Annak idején azért jelentkezett éppen erre a munkára, mert mindig is művész szeretett volna lenni, csak hát a Marika kurvára tehetségtelen volt. Nem is lett belőle művész. De mivel a Marika mindig is bízott az idegenek jóindulatában, úgy gondolta, egyszer majd ő is kap egy lehetőséget, hogy kiállíthassa a munkáit. Hát nem kapott. De takarítónak nagyszerű volt, azért ezt el kell ismernünk. Csak azt nem tudta róla senki, mi is csak most tudtuk meg, a biztonsági kamerák felvételeit visszanézve, hogy a Marika betegesen vonzódott a művészethez. Ez is lett a veszte. Azt mondják, férfi nem érintette sosem, állítólag nő sem, de ez most mindegy, bár így már talán értjük, miért nem viselt semmit a nejlonotthonkája alatt munka közben. Nagyon ki lehetett már éhezve az érintésre. Mint kiderült, rendszeresen megerőszakolta a kiállított műtárgyakat. Eleinte csak az aprócska, szabad szemmel alig látható melleit dörgölte a szobrokhoz, később viszont már a festmények sem voltak biztonságban, a kereteket nyalogatta egész éjjel. Végül aztán egészen odáig fajult a Marika, hogy az altestét kezdte dörgölni mindenhova. Ezt mondjuk már eléggé kínos volt végignézni, de mi azért végignéztük, mert szerettük volna tudni, mi okozta váratlan halálát. Hát a túl sok művészet. A kedvence a Fehér négyzet volt fehér alapon, biztos azért, mert mániákusan vonzódott a tisztasághoz. A Marika utolsó orgazmusa jelentős károkat okozott Malevics művében, jelenleg is restaurátorok próbálják menteni a menthetőt. Sajnos sosem értékeltük eléggé a Marika tehetségét. De most azért biztos örülne, hogy mégiscsak sikerült beírnia magát a művészettörténetbe. Ezúton is gratulálunk, Marika.
Ez a rongydarab volt a Marika kezében, amikor megtaláltuk a holttestét. A Marika évtizedek óta a múzeumban takarított, saját halottunknak tekintjük. – Ferdinánd Zoltán írásából és Nagy M. Hedvig fotójából mindent megtudsz a művészetről, azt is, amiről eddig lövésed sem volt.
