Kakibusz
Ki az a kakadu ki kakibuszt
vezet körbe szerpentinen?
Kik azok? Utasok? Ki felállt,
ki leszállt, de nem pisisen.
Mi vagyunk, ovisok, ügyesek,
kiknek többé be nem szalad.
Jön a kakibusz, nagyszerű,
gatyónk végre tiszta marad.
Dübörög és püfög, de jó ez,
kajából kaka lesz, hú de csuda,
Kakival megy a busz, figyizz,
hogy örül neki anya, apa!
Ki az a kakadu ki kakibuszt
vezet körbe a városban?
Kik azok? Ovisok! Ki szaval,
ki nevet, de nem kakisan.
Post scriptum, avagy kis keletkezéstörténet a Kakibusz című vershez
Gyerekverset írni a legnagyobb kihívás, lehet nekem nem is sikerült. Az egész Hegyi Botos Attila könyvbemutatóján kezdődött. Rónai Balázs Zoltánnal és Acsai Rolanddal – és még az ott jelen lévő néhány nagyon kedves emberrel – keveredtünk az est előtt (és után) kisebb vitába, mondván:
„Nem is költő ma kishazánkban, aki még nem írt gyerekverset.”
– és barátom, a nem éppen rossz költő, egyben a Magyar Gólemet kiadó Hochroth szerkesztő RBZ, pontosan tudta hogyan kell engem provokálni. (Megjegyzem az említett kisregényemet is ki tudta belőlem anno csikarni, és ezért részemről örök hála illeti.) „Fogadjunk, hogy nem tudsz gyerekverset írni!” – mondta. Örömmel mentem bele, és elkezdtem aznap egész éjjel – mert a budai könyvbemutató után, Szeder és Jónás Vera koncertre sétáltunk át Pestre, ami bizony sokáig tartott – , szóval elkezdtem barátaimon tesztelni ötletemet. Aznap reggel olvastam ugyanis egy hírt, melyben arról számoltak be, hogy
Bristol és Bath között az angolok beindították a világ első kakibuszát, amely igen, azzal megy.
„Pontosabban biometánnal, melyet a széklet mellett a fogyasztásra már nem használható élelmiszerből nyernek ki. Motorja a „hagyományos” buszokban található dízelmotorokéhoz hasonlóan működik, ám az üzemanyagot tároló tartály a tetejére került. (Fejre vigyázni) Anaerob baktérium segítségével állítják elő az üzemeléshez szükséges anyagot; a parányi élőlény a szerves hulladékot metánban gazdag gázzá bontja le. Mielőtt betöltenék a buszok tartályába, a széndioxidot azért eltávolítják belőle, és propánnal dúsítják. Emellett gondoskodnak a szagokat okozó részek kivonásáról is, így a közlekedés során – hála istennek – nem lehet érezni a gáz származásának jellemző vonását. A módszer nagy előnye – fenntarthatósága mellett -, hogy összességében kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint a hagyományos dízelmotorok használata. Egy – brit – ember éves élelmiszer-hulladéka és székletmennyisége egyébként 60 kilométernyi távolságra képes eljuttatni a buszt, melynek tartályába 300 kilométernyi út megtételéhez elegendő gáz fér. Ennek előállítását a GENco nevű vállalat végzi; éves szinten 17 millió köbméternyi biometánt hoz létre, amivel nagyjából 8.300 otthon energiaigénye fedezhető.” (Forrás+fotó: Zöld energia
Bristolhoz, amúgy is fűzött már egy történet, a bristoli parkolóőré, elképzeltem tehát, hogy ez a kakibusz milyen remek téma, akár egy egész sor gyerekvershez. Így született az első, itt közölt vers, melyet a minap, nagyon kedves barátaim családjának fel is olvashattam. A gyerekeknek tetszett, kacagtak, így most – a főpróba után – bedobom e verset a közösbe, lássuk, hogy reagál rá a nagyközönség 🙂 .
