Három előzmény
I. Harmadik magyar köztársaság
Kezdjük messziről…. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nép, amely reménnyel és boldogsággal telve kikiáltotta „a Harmadik Magyar Köztársaságot Budapesten 1989. október 23-án. Majd megválasztották 1990-ben a köztársaság első demokratikus Országgyűlését, kormányát, köztársasági elnökét, illetve a tanácsokat felváltó demokratikus önkormányzatokat.”
II. Rendszerváltás?
„A politikai átalakulás azonban a súlyos gazdasági helyzetet nem enyhítette. A társadalmi intézmények átalakulása csak lassan történt meg.” Az előző rendszer ügynökaktáit sem hozták nyilvánosságra, bár ott volt a nagy lehetőség egy mindent átfogó tisztázásra, ez valamiért nem történt meg… viszont volt átláthatatlan privatizáció, átgondolatlan kárpótlás, sorolhatnánk…
III. Irány Európa!
„Magyarország 1990-től kezdve a nyugati (euroatlanti) integrációra törekedett. 1999-ben tagja lett a NATO-nak. 2003. áprilisában tartott népszavazás után, a megjelent választópolgárok több, mint 83%-a támogatásával 2004. május 1-jén Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. 2007. december 21-étől az EU schengeni övezetének tagja, így megszűnt az állandó határellenőrzés a magyar-osztrák, a magyar-szlovén és a magyar-szlovák határon.” De aztán minden megváltozott…
A 12 pont
1. No megállj csak!
Először a szocialista kormányok korrupció-masszáján és különösen Gyurcsány Ferenc öszödi beszédén magukat kellően felhúzva a magyarok úgy döntöttek, hogy visszaszavazzák – a Torgyánnal és másokkal már bizonyított – Orbán Viktort és a FIDESZt…
2. Harmadik magyar köztársaság
Aztán a magyarok kétharmadának – vagy legalábbis a szavazók kétharmadának – teljes bizalmával egyre-másra jöttek az érdekes döntések….
Magyarország innentől csak Magyarország, nem pedig Magyar Köztársaság. Jó, ha tudjátok, hogy nem Alkotmányunk van, hanem Alaptörvényünk… stb… stb…
3. Felcsút
…és közben felépült a Felcsúti Stadion.
4. Ellenzék
Persze voltak, akik lázadoztak, tüntetgettek. Ahogy korábban is. De a magyarok most már nem ismertek lehetetlent…
5. Keleti tárogató
Elhatároztuk, hogy megépítjük PAKS2-őt, kerül, amibe kerül…
…akár még Putyinnal is lepaktálunk. Mit számít Ukrajna, meg Európa… jöhet és mindent vihet. Úgyis nála vannak – a fentebb említett – mindezideáig nem tisztázott ügynökakták.
6. Internyet
Amúgy meg néhány kis minyon össze-vissza írogatott az Interneten. Fúj! Adóztassuk meg! Erre persze a facebook-függő tömegek már megmozdultak… Nyugdíjpénztárak? Semmi. Közoktatás? Kuss. Felcsút? Ésaztán. Paks2? Szuper lesz! Földtörvény és trafikmutyi? Mivaaan? Internetadó!? TÜNTESSÜNK!!!
7. Sajtószabadság
Meg lehet ezeket a hülye internetezőket máshogy is szívatni, ha már a netadó nem jött be, daráljuk be az egyik legnagyobb portált!
8. Kivándorlás
Az meg senkit sem érdekel(t), hogy a fiatal és munkaképes lakosság több mint fele közben egyszerűen lelép más országba…, ha úgy tetszik „kivándorol”, ami most már tudjuk, hogy nem kivándorlás, hanem csak „a szabad munkaerő áramlása” bla…bla…
9. A nők tehetntek róla!
Erről is a nők tehetnek! Mé’ nem szülnek? Fogy a magyar! Szüljetek és hallgassatok magyar nők!
10. A zsidók tehetnek róla!
A kifinomult zsidózás csak a „felsőbb körökben” divatos. Az átlagember csak azt érti, hogy valakit gyűlölni kell saját nyomoráért. Ha éppen nem a cigányt, akkor a zsidót. Köszi JOBBIK!
11. A buzik tehetnek róla!
Micsoddaaaaaa? Valaki nem azt szereti amit miiii? A fehér, keresztény, üthető-verhető, rabszolgaként tartható, másodrendű emberként kezelt nőt? Az beteg. Felsőbbrendűségünket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy folyvást hangoztatjuk! Mindenki más buzi.
12. A terrorista bevándorlók tehetnek róla
És aztán egy szörnyű tragédia remek ötletet adott. Nem minden bevándorló terrorista, de minden terrorista… vagy hogy is szól a mondás?
Csak simán: a bevándorlók tehetnek róla
Ellenségkép, ellenségkép, ellenségkép. Ezt nem Lenin, hanem Hitler mondta? Semmi sem egyesíti jobban a nemzetet, mint egy közös ellenségkép, akik lehetőleg kiszolgáltatottak, senki sem képviseli őket, és a többség megvetését „élvezik”. Addig se a mutyin jár az eszetek…
Hogy ez a mentalitás sem nem keresztényi, sem nem európai? Hogy ez a gondolkodás a magyar történelem tapasztalatait semmibe veszi?
Hogy közben az ordas eszmék felélednek?
Kit érdekel, ha a párt támogatottsága nő?
Előre elvtársak!
Még akkor is, ha az előre hátra van
Gifek forrása Illumination Entertainment.