Roxfort a nagy angol (!) varázslóképző a Harry Potter-regényfolyamban. Itt tanulnak a diákok mindenféle érdekes tantárgyat: sötét varázslatok kivédését, átváltoztatástant, mágiatörténetet, vagy pl. rúnaolvasást (utóbbinak alább még lesz jelentősége). A legfontosabb tanulnivalók persze a varázsigék, ezeket magolják a legtöbb órán. A teljes varázsige-listát, magyarázatokkal, illetve – néhol hibás, de legalábbis nem tökéletes – etimológiákkal l. emitt.
Hát persze, hogy
a varázsigék 95 %-a latin. J. K. Rowling latint hallgatott az egyetemen, tán tanította is:
az bizonyos, hogy jól ismeri a nyelvet. Elég furcsán használja fel viszont varázsige-képzéshez. Vannak tökéletes, a latin szabályainak teljesen megfelelő mondatszerű kifejezések. Ilyenek: „cave inimicum” (óvakodj az ellenségtől), „expecto patronum” (várom a védelmezőt). Van aztán rengeteg, nyelvtanilag szintén kifogástalan latin ige, amelyet varázsigének használ: „crucio” (megkínzom), „confundo” (összezavarom), „evanesco” (eltűnök) etc. Végül vannak olyan hókuszpókuszok (hoc est corpus – ez az én testem…), aminek a latin az alapja ugyan, de kellően el vannak torzítva, hogy jobban hangozzanak, főleg az angol olvasók számára. Ezek: Aparecium (appareo „feltűnik” igéből), imperio (impero „parancsol” imperium „parancs” szavakból), reducio (reduco „visszavisz”, „csökkent” igékből) stb. stb.
Ezzel két bűnt követett el Rowling. Egyrészt
következetlen volt a latinnal.
Nem tudta eldönteni, hogy csináljon latin alapokból egy halandzsa varázsló-nyelvet, vagy teljesen latin nyelvűvé tegye a roxforti mágiát. Így aztán keverte a kettőt, ami nem szép dolog a latinnal szemben, mert az író szeszélye szerint lettek eltorzítva, vagy meghagyva a kifejezések. Persze, hogy írói szabadság, de ezzel bizonytalanságban hagyja, vagy éppen bosszantja az olvasót (utóbbiak alatt a latint ismerőket értem).
A másik nagy bűn, hogy
Rowling egyszer sem írja le a könyvében, hogy latin.
Miért is nem? Talán túlságosan „elidegenítő” lenne? Szó sincs róla. A varázsvilág és a mugli világ között nagyon erős a kapcsolat, az „átjárás” a könyvben. A varázslók mugli városokban élnek, megtanulnak autót vezetni. Angol varázsló angolul beszél, francia franciául, bolgár meg bolgárul. Vagyis nyugodtan lehetne szerepeltetni a latint is, de ez valamiért ciki. A rúnaírás persze nem ciki, azt lehet tanulni, de a latin nem tantárgy Roxfortban, noha láthatóan az a varázslás nyelve!! (Ami helytálló is, hiszen a középkori mágia, alkímia, amire igencsak hajaz a Harry Potter, latin nyelvű!) Talán Rowling erőltetettnek érezte, hogy ő, az egykori latin szakos kitüntetett helyet ad a latinnak a regényben. De ez sem áll, mert igenis jócskán felhasználta, vagy inkább kihasználta a latint, hogy valami jól csengő abrakadabrát faragjon belőle.
S hogy ez miért fáj nekem?
Főként azért, mert – bármilyen profánul hangzik – a latin emiatt borzasztó nagy lehetőségtől esett el. Ha Hermione, a kisokos a declinatiókat magolta volna a roxforti könyvtárban, akkor valószínűleg Tokiótól Buenos Airesig gyermekek ezrei iratkoztak volna latinórákra… ha ez túlzás is, biztosan felkeltette volna az érdeklődést a nyelv iránt, s éppen a gyerekekben. Rowling azonban,az egykori klasszika filológus elárulta a latint, a nyelvet, amelyhez egyébként láthatóan vonzódik. Miért?