Itt van az új magyar Tao Tĕ Ching?
avagy üld meg a szelet, lovagolj bivaly hátán
A Tao Tĕ Ching a kínai taoizmus első számú, legszentebb irata. A fordító attitűdjétől egyáltalán nem idegen, ha ezt az írást a Bibliához hasonlítom: szerepét, és a két kultúrkörben betöltött helyét tekintve ugyanis ez a könyv legalább olyan fontos a kínai filozófia és kultúra területén, mint az utóbbi a zsidó-keresztény kultúrkörben. Ennek megfelelően számos fordítása létezik magyarul is, melyek közül a legutóbbi Padányi Gulyás Gábor nemrég megjelent interpretációja (a fordító szándékosan ezt a szót használja, amivel igyekszik elkerülni fordításának kizárólagos érvényét).
Sinológusként mondhatni a szakmámba vág a könyv, mégis (vagy talán éppen ezért) a Tao Tĕ Ching egyetlen eddig olvasott átültetése sem adott annyit az értelmezés szintjén, mint ez a fordítás. Ugyanis
nem elsősorban a sinológia szakterületén jártasaknak készült, hanem bárkinek, akit érdekel a taoizmus alapművének rejtélyessége, misztikuma.
Ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben igyekszik elhatárolódni minden olyan értelmezési kísérlettől, amely a szöveget bármilyen, a hétköznapiság szintjére lerántani szándékozik. Mindezt pedig teljes joggal megteheti, mert az olyan, a taoizmusnak csupán a felszínét megragadó írások, amik a puszta élvezeti szexualitással, pénzkereséssel (!), vagy a Micimackó meséjéből ismert Malackával kapcsolják össze ezt a művet, csupán a nyugati kultúrkörből származó intellektuális akrobaták ügyes mutatványai, amik azonban néhány elmetrükknél többet nem tudnak felmutatni, sőt, éppen ezek a trükkök közben elfedik a valódi lényeget.
A kiadvány már külsejében is követi azt a szellemi-kulturális „sztenderdet” (ha létezik ilyen egyáltalán), ami a taoizmust magát jól jellemzi: az egyszerűséget, és a feltűnés iránti vágy tökéletes hiányát. De a Kedves Olvasó egy percig se higgye azt, hogy ez a könyv külsejének nyílt, vagy rejtett bírálata; ugyanis a könyv értéke valóban nem a külső megjelenésből kell, hogy fakadjon, hanem sokkal inkább az értékes belső tartalomból. Természetesen vitába lehet szállni, hogy egy kiadvány külseje mennyiben segíti elő azt, hogy minél több kézben megforduljon, de könnyen belátható, hogy ez pusztán piaci indok, amely elsősorban a mai fogyasztói társadalom mércéje, ami megpróbál egy könyvet a lehető legerőteljesebb külsővel vonzóvá tenni. Ami pedig a „jó bornak is kell a cégér” felfogást illeti, itt az is megbukik, mert sem a téma, sem ebből következően a könyv nem igényli a jó marketinget, sőt, inkább azt szeretné, hogy minél kevesebben vegyék észre. Ennek megfelelően
a külső egyszerű összhangban van a tartalommal.
A kiadványt egy rendkívül hosszú, összesen hetvenhét oldalas előszó és bevezetés nyitja meg, ami első látásra indokolatlannak tűnik, de valójában kiválóan ráhangol az érdemi részre. Elolvasásával bárki, aki eddig még csak nem is hallott a Tao Tĕ Ching-ről, majdnem az összes fontos tárgyi és nem tárgyi tudás birtokába kerül; itt ugyanis inkább egyfajta szellemi attitűdbe történik bevezetés, mely során az olvasó elméje ideális esetben befogadóvá válik a nem éppen hétköznapi, és nem éppen könnyű témára.
A téma: a metafizikai megvalósítás. Mi is ez a metafizikai megvalósítás?
A nyugati kultúrkörből talán az üdvözülés a legmegfelelőbb kifejezés, attól függetlenül, hogy ez sokakban a keresztény terminológia miatt kellemetlen szájízt kelthet. Aki pedig egy kicsit is járatos az iszlám kultúrkörtől keletre (inkább kulturális értelemben, mint földrajzilag) élő népek vallásos életében, az igen hamar ide kapcsolhatja a hindu hagyomány móksa, illetve a buddhista tradíció nirvána fogalmát, vagy a magyar nyelvben már jó ideje ilyen értelemben meggyökeresedett megvilágosodás koncepcióját. És valóban erről van szó; emberi létünk vallási-spirituális értelemben vett legteljesebb betetőzése, mely során a metafizikai megvalósítás útját járó ember belső tapasztalási és létérzékelési szempontból eggyé válik azzal az abszolútummal Tao, ami nem mellesleg a világ teremtő elve, és felül áll mind a léten, mind pedig a nemléten. Az út megtételének oka pedig a halál, ami a hétköznapi ember esetében (legalábbis a szöveget interpretáló Padányi Gulyás Gábor szerint) a teljes megsemmisülés valószínű esélyét rejti magában. Viszont ha sikerül személyes létünk fölé emelkedni, és tudatosságunk központját a mindent átható Tao princípiumán belül megélni, úgy a testi és az ahhoz tartozó egyes rétegek (személyiség, elme, stb.) széthullása után a tudatiság a Tao időfelettiségében maga is időfelettivé válik: halhatatlanná.
A szövegek fordításai három részből állnak;
a releváns szövegrész költői jellegű fordításából – amik egyébként igen színvonalas, irodalmi értéket is rejtő verseket jelentenek – illetve a Tőkei Ferenc sinológus által adott fordításon alapuló, a szöveget jobban követő prózai darabokból, majd ezeket követik a fordításokhoz fűzött jegyzetek.
A nyolcvanegy, a fordító által maximaként (maxima: alapelv, alaptörvény, alapszabály, jelige) aposztrofált verses szövegeket minden esetben így ültettette át a fordító. Ahol esetlegesen bizonytalan a fordítás egy-egy kifejezését illetően (kevés ilyen eset akad), ott ezt korrekten jelzi, illetve sok helyütt más fordításokat is idéz (legtöbbször Julius Evola fordításának vonatkozó részeit, amiket mellesleg referenciaként is vesz).
Az átírás során sajátos egyveleget használt, ami a kínai nyelvben járatlan személyt valószínűleg nem zavar, de ezen a ponton én a nemzetközileg is elfogadott ún. pinyin átírás használatát tartanám célszerűnek, pusztán az egységesség elve miatt.
A sajátos egyveleg miatt ugyanis bizonyos szavak, terminus technicus-ként használt kifejezések (kiün-tze, chĕng-jĕn, t’ien-ch’ia), annyira eltávolodnak akár a pinyin, akár a magyaros, de akár még az angol nyelvterületen használatos ún. Wade-Giles-féle átírástól is, hogy komoly gondot okoz az adott kifejezés azonosítása és kikeresése más irodalmakban.
Végezetül nem árt szólni pár szót a fordítóról.
A nyelvezet néhol igen bonyolult, de ez lehet pont abból fakad, hogy igyekszik mondandóját minél pontosabban kifejezni, a félreérthetőség esélyét minimálisra csökkentve.
Bizonyos helyeken a világszemléletéről, hovatovább politikai nézeteiről is sok mindent megtudunk, de biztosak lehetünk afelől, hogy nézetei ellenére (sőt éppen azért) egyetlen konkrét politikai tömörülést sem támogat. Politikai aktivizmusa ugyanis pont ugyanaddig tart, ameddig az általa fordított műé: államvezetési tanácsok tarkítják a Tao Tĕ Ching-et, de ezek sosem egy politikainak nevezhető elvet követnek, hanem sokkal inkább egyfajta szemléletmódot tükröznek. Ez a szemléletmód elítéli a kiválóak kiemelését a tömegből, a modernizációs törekvéseket, a technicizmust. A politikai berendezkedést illetően a királyságot tekinti egyetlen legitim államformának, mivel az az egyetlen, mely az Égből származtatható, vagyis ami egyáltalán működhet egy felsőbb princípium (a nyugati kultúrkörben Isten, a kínai kultúrkörben közvetlenül az Ég, közvetetten a Tao által.
Első pillantásra akár tűnhetne ez egy egyszerű „jobboldali” álláspontként is (mai politikai terminusokat használva), de valójában a modernkori értelemben vett bal- és jobboldaliság létrejöttét jóval megelőző politikai viszonyokba vágyik vissza, ahol az uralkodó, mint felsőbb hatalmak szakrális közvetítője (pontifex maximus) vezeti az államot.
Ezt a fajta hozzáállást szellemi arisztokráciának hívom, és Padányi Gulyás Gábor is egy szellemi arisztokrata, aki egy igazi taoista közömbösségével (vagy éppen idegenkedésével) tekint alá a modern kor demokráciájára, populizmusára, liberalizmusára, vagy bármely más -izmusra. Az úton járó taoista ugyanis semmi mással nem törődik, pusztán azzal, hogy élete központja a Taoban realizálódik-e, vagy sem. Minden más, ami ezen kívül esik, lényegtelen.
Lao-tze: Tao Tĕ Ching A lényegi középpont és kibontakozásának könyve Padányi Gulyás Gábor interpretációjában. Budapest, 2017, Persica kiadó, 282 oldal. 3500 Ft.
