DRÓT: Minek tartod magadat inkább: költőnek vagy „testverselő” performance művésznek?
Viola Szandra: Egyértelműen inkább költőnek, de mostanában nagyon izgat a performanszok világa is, biztos, hogy el fogok még jobban mélyülni a témában például avantgard, akcionista elődöket tanulmányozva és lesznek még (meghökkentő) kísérleteim.
De azért a költészet maga a lényeg, vagyis a versírás, úgy érzem, ez életem végéig elkísér majd, ellenben a testverselés egy korszak, vagy inkább egy szerep, amit egyszer majd valószínűleg le fogok cserélni. Persze most még elég sok megvalósításra váró testversfotó él a fejemben, valamint az élő testvers-performanszok is rengeteg lehetőséget rejtenek, például azért is, mert más és más alkotókkal társulva mindig képes lesz megújulni.
DRÓT: Mit gondolsz, miért akadtak ki olyan sokan arra, hogy szinte meztelenül, versekbe öltözve sétáltál az Oktogonon?
Viola Szandra: Nem éreztem úgy, hogy bárki kiakadt volna, persze voltak, akik meghökkentek. Például azért, mert sajnos
elég konzervatív a magyar közízlés, illetve az irodalmi közeg egy része, ráadásul rosszindulatú is.
Persze, ha nem kelt az akció némi feltűnést, úgy célját sem éri el. Egyébként a test mint petíció használatakor egy hagyományhoz csatlakoztam. Érdemes utána nézni, hogy milyen sok ügy érdekében tüntettek már emberek meztelenül szerte a világon. Egyszerűen a meztelen test figyelemfelhívó ereje kifogyhatatlannak mutatkozik! Tulajdonképpen mindebben annyi az újszerű, hogy a költészetért, ha jól tudom, még nem demonstráltak sehol meztelenül, ezen kívül szerettem volna azzal ötletessé tenni a performanszot, hogy teljes meztelenség helyett verseket, illetve, könyveket viselünk, valamint verseket osztogatunk ajándékba az arra járóknak…
Szerintem minden művészet Duchamp óta alapvetően konceptualista. Úgy érzem, meg lehet tenni a szociológiai kísérletet mint művészeti koncepciót is egy performansz céljául. Tehát a reakciókra is kíváncsi voltam, egyénenként is és arra is, milyen színes képet fest majd az eseményről a sajtó.
A bulvártól, a napilapokon át az irodalmi lapokig mindenki máshova helyezte beszámolója fókuszát.
Szerintem ilyen módon a média is a performansz részévé vált, tudtán kívül… S pont ezért egy ilyen performansz nem ítélhető meg sikeres vagy sikertelen akcióként, kudarc sincs, csak reakciók vannak, ami mindenképpen informatív eredmény, akkor is az, ha valamiért kívül esik az ingerküszöbön, de akkor is, ha ilyen nagy figyelmet generál…
Most például úgy érzem,
mintha lenne egy „titkos egyezmény” arról, hogy irodalomról, csak ingben, meg garbóban, meg farmerben lehet beszélni, de például topban, bikiniben már nem. Tényleg, vajon szkafanderben lehet? 🙂
DRÓT: Milyen konfliktusod volt amiatt, hogy levetkőztél?
Viola Szandra: Emiatt a fb-oldalam miatt, s az ott közzé tett divatfotók, illetve művészi testfotók miatt (tehát nem szakmai okokból!) rúgtak ki egy kulturális online magazin rovatvezetői állásából, ahová eddigi szakmai tapasztalatom és felkészültségem alapján 20 jelentkező közül a legalkalmasabbnak ítélve választottak ki. Nem gondolom azt, hogy ennyire féltve kellene őriznünk a sztereotípiákat, a látszat-szerepeket, hogy egy hasonló párhuzammal éljek: igenis lehet valaki például egyszerre elismert agykutató és kiváló rúdtáncos, ez inkább az illető gazdag személyiségét bizonyítja. S szerintem szánalmas az a társadalom, ahol bármelyik tevékenységét is titkolnia kell.
Vagy például…igaz, akkor még más volt a fürdőruha divat, de
Radnótiról és Fanniról is találni fürdőruhás képeket…
DRÓT: Hirtelen nagyon felkaptak a bulvárlapok, ez volt a célod?
Viola Szandra: Először nem, csak fészbuk-kísérletnek szántam a bikinis, modell-képeim megosztását művészeti oldalamon, de döbbenetesen hamar megtalált több bulvár műsor és újság is. Aztán elkezdett érdekelni a szélesebb közönség felé való nyitás, látok ugyanis benne perspektívát. Például azért, mert egyet értek abban Dewey és Schustermann filozófiájával, hogy nem szabad a szélesebb rétegeket a művészetből kizárni, mert a művészet vitális funkció, amely nagyban javítja az életminőséget. Ezért
mostmár feltett szándékom, hogy próbáljak dűlőre jutni a bulvárlapokkal is, például a Bors hétvégi mellékletében rendszeresen jelenik meg folytatásos novellafüzérem.
Különben nem könnyű meccs a szépirodalomé és a bulváré; nagyon idegesít a szórakoztató lapok, műsorok felszínessége, ugyanakkor azt látom, hogy sok, kulturális témájú portál tanul el tőlük figyelemfelkeltő technikákat. Tehát oda-vissza lehet pozitív hatása a kölcsönös nyitottságnak.
Ezen kívül azt hiszem, dolgom van a populáris kultúrával, talán azért, mert eddig oly sokszor fitymálóan utasítottam el… Most azonban sorra jönnek ilyen irányú felkérések, továbbá januártól egy magániskolában fogok kreatív írást és olvasást tanítani, ahol úgy érzem, szintén
nyitottnak kell majd lennem olyan irodalmilag vitatható értékű művek elemzésére is, amit a mostani tizenéves korosztály imád,
mert úgy gondolom ez lehet egy első, közös nevező ahhoz, hogy majd a tanulókkal együtt gondolkodva fejlődjünk és a segítségemmel egyre több mindent megismerjenek az irodalomból a diákok …
DRÓT: Mit gondolsz a magyar kortárs költészetről?
Viola Szandra: Izgalmasnak tartom, rendkívül sok, jó szerzővel; nem véletlen, hogy szakdolgozatomat is a kortárs magyar líráról írtam. Ars poeticákat próbáltam, próbálok feltérképezni. Elég erős tendencia jelenleg a szerepjátszás, az önkiteljesítés mint a költészet tétje és origója. Az emlékezés mint versszervező aktus, a sajátos időkezelési technikák, a szubjektum centralizálása manapság elég jellemzőek a kortárs lírára. (Kivétlek persze vannak most is.)
Túlsúlyban van a személyesség, az énköltészet.
Egyébként az én írásaimra is ez a jellemző, pontosan ezért, most tudatosan szeretnék inkább a tárgyias líra irányába fordulni.
DRÓT: Milyen könyved készül(t) most?
Viola Szandra: Testreszabás című testversfotóalbumom. Már el is készült. Napok kérdése csupán, hogy a könyvesboltokban legyen.
Érdekessége, hogy olyan verseskötetről van szó, ahol a versek testfotókon szerepelnek. Nem csak a saját testemen: a gyakran sokszereplős kompozíciókhoz táncművészek segítségét kértem. A fotókat Nánási Pál készítette, így majdnem ugyanolyan mértékben az ő könyve is a Testreszabás, mint az enyém, mert a megvalósítás és kivitelezés mégis csak az ő érdeme. Szerintem érdekes keveredése ez a könyv a stílusoknak, hiszen az Athenaeum kiadói koncepciója szerint szélesebb rétegeket szeretnénk megszólítani. A fotókon megjelenített verseim egy része már megjelent rangos irodalmi folyóiratokban, mégis, a válogatásnál törekednem kellett arra, hogy ne a legnehezebben emészthető darabok kerüljenek ebbe a kollekcióba, vagy a képhez alkalmazkodva kellett újat írnom. Palinál pedig azt láttam, hogy mind a „parfümreklámok”, mind a nagyközönség által elvárt fotók képi tapasztalatát beépíti, ismert vizuális kódokat gondol újra és egyénesít. Újrajátszik, rájátszik klisékre, de nem ismétel, tulajdonképpen tudatos alkotói magatartás részeként lehetetlen is az ismétlés, mert már az ismétlés aktusjellegénél fogva inkább reflexióról mint ismétlésről van szó.
Kihívás volt ez az album, hiszen gyakran érdekesebb tud lenni az, amiből nehezebb művészetet faragni, mint amiből magától értetődő.
Hajaz a popularitásra, mégis szerzői, mégis egyéni tud maradni, és mint új műfajú könyv, azaz testversfotóalbum a világon eddig egyedülálló.
DRÓT: Szerinted a nagyközönség a verseid miatt olvassa majd a most megjelenő kötetedet vagy mert aktfotók lesznek benne?
Viola Szandra: Valószínűleg azért is, mert aktfotók lesznek benne, hasonlóan ahhoz, mint amikor sokan azért néznek meg egy filmet a moziban, mert valamelyik jóképű színész játssza benne a főszerepet. De önmagában egy macsónak kikiáltott színész jelenléte és marketing-vonzereje még nem zárja ki feltétlenül az értékes kulturális tartalmakat az adott mozgóképből…
Ezen kívül minden költői természetű dologban van egyfajta preverbalitás is. Tehát
azzal az aktussal, hogy a testre terelem a figyelmet, egy olyan befogadói mechanizmust indítok el, ami hasonló ahhoz, mint ami a tánc,
vagy a nonverbális kommunikáció értelmezésekor történik, tehát akár a „nyelv előtti nyelv” mélyrétegeihez is eljuttathatom az olvasót.
DRÓT: Mi az a versmasszázs?
Viola Szandra: A versmasszázs lényege első sorban a befogadói mechanizmusok megújításában áll, szeretne hozzá egy lazább, természetesebb közeget teremteni… Folyamatosan dialogizálunk: a másik emberrel, a szöveggel, magunkkal és a testünkkel. A versmasszázs célja ennek az önteremtő dialógusnak a segítése.
Kulcsszavak az önismeretet, a felszabadítás, a harmónia és a szeretet.
A masszázs segíti az energia áramlását a test erővonalai mentén, a versek pedig fogódzkodót jelentenek egy belső utazáshoz, meditációhoz. Mint korábbi művészi törekvéseim alkalmával, ezúttal is a test és lélek egységére törekszem. Hiszem, hogy ez a művészi meditáció segítheti a jelenlétet és az intimitást önmagunkkal és természetesen egymással is. Egyre inkább nem szeretem a személytelen felolvasásokat, a versmasszázsos alkalmak viszont segítséget jelentenek egy kötetlenebb légkör kialakítására, célom, hogy valóban pozitív lelki impulzusokat kapjanak a résztvevők, olyan hangulatba kerüljenek, ami az egészség megőrzését segíti, vagy adott esetben a gyógyulást. Ebből a szándékból is látszik, hogy költői ars poeticám része az egészség, a harmónia, tematikailag is törekszem rá, hogy például ne a dekadens versek legyenek túlsúlyban az írásaimban.
A versmasszázs tehát egy sajátos, egyelőre kísérleti módja a vers befogadásának, mindenesetre intenzív élményt jelenthet a testi és szellemi impulzusok párhuzamos befogadása.
