Jorge Luis Borges
El mar
Antes que el sueño (o el terror) tejiera
Mitologías y cosmogonías,
Antes que el tiempo se acuñara en días,
El mar, el siempre mar, ya estaba y era.
¿Quién es el mar? ¿Quién es aquel violento
Y antiguo ser que roe los pilares
De la tierra y es uno y muchos mares
Y abismo y resplandor y azar y viento?
Quien lo mira lo ve por vez primera,
Siempre. Con el asombro que las cosas
Elementales dejan, las hermosas
Tardes, la luna, el fuego de una hoguera.
¿Quién es el mar, quién soy? Lo sabré el día
Ulterior que sucede a la agonía.
A tenger
Az álmok és (ó a rémület) előtt kanyargott,
Mitológiák és világmagyarázatok szőtt
Ideje előtt, megelőzve a naptestű időt.
A tenger, az örök tenger már itt hullámzott.
Ki vagy te tenger? Ki az, aki ennyire mély
És ősi, aki egy és aki tízezer,
Aki a föld oszlopait falja fel,
És csillogás és ék, kockázat és szél?
Aki tényleg lát – mindig először néz
Igazán. Ez az ámuló rácsodálkozás
Az elemek erején. Látni a harmóniát
Délután, a Holdat, az örömök tüzét.
Ki vagy tenger? Ki vagyok én? Érik a tudás,
Mely hátrahagy minden agóniát.
(Weiner Sennyey Tibor fordítása)
