Mickiewicz Prelude
A zarándok útja behemót-szavaktól remeg,
a hold süt, a száműzött felnevet, hiszen
nincs neve, a kóbor, mert istenségtől féli
a hideget, tél van, mégis evez a tengeren.
És mondanák a bolondok: ott a zarándok,
kisebb a halászladik, de nem veszélyes,
viszi magával a tájat, mint a csillagok,
elveszik a horizonton, és a zátonyra tőr.
A feltámadás eredője lesz Mária halála,
Krisztus nem költ fel, sír mellett bandukol,
kit megsirat anya és megsiratnak anyák.
Mézes-mérget szórnak kenyerére, hadd
lássa mindenki isten fénysugarát, rút
volt ő, ki ősidőkben bolyongott, tétlen
Duplafúga
KZ falra, rózsaszínnel
Fahordón ül és tanakodik, mord tekintete
Félelmetes, körülötte zúgolódás, nincs
Magvas magyarázat az emberi mozdulatra,
Apai görcs, mindennek érzi súlyát,
Fertőző sajátja, örömtelen arcra villan ismét
Mosolya, barátja testét vizsgálja, szöget
Vagy annak helyét keresi a bőrén, szabad
Lágerfalon vonaglik, női ruhába bújva,
Maszkot visel, undorba mártott izzadság-
Cseppek homlokán, kalodába zárja melleit,
Rongyai alatt keresi a magyar nyelvet.
A lengyel királynőn gázol át, hirtelen és
Rózsaszín védjegye bemocskolódik.
Szabad lenne? Csupán átalakult börtöne.