock-trió zenekarom volt.
WST: Amiben te voltál a rock, és mögötted volt a trió?
Szeder: Nem, a trió része voltam. De az a vonal számomra véget ért, mint ahogy a zenekar is, ugyanis nagyon szerettem volna nyitni új műfajok iránt, mint ahogy nyitott is voltam új műfajok iránt.
WST: Sanzonok, világzene?
Szeder: Sanzonok, illetve minden, ami egy kicsit izgalmas volt nekem, keleties, magyar zene, jazz, de mindezt a pop műfaján belül maradva. Így kezdtem el írogatni a dalaimat, miközben keresgéltem a megfelelő zenészeket. És közben egymásra találtunk, szerencsére jó időben, Lukácsházi Lucával, aki az elején három dal szövegét írta, úgy, hogy megfogalmaztam, hogy mit szeretnék, miről szóljon a dal, de elképzelhetetlennek tartottam, hogy ezt normális formában tudjam tálalni, és ő segített nekem ezeket nagyon jó formába önteni. Majd ezután a következő fázisba léptünk, ahol együtt kezdtünk el agyalgatni a dalokon, és én is egyre bátrabban írogattam saját szövegeket, és engedtem, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Most már ott tartunk, hogy van egy két-három dalszöveg, amit egyedül írtam. Mondjuk lektorálta Luca azért.
WST: A zenét te írtad hozzá?
Szeder: A zenét én írom.
WST: Voltak igen nagy slágereitek, vagy amiket nagyon szerettünk, a Budapest…
Szeder: Azt mondjuk pont én írtam. De franciául van, szóval az más. Magyarul sokkal nehezebb.
Budapest
LEÓ: Erről mesélj kicsit. Mert én – csak hogy képben legyünk – abszolút most ismerkedem csak a munkáiddal, néhány dallal, meg beszélgettünk kicsit, és kiderült számomra, hogy neked a francia nyelvvel intenzív kapcsolatod van. Ezt pontosan elmeséled kicsit, hogy ez hogy és miképpen van?
Szeder: Francia szakos voltam, mielőtt a Kőbánya Zenestúdióba jártam volna, és így jött az ötlet, hogy
ha már ennyire szeretem a francia nyelvet és kultúrát, akkor mindenképpen jó lenne összehozni a zenével,
illetve nagyon megszerettem a francia zenét is, ezért nagyon sok francia sanzont is éneklek. Régi, klasszikusabbakat is, meg modernebbeket is.
WST: Melyik a kedvenced?
Szeder: Mint sanzon? Van egy előadó, aki nekem nagy kedvencem, de tőle pont nem éneklek, őt úgy hívják, hogy Camille, és ő nagyon kreatív, nagyon megújító és nagyon őrült dalszerző. Ő egy igazi mai francia énekesnő, dalszerző. A L’ecsó rajzfilm dalát például ő énekli és ő írta.
WST: Jó kis rajzfilm volt! Most egyszerre ajánlottunk sanzonénekesnőt, rajzfilmet…
LEÓ: Nagyon érdekes számomra, hogy hogyan jutottál el a rockzenéből a francia sanzonok világán keresztül a saját dalokig, amiket most hallottam, nekem abszolút kicsit jazz-es, energikus – hogy milyen széles utat vagy képes bejárni, és ez nagyon sok lehetőséget rejt magában. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ez talán ilyen módon az új és új albumokban, helyzetekben új és újfajta atmoszférát képes teremteni. Ez nagyon izgalmas.
WST: Meg kell hallgatni majd az albumot, és akkor kiderül. De visszatérve egy pillanatra az albumhoz magához: megvan, hogy a szövegeket Luca és te írtátok, de kik vannak a zenekarban, hányan vagytok? Nagy zenekart?
Szeder: Nem nagy zenekar, összesen négyen vagyunk, én gitározom, éneklek, azon túlmenően van egy nagybőgős, Csizmás Andris, van egy hegedűs, Bakai Marci, és egy ütőhangszeres srác, aki gyakorlatilag cajon-on – ez a doboz, amin ül, és amit ütni lehet -, illetve mindenféle kütyükön játszik, ő Szabó-Sípos Ágoston.
WST: Akkor három fiúval…
Szeder: Három fiúval nyomom, igen. És az az érdekes, hogy teljesen akusztikus a hangzás, amint mondjuk folk, világzenei vagy jazz felállásánál, mi mégis egy könnyedebb zenét játszunk, próbáljuk ez által is kicsit megreformálni a mai zenét.
WST: A könnyedebb zene alatt – miután meghallgattam az egész albumot – én nagyon pozitív üzenetet érzek, mosolygok, jó „flow-ba” tesz bele a zenéd. Nagyon érdekes dolog, hogy az emberek a negatív üzenethez sokkal könnyebben kapcsolódnak, különösen az Interneten egyébként, azt figyeltem meg: ha valami rémhír, rossz, lelepleződött, meghalt, stb, ahhoz azonnal futnak. Vagy, hogy ha azt mondom: meztelen sanzonénekesnő, arra rengetegen be fognak klikkelni. De ha azt mondom: pozitív üzenet a dal, akkor meg nem biztos. Te hogy látod? Mert én közben azt érzem, abszolút szükség van a pozitív üzenetekre. Nyilván én látom a költészetben és az irodalomban ennek a vetületét, de te hogy látod ezt a zenében? Mennyire fér bele a magyar zenébe az, hogy – persze, mulatni szeretnénk, örülni szeretnénk, amikor hallgatunk egy koncertet, ám vajon tényleg sírva vigad a magyar, vagy pedig szükségünk van pozitív tartalmú dalokra is?
Szeder: Szerintem nagyon-nagyon-nagyon nagy szükség van pozitív üzenetekre, főleg amiatt, mert a magyar mentalitás képes a panaszkodás-központúságról híres lenni, és nagyon sokan vagyunk, akik inkább a pozitív dolgokra szeretnénk koncentrálni, úgyhogy főleg ezért. Nyilván ez egy underground dolog, de nagyon sokan, főleg a koncert-tapasztalatokból kiindulva főleg az ilyen pörgős-pozitív számokhoz tudnak kapcsolódni, mint mondjuk egy filozofikusabb, elmerengő dalhoz.
WST: De azért fogunk majd bánatos, elmerengő balladákat is hallani Szedertől?
Szeder: Nem szeretnék egyáltalán elhatárolódni sehova, vannak filozofikus hangvételű dalaim is.
WST: Mondjuk ez két külön dolog számomra, a filozofikus hangvétel és a bánatos ballada…
Szeder: Igen, de nagyon sokan a filozofikus hangvételt bánatosnak érzik. Van például az Őszi dal című számunk, abban például van is ilyen melankólia. Ott egy kicsit viaskodtam is azzal, hogy nem szerettem volna ennyire melankolikusra, ezért is a vége egy pozitív szüreti buliba csap át. Általában azt szeretem mindenféle művészeti alkotásban, hogyha van valami megoldás. Ilyen az alaptermészetem. Legyen probléma, beszéljünk róla, de ne a probléma legyen a vége, mert azt nem tudom elviselni, hanem a feloldozó megoldás.
LEÓ: Hát ezért is a nevetek, Szeder; ami nekem erről eszembe jut, az az, hogy lehet, hogy van a tél, meg ezek a dolgok, de van a frissesség, a gyümölcs, ami mindig hozza magával az újat. Nekem nagyon találó ez a név.
WST: Valahogy én a Szeder és a málna között elképesztő kapcsolatot érzek, persze ez két külön gyümölcsnek számít, nem igaz?
LEÓ: Eléggé.
Szeder: Az egyik lila, a másik rózsaszín, az egyik édes, a másik savanykás…
WST: De a Szedernek is tüskés az ága, nem? Eszembe jutott egy vajdasági költő Málna című verse, a Szeder kapcsán erre asszociáltam. Ez az egyik kedvenc versem, úgy hangzik:
Egy tűszálaktól szőrös gally
gyümölcsbe nyíló sóvárgása.
Minden megismételhetetlen.
Ez Danyi Zoli Gyümölcsversek című kötetének az egyik verse. Nagyon sajnálom, hogy nem a Szeder címet adta neki, akkor lehetett volna mottó. De majd mondjuk neki, hogy írjon verset a Szederről is.
LEÓ: Igen, a bálna egy kicsit túl van írva, a ‘nem tudja a bálna, hogy milyen jó a málna’… erről annyit írtak, a Szederről meg olyan keveset.
Szeder: Igazából ennek mi örülünk, mert egy olyan gyümölcs, ami nem elcsépelt, az biztos. (nevet)
LEÓ: Méltatlanul háttérbe szorított gyümölcs.
WST: Éljenek a szedrek! Ugyanannyi jogot a Szedernek, mint a többi gyümölcsnek! Csak szerintem nehezebb lehet gyűjteni. Egyrészt ritkább, erdőkben nő… vagy nemcsak erdőkben?
Szeder: Nem, nem csak erdőkben. Egy ősi magyar gyümölcs…
WST: Ezzel is lehetett volna indítani. De mennyire vagy te szúrós, és kifelé édes és kedves? Gondolom, kell hogy legyen bánat és nehézség is a háttérben, nem lehet mindig mosolyogni.
Szeder: Nem, persze hogy nem. (mosolyog)
WST: Amikor veled találkozom, szinte mindig mosolyogsz. Ez egy maszk, vagy te tényleg ez vagy?
Szeder: Mosolygós lány vagyok, de lehet, hogy mindig olyan szituációkban találkoztunk, amikor nagyon jó kedvem volt. Egyébként meg nem mindig van jókedvem..
WST: És akkor mit csinálsz?
Szeder: Bunkó nem szoktam lenni.
WST: A zenédből nem is ez derül ki, nem egy bunkó zene vagy ilyesmi. De mit csinálsz akkor, amikor rosszkedved van? Meghallgatod egy-két korábbi dalodat, vagy elkezdesz zenélni, vagy másokat hallgatsz? Vagy olvasol?
Szeder: Igen, hallgatok, megnézek egy-két mesét…
WST: A meséket szereted?
Szeder: Igen. Vagy eszem egy kis csokit. (nevet)
WST: A klasszikus módszereknek mindannyian a hívei vagyunk. Nem léphetünk ki úgy ebből az interjúból, hogy nem lövöm le azt a véletlen vagy sors vagy Isten által adott fantasztikus nagy poént, hogy: neked van egy olyan dalod, amit Alessandro Baricco-nak az egyik könyve, a Tengeróceán ihletett, és az interjúba egészen véletlenül belefolyt Ilyés Lénárd, akinek a Novecento nevű monodrámáját – melyet Baricco írt – nagyon sokan ismerik. Mindkettőtök számára van egy kortárs olasz író, aki fontos. Miért szeretitek ezt az írót, ezeket a műveket, és egyáltalán, mit jelent számotokra az irodalom? Ez persze elfogult kérdés, de térjünk vissza Bariccora – miért éppen a Tengeróceán?
Tengeróceán
Szeder: Nagyon nagy hatással volt rám az a könyv, amikor olvastam, és leginkább az életigenlés, ami szintén megfogott, és a nagyon intenzív érzések, és ez
a harc, hogy visszatérjen ez az intenzív életérzés és életigenlés.
Most így egyből ezt tudnám mondani.
WST: Leó?
LEÓ: Húha, sokszor beszéltem már sok helyen sokféleképpen Bariccoról, most azt keresem, hogy itt és most mi az, ami nekem nagyon fontos. Mert én talán mindig a színész-létem, az itt és most valóságát próbálom megtalálni, és azt hiszem, hogy itt és most, ebben a lakásban, ahogy veletek beszélgetünk a zenéről és a Tengeróceánról – az jut eszembe, amiről beszélgettünk előtte: Baricco, zeneszerző – nem, karmester (most már kicsit megártott a gyümölcstea), és van benne valami olyan csodálatos dolog… – én az utóbbi időben sokat foglalkoztam azzal, hogy sokféle művész együtt dolgozzon, zenészek, színészek, sok mindenki, s azt látom például Bariccoban, hogy rátalált erre az egyetemes igazságra, hogy nem irodalom van, meg zene van, meg színház van. Mert ez egy olyan dolog – pont a Novecento, amit én játszom –, ami egyszerre irodalom: mert hiszen kiadják és emberek olvassák; egyszerre színház: hiszen eredetileg monodrámának íródott; és egyszerre zene: ha valaki elolvassa, érzi benne ezeket a lüktető ritmusokat. Az a csodálatos, hogy Baricco ezt nemcsak hogy megérti, de tudja is. És szerintem ezt mindenkinek tudnia kellene, nemcsak művészeknek, hanem nem művészeknek, mindenkinek: hogy mindenkiben van benn egy lüktetés itt belül, amit ha akarsz, akkor erre a ritmusra zenét írhatsz, vagy erre a ritmusra írhatod a szavaidat, vagy ebben a ritmusban egyszerűen csak beszélheted más emberek szavait – és ez valahogy nagyon csodálatos. Baricconak ebben a pillanatban ezt tudom megköszönni.
WST: Majd lefordítjuk neki olaszra az interjút, hogy értse… Akkor ha jól vettem ki a szavaitokból, hogy nincs ilyen, hogy zene, irodalom, színház, festészet, vagy kinyitnám a többi ág felé is, hanem ezek csak technikai kérdések, hogy valaki éppen hogyan fejezi ki magát, és mindez egy egész nagy valaminek a része. De mi ez az egész nagy valami, hogy hívjuk?
LEÓ: Még kiteljesíteném: szerintem a befogadás is az. Amikor én meghallgattam a te dalaidat, amiket most hallgattunk, én művészetet csináltam, mert értelmeztem és lüktettem veled. Kommunikáció. Csak erre akartam utalni, hogy ez már nem ott tart, hogy ki mit ír vagy ki mit csinál, hanem: ki mit dobog. De azt hiszem, ez nem a válasz a kérdésedre.
WST: De, ez is egyfajta válasz. És szerinted, Szeder?
Szeder: Nagyon nehéz kérdés. Mondhatni: művészet van, és nyitottság a művészetek iránt.
WST: Ami nekem még az egész történetben nagyon-nagyon fontos szó, és amiért szeretem Leó játékát, a te dalaidat, az a derű. És ez a kicsi, négy betűs szó, amit lehetetlen igazából lefordítani (szinonimákat tudnánk találni különböző nyelvekben), de az, hogy derű, ez annyira sokat jelent számomra, s annyira keresem a mindennapi életben is, hogy azért élvezem ezeket a dolgokat, amiket ti csináltok, meg még néhány ember, amiben van derű – mert valami teljesen más ízt vagy színt hoz az életbe. És én nagy gourmand vagyok egyébként, különösen az ilyen dolgokban, de szerintetek hogyan tudnák az emberek a mindennapi dolgokban megélni ezt a derűt, amit ti mind a ketten a saját életetekben, művészetetekben képviseltek? Mi a technika? Gyakorlati javaslatokat kérek.
Szeder: Szerintem ez elhatározás kérdése – többek között erről is szól a „Reggeli dal” című dalom. Igen, egyszerűen
el kell dönteni, hogy most örülni akarok azoknak a dolgoknak, amik történnek velem,
vagy búslakodni azon, ami annyira nem jó per pillanatban. Ez fontos, másrészt nekem nagyon sokat jelent, ha van egy kis időm jógázni. Mert olyan szinten ki tudja kapcsolja az agyamat – néha muszáj, hogy ne gondolkodjon az ember olyan túl sokat. Velem meg szokott esni.
WST: Túlgondolod a dolgokat?
Szeder: Igen, és nagyon túl tud pörögni az agyam, és fontos néha tényleg csak az itt és most-ra koncentrálni, hogy mi van körülöttem, érzékelés, nem túl-gondolni és túlpörögni az aggodalmakat.
LEÓ: Abszolút egyet tudok érteni. Érdekes, mennyire ugyanarról van szó, gyakorlati tanácsként szerintem hallgassátok meg a Reggeli dalt. A derű nem más, mint figyelem. Ugyanis mi a ború? Eltakarod magad elől azt a csodálatos világot, ami előtted van, s a mi időnként nem tűnik olyan csodálatosnak, hiszen kimész, és meg kell kerülnöd az ott alvó szegény embert, átléped a… na mindegy, sok minden van Budapesten, itt élek, sokszor koszos. Autentikus. De mondhatom azt, hogy a messziről, a nagyon messziről jött emberek, külföldi turisták rácsodálkoznak. Valahogy azt érzem, hogy az egész egyben igazából jól van. Maximum az nincs jól, hogy az emberek ezt nem értékelik eléggé, és megpróbálják elcsúfítani. Ám, ami valójában körülötted van az jó dolog. Nagyon sokszor rádöbbenek arra, hogy nagy gonosz, csúnya emberek, akik szerintem gonoszok és csúnyák, ha kérek tőlük valamit, az esetek döntő többségében segítenek. Merthogy akarnak segíteni, csak bennem nincs meg az a figyelem és az a derű, hogy leálljak velük kommunikálni. Mert „úgyis izé”-van a „.. meg a fűnyíródat” jellegű valami, hogy az ember, ahelyett, hogy kommunikálna, hogy létezne, hogy nyitna a világ felé, ahelyett egyfajta borút tesz maga köré, és szerintem a derű nem más, mint a jelenben és a jövőben élni, nem pedig a múlt tragédiáit folyamatosan magunkban őrölgetni.
Szél
WST: Gyönyörű végszó lenne, de nem hagyhatom, hogy te mondd a végszót, ezt az interjút most elsősorban Szederről készítjük. Meglesz az album, hallgattunk néhány dalt, lemegy a koncert, több lemezbemutató koncert, amik, remélem, teltházasok lesznek, és nagyon népszerű lesz, aranylemez lesz a lemezből…. de utána mi következik?
Szeder: Amit most mindenképpen látok, mint következő lépés: nagyon szeretnék egy videoklipet. Nagyon fontosnak is tartom, és részben erről szól a mai világ úgyis, az van, ami a Youtube-on van.
WST: Hallottunk tehát pár praktikus javaslatot, az olvasást, a zenehallgatást, a színházba járást – nem tudom, hogy elhangzott-e, de hozzátettük –, a jógát, mint a derű feltárásának eszközét. Tényleg, ezt a tanulni kell, vagy benne van mindenkiben?
Szeder: Mindenkiben benne van, azt gondolom, főleg, hogyha megnézi az ember gyerekeket.
WST: Igen, te sokat zenélsz gyerekeknek is.
Szeder: Ez a vonal sajnos most egy kicsit alábbhagyott, de voltak próbálkozások, azaz van egy tízéves tanítványom, aki hétről hétre mindig meglep, mert még mindig akkora fantáziája van, és olyan dolgokat mond, hogy teljesen más világokat tár föl.
WST: Egy kislányt tanítasz énekelni?
Szeder: Igen, eredetileg gitározni tanítottam-tanítom, aztán ez átcsapott dalíró workshopba, most már énekelni is tanítom, úgyhogy ez egy ilyen komplex dolog.
A lényeg az, hogy tanuljunk zenélni, tanuljuk kifejezni az érzelmeinket,
tanuljunk szavakat rendelni az érzelmeinkhez, megfogalmazni azokat, adott esetben még rímelhet is, és hogy ne szégyenkezzünk: nyomjuk.
LEÓ: Szerintem ez a legjobb praktikus tanács arra, hogy hogyan érjük el a derűt.
WST: Két költővel beszélgettem, Ilyés Lénárddal és Szeder-Szabó Krisztinával, arról, hogy nemsokára megjelenik az album, aminek a címe:
Szeder: Hab a tetején.
WST: És lesz egy bemutató koncert,
Szeder: Május 17-én, a Kino Moziban.
WST: Tehát gyertek, hallgassátok!
Lazsa Dal
(Az interjút készítette Weiner Sennnyey Tibor. Technikai munkatárs Stenszky Cecília volt.)
